Real Life with a Celebrity 33.fejezet

   Egy nap telt el azóta, hogy elkövettem életem legnagyobb hibáját. Délután volt. Már mindenki otthon lézengett. Fáradtak voltak, de nem győzték abbahagyni a bolondozást. Megnevettettek. Jó érzés volt velük lenni, sikerült elfeledtetniük velem JB-t. Csak sajnos nem elég időre. Főleg nem úgy, hogy bárhová mentem volna, úgy is összefutunk.

   Akkor sem volt másképp. Egy teljesen átlagos délután lett volna. Úgy vártam boldogon fog befejeződni. Pihenünk, nevetünk, majd este DaeHyun karjaiban alszom el. Természetesen nem így lett.

- Várj, kinyitom! - szólaltam meg, mikor meghallottam, hogy csengettek.

   A kanapén feküdtem DaeHyunnal. Kiszabadultam karjai közül, majd elindultam az ajtó felé. Lenyomtam a kilincset, és kikukucskáltam. Amint megláttam, ki is áll a bejáratnál, azonnal be is akartam csukni, de JaeBum kezével megtámasztotta az ajtót.
- Menj el! - suttogtam neki.
   Nem akartam, hogy valaki más meghalljon minket.
- Nem megyek el addig, amíg nem beszéltünk! - mondta a kelleténél hangosabban.
- Maradj már csendben! - kiabáltam rá szintén suttogva. - Mit akarsz még?
- Nagy baj történt, és egyedül nem leszek képes megoldani.
- Milyen baj? Ennél nagyobb, mint amiben most vagyunk? Kötve hiszem!
   Kérlek szépen menj el! Kérlek... Kérlek... Nem akartam vele beszélni. Csak még jobban megnehezítette a dolgokat.
   Sóhajtottam. - Kérlek szépen... Nagyon kérlek, most menj el! - Szemeim ekkor könnybe lábadtak. - Nem akarom, hogy valaki meg-
- Nina? Ki az?
   Torkomon akadt a szó. Hátrapillantottam, és Dae már mögöttem is volt. Automatikusan hátráltam az ajtótól, így Dae mellett kötöttem ki.
- Mit keresel itt? - kérdezte DaeHyun.
   Na, tessék. Mindenki tudta, hogy DaeHyun és JaeBum nem kebel barátok. Olyanok voltak, mint két éhes oroszlán, akik egy húson veszekedtek. És az a hús én vagyok.
- Szerinted? - Mutatott rám, miközben kijjebb tárta az ajtót.
   Dae azonnal rám nézett, én meg túl későn reagáltam. Meglátta könnyes szemeim, és ez olaj volt a tűzre. DaeHyun állkapcsa megfeszült, szemei ölni tudtak volna.
- Mit mondtál neki? - Azzal a lendülettel megragadta JB pólóját, és a falnak taszította.
- Én, mit mondtam? - JB erőből letépte Dae kezét ruhájáról.
   DaeHyun, amint visszaszerezte egyensúlyát, adott JB-nek egy jobb horgot.
- Jézusom, elég volt! - kiáltottam fel, de mintha meg sem hallottak volna.
   JB is nekiment DaeHyunnak. Erre Dae még dühösebb lett, és letaszította a földre. Sorozatosan ütötte JaeBum-ot. Megijedtem. Nem tudtam, mi tévő legyek. Könnyeim megeredtek. DaeHyun a barátom volt, de JaeBum volt az, akit majdnem péppé zúztak.
   A hangzavarra mindenki megjelent. YongGuk és HimChan leráncigálta DaeHyun-t JaeBum-ról, majd JongUp és Zelo készenlétben ált, ha JB-t is le kellett volna fogni. YoungJae közelebb húzott magához.
- Ne lássalak a közelében! - üvöltötte Dae, miközben erővel próbált kiszabadulni.
- Csodálkozol, hogy vele vagyok? - Törölte meg szája szélét JB. - Te ártasz neki a legtöbbet! Nem vetted még észre? Miattad sír éjjel-nappal. Próbálom őt védeni! Tőled!
- Mi a francról beszélsz? - Vonja össze szemöldökét Dae.
- Jaebum, kérlek, ne... - Nyúltam JB karja után, de finoman elhúzta azt.
- Hagyj, Nina! Nem fogom be, csak, mert te azt kéred. Elegem van ebből. A szívem megszakad, hogy szomorúnak látlak. És miért? Miatta?! - Nézett mélyen szemeimbe.
- JB menj innen! - üvöltöttem rá torkom szakadtából.
   Minden zaj elhalt. Mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám. JaeBum pár másodperc elteltével, csalódott tekintettel elhagyta az előszobát. Beszédre nyitottam számat. Bocsánatot akartam kérni, de mégis megálltam. DaeHyun-ra néztem. YongGuk és HimChan elengedte őt, kérdőre vonták, hogy: mégis, mi volt, ez az egész. Én nem mondtam semmit csak sóhajtottam. Bementem szobámba, és gyorsan írtam egy üzenetet Zitának, hogy jöjjön ki, amilyen gyorsan csak tud. Pár másodperc múlva már az oldalt is kikészítettem, ahonnan a repülő jegyet fogom megvenni.
