Real Life with a Celebrity 15.fejezet

   Ahogy csak tudtam kikerültem a többi járókelőt, majd háttal nekidőltem az egyik ház oldalának. Lehajtott fejjel támasztottam a falat, s próbáltam egyenletessé tenni levegővételem, mikor valaki megfogta vállam és megszólított.
- Jól érzi magát? - Felnéztem.
- Mrs. Jeon? - csodálkoztam el.
   Mit keres itt JungKook anyukája?
- Nina? - Nézett ő is meglepetten. - Jól vagy?
- Igen... Csak kicsit megszédültem... De már jobban vagyok. - Mosolyogtam.
- Akkor sem hagylak itt egyedül. Gyere velem. Igyunk meg egy kávét és beszélgessünk. - Bólintottam.
   Lassan eltoltam magam a faltól, majd elindultunk Mrs. Jeon házához. Először nem értettem, mit keres itt. Aztán rájöttem, hogy ez egy elég gazdag környék. Szóval egyáltalán nem fura az, hogyha itt lakik. Odafelé felhívta JungKook-ot. Mondtam, hogy nem szükséges, de ragaszkodott hozzá.
   Megérkeztünk a luxus panellakások épületéhez.
   Hihetetlen, milyen magas. Ahogy az is, hogy milyen igényesen néz ki.
   Pár pillanatig csak ámultam. Végül megindultunk a bejárat felé és fellifteztünk a harmadik emeletre. Egész úton frissnek éreztem magam, mintha az előző incidens meg sem történt volna... Viszont ezt kár volt elkiabálnom... Amint betettem lábam a küszöbön, újra elkezdtek elmosódni a képek előttem. Mrs. Jeon mellém sietett, majd odavezetett a kanapéhoz.
- Eszel te rendesen? - ezen jót derültem, aztán válaszoltam.
- Persze, hogy rendesen eszem - nevettem fel. De ami ezután következett... Rám jött a röhögő görcs.
   Egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Nem is értem, mi történhetett. Hiszen semmi vicces nem történt... Hangos zajongásom közepette, betoppant JungKook. Azonnal elkomorodtam. Mintha nem is vágytam volna a társaságára, vagy nem is tudom. Megmagyarázhatatlan dolgok kavarogtak bennem.
- Veled meg mi van? - kérdezte értetlenül.
   Mi van velem? Magam sem tudom.
   Ránéztem kezeimre, melyek remegni kezdtek.
- Mi történik velem? - hangom pánikszerűen töltötte be a szobát. JungKook leült mellém, megfogta kezeim, majd anyukájára nézett.
- Mi történt? - Mrs. Jeon elejétől a végéig elhadarta az egészet. Hol, mikor, hogyan találkoztunk egészen a mostani helyzetünkig.
- Figyelj anya... Én ezt elintézem. Te addig menj el, kérlek.
- Mi az, hogy menjek el? Itt lakom! Ráadásul én is aggódom.
- Menj el egy szállodába és szólj apának is, hogy ne jöjjön haza. Ha bármi baj lesz, úgyis szólok.
- Chh! - Felkapta táskáját. - Nem hiszem el, hogy a saját fiam mondja meg mit csináljak - mondta puffogva, majd elhagyta a lakást.
   Nem azért az egy fillérért, de ruhát vihetett volna. Bár az anyagi kereteiket nézve... Ha nagyon kell nekik valami, akkor majd a hotel melletti boltban vesznek.
- Miért küldted el? - Néztem rá csodálkozva.
- Nem akartam, hogy így lásson.
- Így? Ezt meg, hogy érted?
   Mi a halál folyik itt?
- Nina! Őszintén... Te drogozol? - Nézett rám, s komoly tekintettel fürkészni kezdett.
- Mi van? - Nevettem az arcába. - Dehogy is!
- Amint beléptem, már észrevettem, hogy mennyire tágak a pupilláid. Konkrétan ilyen közelről sem tudom megmondani milyen színű a szemed. Reméltem csak tévedek,de... Ha azt mondod nem szedtél be semmit, akkor mit csináltál? Egyáltalán mit kerestél egyedül az utcán? Látom DaeHyun nagyon odafigyel rád...
   Elmagyaráztam röviden, hogy jártam Yurinál. Azt, hogy mi volt ott és mikor tőle elindultam, akkor kezdődött ez az egész. Amint befejeztem JungKook ott termett a laptopnál, feltépte tetejét, s pötyögni kezdett.
- Mennyi idő telt el mióta megittad azt a teát?
- Nem tudom. Körülbelül fél óra. De miért fontos ez? - Értetlenkedtem. Közben szüntelenül remegő kezem bámultam.
- Nagyon is fontos! Valószínű, hogy az a kis ribanc volt az, aki beadott neked valamit. - Idegesebben és gyorsabban kezdte el nyomkodni a klaviatúrát. - Amit beadott neked, folyékony formában juttatta a szervezetedbe. Ez némiképp leszűkíti a keresési opciókat, de még mindig van pár anyag, ami felmerülhet. Nem volt más tünet? Bármi, akármi?
   Elmondtam neki, hogy talán (nem emlékeztem tisztán) láttam pár színes foltot, de amint pislogtam el is tűntek. Hasznos információnak tarthatta amit mondtam, mert már újra a képernyőt bújta.
- Meszkalin és mefedron. - Mi van?
- Mit motyogsz?
- Ez a két kábítószer jöhet még szóba. És ha minden igaz, maradt bő negyed óránk, míg eléred az eufórikus állapotot.
   Túl gyorsan történik minden. Nincs időm felfogni sem. Nekem... kell pár perc... Viszont sajnos az idő sürgetett. Megkérdeztem, hogy honnan tudta, hogy mit kell keresni és hogy-hogy ennyi mindent tud az ilyen fajta dolgokról. Fura, de mégis kielégítő választ adott.
- Mikor még suliba jártam odafigyeltem Biológián. - Felállt, majd karomnál fogva felhúzott a kanapéról. Egy ajtó elé vezetett ami egy szobára nyílt. - Ez volt a szobám, amikor még itt laktam... Lényegtelen... Most szépen bemész és leülsz a fenekedre. Itt maradsz, hogy ne tegyél kárt lehetőleg semmiben és magadban sem. Ne csinálj semmit amíg nem vagyok veled! Hívok segítséget, mert van egy olyan érzésem, egyedül nem fogok veled bírni. - Betuszkolt az ajtón és kulcsra zárta azt. Remek.
   Leültem az ágyra, majd nézni kezdtem a fehér plafont.

