Real Life with a Celebrity 17.fejezet

JaeBum szemszöge:

   Kómás voltam. A földön ültem, s egész este Ninán tartottam szememet. Miután felhívtam Dae-t, rá fél órára Nina bealudt. JungKook végre leszállhatott hátáról, de utána őt is elnyomta az álom. Valószínűleg kimerült, hiszen nagyon sokat pesztrálta Ninát. Mondhatni szerepet cseréltünk és most ő viselkedett érettebben.
   A függönyön keresztül már utat törtek maguknak a nap sugarai, s egyenesen Nina arcára sütöttek. Nyitogatni kezdte szemeimet, közben én ránéztem telefonomra, ami fél kilencet mutatott.
- Mi történt? - Túrt bele hajába és megnyalta kiszáradt ajkait.
- Nem emlékszel? - kérdeztem olyan éberen, ahogy tudtam. Legszívesebben ott helyben eldőltem volna és álomra hajtottam volna fejem.
   Nina csak nézett ki a fejéből és kereste agyában a tegnap történteket. Megláttam elszörnyedt arcát, így arra következtettem, hogy mindenre nagyon jól emlékezett.
- Sajnálom - hajtotta le fejét -, amiket tettem. És bocsánat az arcodért is. - Felállt az ágyról majd felém sétált.
- Mi? - Gondolkodtam el egy pillanatra, majd beugrott. - Ja, hogy ez? - Nyúltam automatikusan a szemem alatt éktelenkedő karmoláshoz. - Nem para. - Mosolyogtam.
   Azt akkor szereztem, mikor próbáltuk lefogni és becipelni a hálószobába. Nem különösebben foglalkoztam vele. Egészen addig, míg Nina mellém nem guggolt, s hozzá nem nyúlt.
- Hé! Ez fáj! - Toltam el kezét arcomtól. Kedves, hogy aggódik, de elég lett volna, ha csak ránéz.
- Bocsi... - Tette ölébe kezeit. - Nem valami szép, úgyhogy hozok rá valamit. - Bólintottam. De nem értettem, minek rá bármi, hiszen ez csak egy karcolás... vagy karmolás... Az mindegy. Kis seb volt, ráadásul nem is fájt, ha nem értek hozzá.
   Pár perc múlva Nina visszatért egy vizes papír zsebkendővel, meg egy ragtapasszal. Újra visszaguggolt mellém majd óvatosan elkezdte törölgetni a sebem. Felszisszentem.
- Ez csíp, te! - Fogtam meg csuklóját és közelebb hajoltam hozzá.
   Szemei elkerekedtek, s arca elpirult. Kölcsönösen bámultuk egymást pár pillanatig majd Nina elhúzta kezét. Kibontotta a ragtapaszt és óvatosan felhelyezte azt. Hideg ujjaival elegyengette, hogy rendesen fedjen. Újra szemébe néztem és próbáltam kitalálni, mire gondolt. De látványosan kerülte a szemkontaktust.
- Ti már fent vagytok? - kérdezte rekedtes hangján JungKook, s felült az ágyában. Úgy vettük, hogy ezt a mondatát költői kérdésnek szánta, így nem válaszoltunk. Nina csak megköszörülte torkát, felállt, s kiballagott a fürdőbe.
- Hazavinnéd? Persze csak, ha nem gond - szóltam JungKook-hoz, aki erre értetlenül bólintott. Biztos azon járt az agya, miért nem én teszem ezt meg. Hisz egy helyen lakunk. De szerencsére nem kérdezett semmit, aminek örültem. Nagyon nem volt kedvem magyarázkodni.
   Sajnos van még egy kis elintézni valóm.

Nina szemszöge:

   Miután JaeBum közölte, hogy nem ő visz haza, furcsán éreztem magam. Nem tudtam miért.
   Hogy-hogy nem együtt megyünk? Hisz egy helyre mennénk. Nem akar velem jönni? Egy ideig ezek a kérdések kavarogtak bennem, de aztán hagytam az egészet. Rájöttem, hogy ez pont kapóra jött nekem, mert így JungKook-al elmehettünk ahhoz az antipatikus fazonhoz, aki összevarrta a sebemet. Igen. Én hülye elfelejtettem kiszedetni, így hulla fáradtan kellett odamennünk. Kedves volt Kook-tól, hogy elkísért, s az is, hogy ennyire figyelt rám. 'Ilyen egy igaz barát' - gondoltam magamban. Amikor végeztünk, azonnal hazavitt. Pontosabban beszállt mellém a taxiba és haza kísért. Mivel neki sem volt jogosítványa.