   Ezután bementem a fürdőbe, ahol Dae a hideg csempén ült, lehajtott fejjel. Elzárkózott a többiek elől. Gondoltam, hogy ki akarta tisztítani a fejét. Így halkan becsuktam az ajtót, s felkapcsoltam a kis tükörlámpát. Bevizeztem egy kis törölközőt, leguggoltam Dae-hez, majd óvatosan elkezdtem törölgetni az arcán lévő sebet. Amint hozzáértem volna, elkapta kezemet. Nem szóltam semmit, csak szomorú tekintettel néztem rá.
- Engedd, hogy megtisztítsam egy kicsit.
   De fölösleges volt megszólalnom. Amint kimondtam, kikapta kezemből a törölközőt, és elhajította. Elengedte kezemet, s az övéit az ölébe helyezte.
- Amit JB mondott... Az igaz? - Mondata végén felnézett.
   Nem akartam megint veszekedni. Főleg nem úgy, hogy jobban hibás voltam nála.
- Válaszolj... - szólított fel lágy kérlelő hangon.
- Mit vársz, mit mondjak? - kérdeztem vissza hitetlenkedve.
   Borzalmasan éreztem magam. Már nem lehettem dühös DaeHyun-ra. Igaz, ő volt, aki elhanyagolt, de nem csalt meg. Egyszer sem volt rá példa. Biztosra vettem, hogyha lett is volna, akkor elmondja.
   Felzokogtam.
- Bocsáss meg! - Magához húzott, mire szorosan hozzábújtam. - Egy hülye vagyok, de nem tehetek róla... Olyan természetesnek veszem, hogy vagy nekem. Ha nem vagy velem megőrülök, ha meg igen, akkor képes vagyok téged félrerakni.
- Hagyd abba... - Üvölteni akartam, de csak suttogtam és zokogtam egyszerre.
   Azoktól a szavaktól megszakadt a szívem. Tönkretettem mindent, és nem tehetem "meg nem történt"-é.
   Ültünk egymás karjaiban pár percig, majd mikor mindketten összeszedtük magunkat, megtiszteltük a többieket jelenlétünkkel. És, mikor megláttam JongUp-ot, éreztem, hogy beszélnem kell vele. Ki kell adnom magamból a felgyülemlett feszültséget. Adtam Dae-nek egy csókot, majd el is hívtam JongUp-ot. Bementünk a szobájába, és kulcsra zártam az ajtót. Véletlenül sem akartam, hogy bárki meghallja, amit mondok.
   Elmondtam a börtönt. Minden egyes részletet. Yuri-t, Ukwon-t és a kis tervüket. Beszéltem neki Karinról és Jin-ről is. Az elején persze nem hitt nekem. Aztán a buktató az SMS volt. Furcsállta is, hogy köszönés nélkül mentem el.
- Ezt nem fogom szó nélkül hagyni, ugye tudod? - Vonta fel szemöldökét, és karba tette kezeit.
- Pedig erre kell, hogy kérjelek. Nem beszélhetsz róla. Főleg úgy, hogy teljesen alaptalan a vádaskodás.
- Alaptalan? Vak vagy?
- Igen, tudom, hogy Dae sokat volt és van Yuri-val. De nem csalt meg. Ebben biztos vagyok.
- Ez akkor sem változtat a körülményeken.
- Ez nem... - kezdtem, közben helyet foglaltam az ágyon. - De amit tettem, az igen... - Hajtottam le fejem.
- Nina... - Gyanakvóvá vált. - Mit csináltál?
- Én... JaeBum... - Kezdtem tördelni kezeim szégyenemben.
- Kérlek, mondd, hogy nem... - Egész arcát kezébe temette, majd megdörzsölte azt. - Ki ne mondd!
- Sajnálom, oké? Egyszerűen csak megtörtént. Ki voltam, és... Tudom, hogy ez nem kifogás... és bárcsak visszafordíthatnám az időt.
- Hogy történhetett meg az, hogy VÉLETLEN lefekszel egy olyan emberrel, aki NEM a barátod? - Vágott értetlen fejet.
- Mi? - kérdeztem vissza.
   Erre egy jól hallottad nézést kaptam.
- Nem feküdtem le vele - suttogtam. - Csak egy csók volt...
- Hál' istennek! - Huppant le mellém megkönnyebbülten, de utána újra komoly lett. - Nem mondhatod el Dae-nek.
- Tudom... És nincs is, mit elmondanom. Nem történt semmi - hitegettem saját magam. - Nem találkozom többé JaeBummal. És ez a döntésem végleges.
   Na, hogy ez az elhatározásom meddig tartott... Az hamarosan kiderül.