Real Life with a Celebrity 23.fejezet

   DaeHyun úgy lépett be az ajtón, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem látszott rajta bűntudat, se megbánás. De mikor meglátta kezemben a bőröndöket, s a többieket, ahogy sorfalat álltak mögöttem, megdermedt.
- Miért vannak nálad a bőröndjeid? - Láttam rajta, hogy valójában tudja a választ, így hát mondatát költői kérdésnek könyveltem el.
- Beszéljünk egy kicsit. - Letámasztottam cuccaimat és DaeHyunnal elvonultunk a hálószobába, míg a többiek vártak. - Elmegyek és szerintem erre magadtól is rájöttél - mondtam egy sóhajtással az elején.
- Igen... De miért? - Szám sarka megrándult.
   Egy bomba készült robbanni fejemben, de vészjelzőm nem azt súgta, hogy meneküljek. Így hát az a bizonyos bomba tényleg eldurrant.
- Te tényleg ennyire naiv vagy? - Húztam fel mindkét szemöldököm. - Azt hiszed, ha leszarsz, több napon keresztül számba se veszel és az összes szabadidőd Yurira szánod, akkor azt szó nélkül tűrni fogom? Felhívni nem tudsz - kezdtem el számolni ujjaimon -, SMS-t nem küldesz, és ilyenkor nekem kéne eldöntenem, hogy éppen egy hullaházban rohadsz, vagy a "barátnőddel" vagy az ágyban.
   Beszédre nyitotta száját, de leintettem.
- Már nem érdekelnek a kifogásaid.
- Írtam tegnap SMS-t... Nem is egyet. Mondtam, hogy ne várj rám és este sem jövök haza. Az a te bajod, ha nem olvastad el. És, hogy tisztázzuk, semmi nincs köztünk Yuri-val. Viszont az nem jelenti azt, hogy kitörlöm őt az életemből miattad. Ne kérd azt, hogy válasszak köztetek.
   Nem is kaptam semmilyen SMS-t...
- Nem is kértem, hogy felejtsd el, ahogy azt sem, hogy válassz köztünk. De sajnos... Úgy látszik, hogy te már nélkülem is döntöttél. - Elindultam kifelé, mert szemeim már nem bírták sokáig visszatartani könnyeim.
   Dae kezem után nyúlt, de nem fordultam meg.
- Ennyi? Elmész? Ez... Te most szakítasz?
- Vedd, aminek akarod! - Még mindig háttal álltam neki.
- Egy kis félreértés miatt? Ha házasok lennénk, képes lennél emiatt elválni?
- Szerencse, hogy nem vagyok a feleséged. - Kirántottam kezemet szorításából és elindultam kifelé. De nem csak a szobából... az életéből is.

   A taxiban ültem, miközben újra, s újra visszajátszódtak bennem az események. Mikor otthagytam Dae-t a hálószobában, s a többiek megint megölelgettek. Ez esély adott volna még arra, hogy DaeHyun utánam jöjjön, megállítson... de nem tette.
   Hát tényleg vége?
   A taxi a forgatás helyszínére tartott. Mindenki ott tartózkodott, kivéve persze engem, a szabadságom miatt. Meg kellett beszélnem az igazgatóval, hogy hazamegyek.

- Nem folytathatjuk nélküled a filmet! - Tárta szét kezeit.
- Gyilkoljanak meg benne, utazzak el, vagy mit tudom én, de nekem akkor is haza kell mennem. Amúgy is csak próbaidőn voltam.
- Igen, és átmentél. Biztos ki akarsz szállni? - Nem értettem kedvességét.
- Nem... de most nincs más választásom. Meg amúgy is, ha itt maradnék... Kevesebb, mint húsz nap múlva, úgyis vissza kéne mennem. Talán jövő nyáron visszatérek... vagy nem...
- Nem állíthatjuk le a forgatást, de amíg távol vagy addig megoldjuk valahogy a hiányod. Ha visszajössz írasd alá ezt a papírt. - Átnyújtott egy lapot. - Ez egy szerződés. Otthon olvasd át a szüleiddel. - Mosolygott.
   Megköszöntem, elbúcsúztam Ukwon-tól és a többiektől majd siettem is a reptérre.
   Ez furcsa volt... Az igazgató sokkal kedvesebb volt, mint eddig.
   Nem tudom, mi történhetett vele, de egyenlőre betudtam annak, hogy hátsó szándékkal volt olyan amilyen. Hisz' úgy mondva, én voltam az egyik, akiből jött a pénz. Haszna volt a filmből. Mégpedig nem is kevés.

   Négy hónap telt el, mióta eljöttem Dél-Koreából. Anyáék furcsállták is, mikor hamarabb érkeztem.
   Már javában tartott az iskola. Nehéz tantárgyak, nehezebbnél-nehezebb anyagrészekkel. Nem engedhettem meg magamnak, hogy a gondolataim máshol járjanak.
   Itt is nagyon jól érzem magam. A jelenben kell élnem. Hiába voltak ilyen gondolataim, hiába próbáltam bemesélni magamnak, hogy ez bizony igaz... Nem ment. Nem volt ugyanolyan. Nélkülük minden olyan üres volt. De mit is képzeltem?  Hogy majd örökké velük lehetek? Hogy együtt fogunk megöregedni? Nevetséges.
   Ennek így kellett történnie. Én és ők... Mi két külön világ vagyunk. Én csak egy átlagos lány vagyok, ők meg idolok. Hiába lógtam velük folyton, valójában sosem voltam a B.A.P tagja... Féltem attól, hogy ezt érezni is fogom egy idő után... Hiba volt, hogy "befogadtak". A rajongók sem örülhettek neki. Hiszen így a többiek is csak átlagos embereknek tűnhettek és nem olyanokra, akikre felnézhettek eddig. Így mindenki elhihette, hogy vele is megtörténik ugyanaz az a csoda, mint velem. Pedig én is csak egy rajongó voltam csupán, aki rájuk akaszkodott.
   Az életük nélkülem is elég tejfel. Nem kellek én oda. De mégis... Hihetetlen mennyi minden történt egy év leforgása alatt. Ha jobban belegondolok... Lehet, hogy még sem volt minden hiba, ami eddig történt. Talán csak rossz emberbe szerettem bele. Lehet, hogy...
   - Nina! Figyelsz egyáltalán? - Fizika tanárom zökkentett ki gondolkodásomból. - Kinyögnéd végre az egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás definícióját?
   Mi az istenért ülök én fizikán? Utálom. Unott hangon megadtam a választ kérdésére úgy, hogy közben ceruzámat piszkálgattam. Nem szívesen néztem rá.
- Végre! Fel sem foghatom, hogy-hogy lehetsz jeles tanuló, ilyen személyiséggel.
- Hogy mi van? Csak a visszahúzódó emberek lehetnek eszesek? - kérdeztem flegmán. - Beszarok - motyogtam. - Rohadtul nem akarok az ön diákja lenni, szóval kezdhetne ezzel valamit... - ezt már hangosabban mondtam.
   A tiszteletem az idősebbek felé... Mi tagadás, lehetne fejleszteni...
   Megszólalt a csengő, de a tanárnő ahelyett, hogy kiment volna ott termett előttem.
- Nagy szerencséd van, hogy nem volt még fegyelmi tárgyalásod! Ha rajtam múlik, nem leszel már itt sokáig! - Mászott az arcomba majd elhagyta a termet.
- Hisztis, vén szatyor! - mondta ki szebben Zita a véleményem. - De azért... Kicsit tényleg csiszolhatnál a magatartásodon... Nem akarok nélküled elballagni... - Rázta meg fejét.
   Amolyan "ugyan, kérlek" fejet vágtam majd kisétáltam a mosdóba.
   A leghátsó fülkében voltam, ahol mindig is. Telefonomat nyomkodtam, zenéket töltöttem le, böngésztem a világhálót. Miközben friss hírek után kutattam, megakadt a szemem egy cikken:
"Megjelent a B.A.P első stúdió albuma, mely a First Sensibility nevet viseli. Az albumon össz..."
   Sajnos nem jutottam tovább az első mondatnál, mert becsöngettek. Gyorsan elmentettem az oldalt a könyvjelzők közé és besiettem a terembe.
   Hát mégis sikerült nekik összehozni... Tényleg visszatartottam őket a munkától...