   Megérkeztünk. Mint a holdkórosok, úgy baktattunk fel. Én is fáradt voltam, de szegény Kook sokkal jobban le volt strapálva. Amint betettük a lábunkat mindenki körénk gyűlt. Ahogy láttam, nagyon aggódtak. Agyon ölelgettek és mindenki egymás szavába vágva beszélt hozzám. Sajnos csak annyi tellett tőlem, hogy mosolyogtam rájuk. A fáradtság nem engedett ennél többet. Kérdezték, hogy hol voltam, mit csináltunk, meg az ehhez hasonló dolgokat. Még idefele a taxiban megkértem Kook-ot, hogy ne beszéljünk erről senkinek. Arról, hogy Yurinál jártam, hogy mit tett a teámba és az ezek után történteket sem. Nem akartam, hogy tudjanak róla. Minek kellett volna Yurit és őket egymás ellen szítani? Valószínűleg, úgy sem hittek volna nekem. Úgy gondoltam nem kell nekem segítség, megoldom egyedül is...
   YoungJae felhívta Dae-t, hogy visszatértem. Megtudtam, hogy a keresésemre indult. De miért? Amikor jól tudta hol vagyok. Minek akart megkeresni? Ez csak benzin pazarlás volt a részéről. Viszont sajnáltam, hogy így aggódnia kellett miattam. Bele sem gondoltam, hogy milyen rossz lehetett neki. Igaza volt akkor, mikor a kórházban veszekedtünk.
   Mindig csak a saját fejem után megyek. Ezért is gázolok át sokszor mások érzésein.
- Nina! - Automatikusan megfordultam majd DaeHyun-nal találtam szemben magam. - Soha többet ne csinálj ilyet. Annyira aggódtam érted. - Szorosan magához ölelt. Könnyek szöktek szemembe, majd kezeim derekára fűztem. Nem értettem, miért hatódtam meg, de nagyon hiányzott a közelsége.
   JungKook elköszönt és elindult saját lakóhelyére. Ezután azt hittem, Dae elkezd majd faggatni, megint rátör a féltékenységi roham és kiabálni kezd... De nem így történt. Talán... ha volt is bármi ilyen alapú problémája, akkor már minden dühe elszállt. Lenyugodott. Úgy hogy minden a legnagyobb rendben volt. Szerettem volna elfelejteni ezt az egészet.
   De, hogy Yuri milyen is valójában... arra mindig emlékezni fogok.
   Mondtam a többieknek, hogy nagyon fáradt vagyok és szeretnék lepihenni. Igaz aludtam Mrs. Jeon lakásán, de mégis olyan érzésem volt, mintha húsz éve ébren lettem volna. Levetettem cipőmet, táskámat csak letettem egy étkező székre, én meg besétáltam a hálóba. Levettem ruháim majd fehérneműben befeküdtem az álmokat hozó ágyba.

   Nagy nyújtózkodások közepette ültem fel. Szemeimmel végigkémleltem a szobát, de hiába. Nem láttam semmit. Nem azért, mert csipás volt látószervem, hanem mert minden korom sötét volt. Óvatosan kikeltem ágyamból. Lassan, kezemet előrenyújtva mentem, nehogy neki menjek valaminek. Mikor megtaláltam a kilincset, halkan lenyomtam azt majd fojtattam utam a konyha felé. Mikor elérkeztem a székekhez, táskámért tapogattam. Sikeresen megtaláltam. Kivettem telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő.
   Hajnali fél három?
- Mi az isten... - suttogtam amilyen halkan tudtam. - Végig aludtam az egész napot? - mondtam ki gondolatom még mindig halkan.
   Megindultam a B szárny felé, s a telefonommal világítottam meg az oda vezető utat. Lassan battyogtam. Hiszen nem volt sietős. Ráértem. Két perc múlva már ott voltam a fürdőszoba ajtajánál. Benyitottam. Felkapcsoltam a villanyt és vettem egy forró fürdőt. Ezzel is leáztatva magamról a tegnapi sós vizet.