JungKook szemszöge:

   Ha Yuri a kezem közé kerül én megfogom fojtani... Aish!
   Most nincs időm ezen agyalni. Fel kell hívnom valakit... De kit? Névjegyzékemben kutatva megtaláltam Nina egyetlen barátját Koreában (a B.A.P és persze rajtam kívül). Kicsöngött.
- JB? Nagy gáz van! - felvázoltam neki a helyzetet, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Azonnal ott vagyok. - Ledobtam telefonom az asztalra.
   Föl alá járkáltam az előszobában. Minden perc egy órának tűnt. Már nagyon ki voltam... Aggódtam Nina miatt, dühös voltam Yurira és ilyen krízis helyzetben JaeBum segítségét kértem. Nem lesz egyszerű...
   Emlegetett szamár végre kopogott az ajtón. Rögtön kinyitottam, s beengedtem. Térdére támaszkodva lihegett. Miért nem használta a liftet? Tök mindegy.
- Hol van Nina? - kérdezte, mikor végre kifújta magát.
- A szobámban.
- Te egyedül hagytad? Normális vagy?
- Nyugi. Bezártam az ajtót. Így nem tud sok mindent csinálni.
- Szerinted ér bármennyit is, ha bezárod egy ablakos szobába, ami a HARMADIKON van? - üvöltött rám JaeBum. Igaza volt. Most tudatosult bennem, mekkora ostobaságot csináltam... Egy emberként rohantunk szobám bejárata elé.
   Csak reménykedhetünk, hogy minden a legnagyobb rendben van.