Real Life with a Celebrity 18.fejezet

 

      Itt áll előttem... Kim Yoo Kwon. Ez lehetetlen.Vele kell dolgoznom? Mióta színészkedik egyáltalán? Megszólalni sem tudtam. Sokkos állapotban voltam és néztem ki a fejemből. Ukwon flegmán nézett rám, miközben rágójával újabb buborékot fújt. Úgy éreztem, amint megszólal minden összeomlik. Hiszen... én is csak egy fan voltam a sok közül. S elég sok önuralomra volt szükségem, hogy ne ölelgessem agyon egyik kedvencemet. Mielőtt elvesztettem volna a fejem gyorsan megszólaltam.
- Elnézést, de ki kell mennem a mosdóba - mondtam koreaiul, ami láthatóan meglepte Ukwon-t. Gondolom nem nézte ki belőlem, hogy (valamennyire) beszélem a nyelvet.
   Egymás után szedtem lábaimat. Nem álltam meg addig, míg minden zaj el nem halkult. Egy kihalt folyosóra érkeztem. Nem is tudtam, hol a mosdó, de jobb mentő mondat nem jutott eszembe. Néztem jobbra-balra. Már azt sem tudtam, merről jöttem. Nem akartam még jobban eltévedni. Ennek folytán leültem, a falnak támasztottam hátam, lábaimat felhúztam mellkasomig majd térdeimre helyeztem homlokom. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy nem akarok semmit. Semmit, csak a nagy ürességet magam körül. Nem szerettem volna vissza menni oda. Annyi teherrel jár ez az egész. Nem érzem késznek magam.
   Nem gondolom, hogy színésznek, sztárnak avagy híresnek születtem. Nem hiszem, hogy ez az egész nekem való lenne. Megijedtem, s visszakozni akartam. Minden porcikám azt kívánta, hogy ne vegyék észre, hogy eltűntem. Csak mikor már vége ennek a napnak. Persze az agyam legmélyén tudtam, hogy nem "menekülhetek" el.
- Végre megvagy! - Homlokom még mindig térdemen pihent. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a hang forrásának. - Hé, ugye nem sírsz? - Erre felkaptam fejemet.
- Sír a halál! - Pattantam fel a földről. Persze a következő mondat belém fagyott, mikor megláttam, hogy újra YooKwon állt előttem. Őt küldték felmentő seregnek? Hisz' miatta sétáltam ki a teremből.
   Az a kis idő, amíg itt üldögéltem... Már elmúltak a fangirl gondolataim, viszont még mindig zavarban voltam, így elfordítottam fejem. Ukwon észrevette, hogy kerülöm a szemkontaktust. Elkezdett közeledni felém és én hátráltam volna, de a fal megállított. Jót mosolygott zavartságomon. Még közelebb jött, s én lélegzet-visszafojtva vártam, mi fog történni. Arcunk vészesen közel volt egymáshoz, szemeim tágra nyíltak.
   Most tényleg meg akar csókolni? Szerencsére nem ajkaimhoz hajolt, hanem a jobb fülemhez.
- Csaknem... tetszem neked? - Amint lehelete végigsimított fülemen, libabőrös lettem. Bűntudatom támadt. El kellett volna tolnom magamtól, de leblokkoltam. Én sem örültem volna, ha DaeHyun-t egy csajjal látom egy olyan helyzetben, mint ez. Így hát összeszedtem egy kisujjnyi erőt magamban.
- N-nem tetszel. - Nyeltem egyet, még több "erő" reményében. - El vagy tévedve.
- Igen? - Hajolt el tőlem, s megláttam kacér mosolyát. - És ezután se fogok? - Akkor már teljesen biztos voltam abban, hogy szám felé közeledett. De mielőtt célba ért volna, meglendítettem kezem és arcán csattant a pofon. Mikor tudatosult bennem, hogy mit is csináltam, szám elé kaptam kezeim. Megütöttem egy idol-t?
- Úristen, nagyon sajnálom... Én... Én... - Kerestem a szavakat, de nem találtam.
- Semmi... - Nyúlt piros arcához. - Ezt megérdemeltem... Bár poénnak szántam, de...
- Poénnak? Valamelyik rajongód ettől már elájult volna. Nem vicces ilyennel szórakozni... - motyogtam el az utolsó mondatot.
- Na ne... Te egy rajongóm vagy? - Vigyorgott. - Szóval ezért voltál ennyire zavarban?!
- Mondhatni... - Elpirultam. Terelni akartam a témát, de Ukwon hirtelen megölelt. Pár másodpercig gyengéden szorított magához, majd elengedett.
- Tessék. Most már szerencsés rajongó vagy. - Aranyosan rám mosolygott. - Na menjünk vissza mielőtt bajba kerülsz. - Bólintottam. Kedves volt tőle, hogy megölelt. Hiszen minden fan arról álmodik, hogy ilyen dolgok történjenek vele.
   Szerencsésnek érzem magam.