   Miután kész lettem, arra jutottam, hogy ott maradok. Minek mentem volna vissza? Aludni már úgy sem tudtam volna. Villanyt, tévét és egyéb zavaró tényezőt nem kapcsolhattam, hisz akkor felkelnek. Inkább ott maradtam magamban, gondolataimba merülve. Vagy csak játszottam telefonomon.
   Nem tudtam mennyi ideje ülhettem ott, de már láttam az ablakon keresztül, hogy a nap kezd éledezni. Nyolc óra volt. Gondoltam valaki biztos már fent van, így vissza akartam indulni. Kiléptem a fürdőből. Mentem volna az A szárny felé, de megtorpantam. Lassan fordultam hátra és a másik irányba vezető folyosót bámultam. Erős késztetést éreztem, hogy ránézzek JaeBum-ra. De miért?
   Miért akarok bemenni hozzá? Megráztam fejem, hogy tűnjenek el a hülye gondolatok. Megint megfordultam és végre visszamehettem a többiekhez. A nappali már teljes fénypompában úszott. A közepén álltam és füleltem. Vártam, hogy halljak valami zajt. És hallottam is. Nyílt a fürdőajtó, amin YoungJae lépett ki.
- Rajtad kívül nincs még fent más? - kérdeztem, mire bólintott. - Még Dae sem?
- Nem, én vagyok az első... vagyis második. - Célzott rám. - Dae is eléggé nyúzott volt tegnap, akár csak te. Nem csodálom, hogy még alszik. - Közelebb jött hozzám és összekócolta hajamat. - Örülök, hogy tényleg nincs bajod. - Azzal visszament szobájába. Összehúzott szemöldökkel raktam helyre frizurámat majd leültem a fotelba.
   Komolyan itt hagyott egyedül? Most mit fogok megint csinálni? Unatkozom. Nem volt más választásom. Valakit fel akartam kelteni, de inkább mégis meggondoltam magam. Elég nagy bunkóság lett volna tőlem. Így hát felhelyeztem fejhallgatóm és beindítottam a zenét. Tátogva énekeltem majd egy idő után fel akartam kelni táncolni. Aztán rájöttem, hogy hiba lett volna, mert kezdtek a többiek kiszállingózni és nem akartam, hogy meglássanak. Ezért csak ültem tovább, várva, hogy felkeljenek.
   Végül mindenki kibújt barlangjából. Még mindig ugyanúgy unatkoztam, ezért felvetettem, hogy nézzünk meg egy filmet. Egy horror filmet. Persze YongGuk kivételével mindenki tiltakozott. Be kellett vetnem a boci szemeket. Szüntelenül kérleltem őket, de így sem törtek meg.
- A francba srácok. Ne csináljátok már. - Könyörögtem tovább, de kezdtem megunni.
- Nem! És még egyszer mondom, nem! Te miért nem tudsz kedves, aranyos, szivárványon táncoló  pónis filmeket nézni, mint a korodbeli lányok? - kérdezte halál komolyan HimChan.
- Mert én értelmes vagyok? Bocsi, de ha én megnézek egy olyan filmet, nem garantálom, hogy a gyomrom tartalma bennem marad. Kiráz tőlük a hideg. És kikérem a lányok nevében... Igenis vannak még olyanok rajtam kívül, akik jobban szeretik a horrort, a rajzfilmeknél.
- Még a Frozen-t sem szereted? - nézett érdeklődőn Zelo.
- De igen... - Mindenki mosolyra húzta száját. - De az más! Az nem idiótán éneklő, táncoló pónikról szól. - Forgattam szemeimet.
- Rendben. Akkor azt nézzük - jelentette ki YoungJae. Mi van? Ne már? Aish!
   Ellenkezni akartam, de JongUp mögém állt és egyik kezével befogta számat. Mondtam még pár dolgot, de teljesen értelmetlenül hangozhattak. Próbáltam eltávolítani kezét szám elől, de persze nem sikerült. Feladtam. Mikor észrevették, hogy már nem próbálkoztam, JongUp elvette kezét. Elmentek csinálni popcorn-t majd bementünk a videó szobába. Mindenki kényelmesen elhelyezkedett a nagy kanapén. Én egy rakás párna és Dae mellett foglaltam helyet.
- Csak, hogy tudjátok... Csak a hóember miatt nézem meg még egyszer ezt a filmet. - Duzzogtam. Senki nem szólt semmit. Még mindig úgy vigyorogtak, mint a száz wattos villanykörte. DaeHyun hirtelen magához húzott, nyomott egy csókot ajkaimra majd ölelkezve ültünk tovább.

   Körülbelül a film felénél járhattunk, mikor váratlan személy jelent meg a videó szoba ajtajában. YongGuk kapkodva kinyomta a filmet, mi meg DaeHyun-nal azonnal szétrebbentünk, mint a galambok. Mr.Kim állt az ajtóban. Lélegzet visszafojtva vártuk, mit fog mondani. Bennem a vér is megfagyott. Hiszen látott minket DaeHyun-nal, ahogy ölelkeztünk. És ezt állítólag nem lehetett volna. Mármint... Nem kaptunk engedélyt, hogy mi ketten... együtt legyünk.
   Mindenki felállt, s kisétált a nappaliba. Senki nem szólt semmit. Csak vártuk mi fog történni.
- Nináért jöttem. - Nyögte ki végül.
   Mi van? Miért? Mit csináltam? Félek. Nem akarom hallani, amit mondani fog. El akar vinni. Mégis hova? Persze, hogy haza. Kidob innen, mint macskát szarni. Felrak az első gépre és soha többé nem láthatom a többieket.
- Megbeszéltünk valamit. El kell kezdened a próbaidőszakot. - Nagyokat pislogtam a meglepettségtől. Ez most a színészkedésről beszél? Ezek szerint túldrámáztam az egészet?! - Nem hallottad? Indulunk. Most!
- Nem kell üvöltözni. Elsőre is hallottam. - Vágtam egy fintort. Majd mikor szúrós pillantással nézett rám, rájöttem, hogy nem most volt itt az ideje a visszaszólogatásnak.
   Főleg úgy, hogy tőle függ, hogy maradhatok-e.
   Könyörögve néztem a srácokra, hogy valamelyikük jöjjön velem. De hasztalan volt. Mr. Kim mindenre gondolt. Parancsba adta, hogy nekik is dolgozniuk kell. A többieknek el kellett menniük a táncpróbákra, az énekpróbákra... meg minden ügyes-bajos dologra, ami az album elkészítéséhez szükséges. Beletörődve követtem az igazgatót. Lementünk a földszintre majd beszálltunk az autójába. Egész úton egy szót sem szólt. De nem is bántam...
   Őszintén... Nekem fogalmam sincs, hogy-hogy mennek itt a dolgok. Azt sem értem, minek megyünk át máshová. Halvány gőzöm sincs, hogy-hogy kell neki kezdeni ennek az egésznek. Nem tudok semmit... Kár volt JaeBum-nak belerángatnia ebbe. Az itt maradást megoldottam volna másképp is.
   Megérkeztünk arra a helyszínre, ahol a "nem kültéri" jeleneteket fogjuk felvenni. Mr.Kim mindenkinek bemutatott. Elmagyarázta nekem, ki kicsoda és milyen szerepet tölt be. Arra jutottak, hogy a főszereplő húgát fogom alakítani, aki a Hwang Min Jee nevet viseli. Miközben lapozgattam a mostanra kapott szövegem, hallottam, hogy a rendező ki volt akadva. A baja az volt, hogy az egyik szereplő csak most volt képes beesni.
   Én is csak most jöttem. Akkor meg mit problémázik? Nem fordultam meg, még mindig háttal álltam a történteknek. Egészen addig, míg meg nem szólítottak.
- Kisasszony, ő a másik mellékszereplő, akivel dolgozni fog. Sajnos csak most van alkalmam bemutatni... mert elkésett. - Mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy nincs semmi probléma.
   Kisasszony? Ez fura. De megtudnám szokni. Ő legalább normális velem. Nem úgy, mint Mr.Kim. Illedelmesen köszönni akartam a nekem háttal álló személynek, de arra sem méltatott, hogy megforduljon.
- Sajnálom, kisasszony. Ő elég udvariatlan tud lenni. Nem nagyon szereti, ha...  - megköszörülte torkát - váratlan személyek jelennek meg - mondta halkan majd vállánál fogva megfordította a makacs személyt, így most már szemtől szemben állhattam vele. De mikor megláttam ki az, szívem kihagyott egy ütemet.