Mikor Ukwon-nal visszamentünk a próba helyszínére, minden szem ránk szegeződött. A rendező dühös volt, amiért ennyi ideig távol voltunk. Viszont meg volt győződve arról, hogy Ukwon tartott engem vissza, így csak őt szidta le.
Elkezdtük a munkát. Megtudtam, hogy egy-két részt már leforgattak. Ahogy azt is, hogy az én karakteremnek még nem kellett szerepelnie. Ez nem is jött olyan rosszul, hiszen tanulhattam a szöveget, s nézhettem, ahogy a többiek dolgoznak. Sokat tanulhat az ember már abból, hogy csak nézi őket. Vérbeli profik. Én meg ott voltam, mint kezdő. Csodálatos.
Az ott töltött idő mulatságos volt. A nevetés és a sok-sok baki, élvezetessé tette a "kispadon" való henyélést. Bár voltak olyan percek, amik kifejezetten unalmasan teltek. Így volt olyan, hogy kávét hoztam, meg segítettem az ehhez hasonlatos dolgokban. Eközben még több embert ismertem meg, s szerencsére mindenki nagyon kedves volt. Plusz pontnak számított, hogy mindenki beszélt angolul, ezért nem kellett nagyon megerőltetnem magam a koreai nyelv használatával.
Amikor befejeztük (vagyis inkább befejezték) a munkát, észrevettem, hogy Mr. Kim sehol sincs. Igaz próbaidőn voltam, de mivel nem szerepeltem, nem is akart maradni. Ez nagyon nem volt jó, hiszen fogalmam sem volt, hogy-hogy jutok haza. Ráadásul a taxi lehetőségét is kizárhattam hisz' semmit nem hoztam. A semmibe sajnos a pénztárcám is beletartozott. De mivel a szerencse megint megsegített, nem kellett sokat agyalnom a hazajutáson. A rendező volt olyan kedves, hogy hazavitt. Kérnem sem kellett. Tényleg kezdtem megkedvelni (természetesen nem úgy, ahogy egyesek gondolnák). Nagyon kedves és megnyugtató jelleme volt. Nehéz volt rá bármi rosszat mondani.
Végre "otthon" voltam. Lenyomtam a kilincset, s beléptem az előszobába. Senki nem volt még ott rajtam kívül. Nem voltam se fáradt, se éhes. Így levettem cipőmet majd leültem a tévé elé és kapcsolgatni kezdtem a csatornák között. Mikor végre találtam egy rendes adót, amit nézni tudok... Rájöttem, hogy az sem jó. Ugyebár koreaiul beszéltek benne, de sajnos nem értettem semmit. Kikerekedett szemekkel és fintorogva próbáltam fülelni. Hülyének éreztem magam, hogy nem értettem. Idegesen kikapcsoltam a tévét majd abban a pillanatban betoppantak a fiúk. Hulla fáradtan. Ránéztem az órára, ami fél tizenegyet mutatott.
- Elég sokáig elvoltatok. - Erre a kijelentésemre nyöszörögve feleltek. Láttam rajtuk, hogy nem vágynak másra csak egy kis, avagy nagy pihenésre. Jobbnak láttam nem piszkálni őket, így hát bementem a hálóba és bedőltem az ágyba. Nem érdekelt a fürdés. Nem csináltam semmi megerőltetőt, amitől leizzadtam volna. A zuhanyzás várhatott reggelig.
DaeHyun lépett be a szobába, egy szál törölközőben. Na, igen. Neki kellett a tisztálkodás a fárasztó táncpróbák után.
- Milyen volt a napod? - kérdezte, miközben én a fal felé fordulva, már majdnem aludtam. Mögém feküdt és hátulról átkarolt. Karjai közt megfordultam így láthattam álmos arcát.
Elmeséltem neki mindent. Persze rövidre fogtam, nem akartam sokáig távol tartani az alvástól. Csukott szemmel hallgatta mondanivalóm, miközben én kis köröket írtam le mellkasán a mutatóujjammal.
- Aztán kiderült, hogy vele kell majd dolgoznom... Mármint a legtöbbet és... - Épp az Ukwon-os részhez értem, mikor Dae nagy sóhaj kíséretében hirtelen elengedett, s a hátára fordult.
- Hát, ez remek. - Hallottam az iróniát. Két kezét arcára helyezte és belefújtatott.
- Most mi van? Valami rosszat mondtam? - Támaszkodtam bal alkaromra és aggódva néztem le rá.
- Semmi, csak... Végre jött még egy srác, aki körülötted van.
- Ne kezdjük már ezt megint, kérlek. - Forgattam szemeim. - Rá sem nézek másra. Téged szeretlek, nem mást.
- Értem én. De tudod te milyen nehéz magam mellett tartanom téged, ha ennyi fiú lebzsel körülötted? Pláne, hogy nem rondák...
- Nekem mondod, hogy nehéz? Én osztozom rajtad ötmillió-háromszázhúszezer lánnyal. Ezek után merje bárki azt mondani nekem, hogy önző vagyok - motyogtam az utolsó mondatot.
- De ők csak rajongók. - Fordult végre oldalra, s ő is alkarjára támaszkodott.
- Én is csak egy rajongó voltam a sok közül és most nézd meg... - Majd megcsókolt. Gondolom megunta a "kifogásaimat", így kénytelen volt elhallgattatni.
- Lehet. De minden rajongó közül, nekem te jelentesz a legtöbbet. - Újra magához húzott, s azonnal el is nyomta az álom. Viszont mielőtt én is elaludtam volna, gondoltam valamire majd hangosan ki is mondtam.
- Szeretlek. És nem fogom hagyni, hogy bárki közénk álljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése