Real Life with a Celebrity 6.fejezet

- Te mit keresel itt? Ráadásul az ágyamban?
- Gondoltam megleplek. Nem hittem, hogy annyira fogsz örülni, hogy rám ugrasz. - Fogta sajgó lábát Zita, a barátnőm. - Lényegtelen. Most szépen leülsz ide és mindent elmesélsz.
- Nagyon fáradt vagyok. Nem ér rá holnap? - néztem rá könyörgő tekintettel.
- Éreztem, hogy ezt fogod mondani. Úgyhogy ma itt alszom. - Mutat az asztalon lévő kis táskára.
- Felőlem. - Vontam meg vállam.
   Zita már befeküdt az ágyba és lekapcsolta a villanyt, míg én elmentem fürdeni. Körülbelül fél óráig állhattam a zuhany alatt (legalábbis az óra ezt mutatta). Pedig nem tűnt többnek pár percnél. Átvettem a pizsamámat is.
- Csússz arrébb. - Furakodtam be saját ágyamba.
   Váltottunk még pár szót egymással, de hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel:

   Szeretek arra kelni reggel, hogy hideg kakaóval várnak és nem szűrődik be az ablakomon semmi fény.
   Kár, hogy ennek a fele sem valósult meg. A nap fényére keltem föl (amit utálok) főleg úgy, hogy Zita könyöke a bordáimban pihent. Kikászálódtam és hálótársamat keltegettem. Lassan elkészülődtünk. A szobámban reggeliztünk, miközben néztük a Revolution félévadzáró részét. Tegnap este (még mielőtt elaludtunk) azt terveztük, hogy ma délután elmegyünk a Campona-ba suli cuccokat venni. Viszont hamarabb felkeltünk, így most tíz órakor fogunk elindulni.
   Megérkeztünk a bevásárló központba. Rögtön a papír-írószer bolt felé vettük az irányt.
- Nézd ezt a cuki cicás füzetet. - Majd felmutatott egy A/4-es keményborítású füzetet.
- Nagyon. Most nézd meg milyen cuki az ára - mondtam cinikusan.
- Most miért vagy ilyen? - Biggyesztette le száját.
- Bocsi, de nincs valami jó kedvem.
   Tovább nézelődtünk, de minden nagyon drága volt. Ezért csak pár tűfilcet vettem. Utána a TESCO-ba vezetett utunk. Ott mindent beszereztünk, amit kellett. Nagyjából nyolcszor átszámoltunk mindent, hogy-hogy jöhetnénk ki olcsóbban belőle. Ezután beültünk a McDonalds-ba. Zita rendelt egy sertés Mcfarm menüt és egy almás pitét. Én meg egy salátát, egy sajtburgert és egy csokis shaket. Evés közben kitárgyaltuk a nyarat.
   Mikor befejeztük, még beugrottunk pár boltba, de nem vettünk semmit. Főleg én, aki egy csomó mindent kapott a fiúktól. Fiúk. Annyira hiányoznak. Pedig csak most "váltunk" el. Annyit hülyültünk... olyan klassz volt. Nagyon kiányoznak. Olyan érzésem van, mintha megint minden a régi lenne, s nem történt volna semmi.
   Talán ezért is van rossz kedvem.
   Hazafelé indultunk. Zita leszállt az egyik megállóban, én meg mehettem tovább. Utáltam buszozni, főleg egyedül. Leszálltam én is és hazasétáltam. Bementem a szobámba. Próbáltam olvasni kicsit, de nem ment. A gondolataim utat törtek maguknak. Hiányoltam a srácokat és amióta itthon vagyok, nem is hívtak. Persze én se őket. De az igazság az, hogy nem is mertem. Nem tudom, miért... Ha távol vagyok, az olyan, mintha megint egy átlagos rajongó lennék. Vagyis csak dadognék a telefonba, ha beleszólnának. Míg ezeken gondolkodtam, elnyomott az álom.

Két hét múlva:

A telefonom csörgésére keltem. Hajnali kettőkor.
   Ki a franc hív ilyenkor?
- Igen? - szóltam bele rekedt hangon.
- Szia. DaeHyun vagyok.
- DaeHyun? - pattant ki az álmosság szemeimből.
- Igen. Remélem még nem felejtettél el. - Nevetett bele a telefonba. - Gondoltam felhívlak. Mostanság elég sok dolgunk van, ezért nem volt időnk felhívni téged.
- Nagyon aranyos vagy... de tényleg. Viszont elfelejtettél egy kis apróságot. Itt hét órával korábban van.
- Basszus, tényleg. Sajnálom. Nem akartalak felkelteni.
- Semmi gond.
- Akkor... később felhívlak... mikor... már nem alszol - dadogott zavartan. - Na... Szia.
- DaeHyun?
- Hmm?
- Köszönöm, hogy felhívtál.
- Bármikor - mondta lágy hangon, majd letettük a telefont.
   Ez után a beszélgetés után azt hittem simán visszaalszom, de nem így lett. Csak forgolódtam egész éjjel. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már szólt is az ébresztőm. Feltápászkodtam az ágyból. Összekaptam magam és már mentem is a suliba.
   Rögtön a barátnőm felé vettem az irányt. Ledobtam táskám a pad mellé és belekezdtem mondókámba.
- Nem hiszed el ki hívott fel.
- Ki?
- DaeHyun!
- Ááá! - kiabált a barátnőm és közben kaparászta az asztalt. Körülbelül úgy nézett ki és olyan hangokat hallatott, hogy azt hinné az ember egy vajúdó hód ül az iskola padban. Az osztályban mindenki ránk nézett (nem csodálom). Ekkor bejött a tanár és a helyére parancsolt mindenkit.
   Földrajz óránk volt. Kiment az egyik osztálytársam felelni, de ebből a tantárgyból olyan segg szegény, hogy az nem igaz. Kínát tanultuk. A kérdés a következő volt: mi Kína fővárosa? Elkezdte mondani, hogy Hong-... ott segítettünk neki, mindenki súgott neki jobbról-balról, hogy Peking, Peking.
   Szerintem azt se tudja, hogy azt eszik-e vagy isszák.
   Ez a feltételezésem be is bizonyosodott, mikor benyögte válaszként azt, hogy : Hoking. A tanárnő a fejét fogta és egy nagy egyessel a helyére küldte. Eközben az egész osztály fetrengett a röhögéstől. "Hey SMS" - hallottam az üzenet jelzőmet, a nagy hangzavar közepette. A nevetéstől kicsordult könnyeimet letöröltem és már éppen elkezdtem volna olvasni mikor...
- Nina! - hallottam nevemet.
- Mi van? - Néztem fel a telefonomról. Majd mikor észrevettem, hogy a tanár szólt elnézést kértem.
- Ne fetrengj abban a padban, hanem gyere ki felelni - mondta kissé idegesen. Már csak ez hiányzott.
   Az orrom alatt morogtam, kimásztam a padból és kimentem. (Egyedül a földrajz tanárom nem képes felfogni, hogy én vagyok az egyetlen diák, aki sose úgy ül a padban ahogy kéne... és nincsenek hatással a fenyegetései sem).
- Jó, kezd el Kína iparát. És kérlek, ha nem tanultál most szólj mert nem akarom, hogy tovább építsétek le az agysejtjeimet.
- Hát... mondjuk, hogy egyszer elolvastam. - Mire a tanárnő erre bármit reagálhatott volna, más folytatta.
- Ninaaa! JongUp azt mondja szeret - hallottam a padsorban mögöttem ülő, idióta osztálytársam hangját.
   Mi? Elolvasta az üzenetem? Ekkor kicsöngettek. Megúsztam a felelést. Gyorsan ott termettem a pad mellett és kicsavartam a srác kezéből a telefonom.
- Te normális vagy? Hülye barom! - Azzal kimentem a teremből. Az üzenetben röviden az állt, hogy JongUp bocsánatot kér, amiért nem kerestek, de sok dolguk volt. Viszont ma ráérnek és szeretnék, ha video chatten beszélnénk. A végére meg leírta hogy: "Tudod, hogy szeretlek." és egy pirulós fej a végére. Épp ideje volt. Már azt hittem sosem keresnek.

   Ugorjunk egy szépen és békésen eltelt nyolc hónapot.

- Utolsó tanítási nap! - Emeltem a levegőbe mindkét kezem.
- Imádom a szabadság édes illatát! - kiabálta Zita. Már majdnem kimentünk az iskola kapun, mikor...
- Hé, csajok! Várjatok egy pillanatra - szólított le minket az egyik osztálytársunk Peti. Jöttök a vasárnapi bulira? - S két kezét a vállainkra rakta.
- Sorry, utazok el. - Majd egy mozdulattal lesöpörtem kézfejét, amit vállaimon pihentetett. Zita is ekképpen tett.
- Hova? - Nézett meglepődötten Peti.
- Koreába. Az egész nyarat ott töltöm.
- Ja persze. Én meg a Dalai Láma vagyok. Na ne csináld már! Nélküled nem az igazi. - Húzott közelebb magához a derekamnál fogva.
- Tényleg megy el. És... mióta vagy ennyire ráállva Ninára? - Eközben kioperáltam magam az öleléséből.
- Amióta az előző bulin nem sikerült megkapnia. - Teszem keresztbe karjaimat a mellkasom alatt.
   Zita kérdését válaszra sem méltatva felém fordult.
- Ez nem igaz. Tudod, hogy már régóta tetszel.
- Hagyjad már magad! Mindenki tudja, hogy csak ágyba akarsz vinni. Csak, hogy ki kell ábrándítsalak, én nem olyan vagyok mint az előző "csajaid". Menjünk Zita. - Csuklón fogtam barátnőmet és elindultunk.
- Sírva fogsz majd könyörögni, hogy legyek a tiéd! - kiálltott utánam, amire csak intettem egyet.
   Elbúcsúztam Zitától a buszmegállóban. Megint nem találkozunk egész nyáron. Hiányozni fog, ahogy a családom is. De jelenleg kiéhezve vártam, hogy mikor látom már meg újra a fiúk arcát. Igaz suli kezdéstől eltelt egy hónap és utána már minden nap beszéltem velük, de az nem ugyan az.
   Anyáéktól már egy hete búcsúzkodom.
   Végül karácsony után apának is elmondtuk a nyári "kis kalandomat". Aminek nem örült. Egy kicsit sem. Teljesen kiborult, hogy mi az már, hogy az ő "kicsi" lánya hat sráccal töltötte a nyarat. Mi lett volna ha megtudja, hogy az egyikükkel aludtam? Mármint egy szobában. Összesen egy hétig volt mérges, majd végül megbékélt és beadta a derekát, hogy jövőre vagyis most is elmenjek.
   Gyorsan hazamentem. Összepakoltam mindenemet, ami kellhet abba a két bőröndbe, amit még anno tőlük kaptam. Elkezdtem készülődni. Gondolkodtam, hogy hagyjam egyenesen a hajam vagy begöndörítsem-e.
   Az előbbit választottam. De csak annyira sütöttem be, hogy laza viseletet kölcsönzött. Ne pedig olyat, mintha porcelán baba lettem volna. (Nekik szokott nagyon habos lokniuk lenni). Ehhez a hajhoz egy szürke leggings-et, egy sötétkék ujjatlan (hosszított) pólót és egy fekete convers cipőt választottam. Plusz, feldobtam egy enyhe sminket. A kedvenc parfümöm (amit tavaly HimChan-tól kaptam) is felkerült és az indulásra kész is voltam.
   Anyum hazaért és már indulhatunk is a repülőtérre. Mikor odaértünk elbúcsúztam és már mentem is becsekkolni. A repülőút elég unalmasan telt. Végig zenét hallgattam vagy olvastam.
   Azt hiszem egy kicsit aludtam is.
   Megérkeztem. Leszálltam és amilyen gyorsan tudtam haladtam kifelé. Alig vártam, hogy lássam a többieket. Tekintetemmel a tömeget fürkésztem, mikor megláttam DaeHyun-t. Gyors léptekkel elindultam és szám mosolyra húzódott. De azonnal le is hervadt arcomról mikor megláttam, hogy egy másik személy is van mellette, akivel vidáman nevetgél...

Mindenkinek Boldog Új Évet!:)