Real Life with a Celebrity 19.fejezet

   Mikor Ukwon-nal visszamentünk a próba helyszínére, minden szem ránk szegeződött. A rendező dühös volt, amiért ennyi ideig távol voltunk. Viszont meg volt győződve arról, hogy Ukwon tartott engem vissza, így csak őt szidta le.
   Elkezdtük a munkát. Megtudtam, hogy egy-két részt már leforgattak. Ahogy azt is, hogy az én karakteremnek még nem kellett szerepelnie. Ez nem is jött olyan rosszul, hiszen tanulhattam a szöveget, s nézhettem, ahogy a többiek dolgoznak. Sokat tanulhat az ember már abból, hogy csak nézi őket. Vérbeli profik. Én meg ott voltam, mint kezdő. Csodálatos.
   Az ott töltött idő mulatságos volt. A nevetés és a sok-sok baki, élvezetessé tette a "kispadon" való henyélést. Bár voltak olyan percek, amik kifejezetten unalmasan teltek. Így volt olyan, hogy kávét hoztam, meg segítettem az ehhez hasonlatos dolgokban. Eközben még több embert ismertem meg, s szerencsére mindenki nagyon kedves volt. Plusz pontnak számított, hogy mindenki beszélt angolul, ezért nem kellett nagyon megerőltetnem magam a koreai nyelv használatával.
   Amikor befejeztük (vagyis inkább befejezték) a munkát, észrevettem, hogy Mr. Kim sehol sincs. Igaz próbaidőn voltam, de mivel nem szerepeltem, nem is akart maradni. Ez nagyon nem volt jó, hiszen fogalmam sem volt, hogy-hogy jutok haza. Ráadásul a taxi lehetőségét is kizárhattam hisz' semmit nem hoztam. A semmibe sajnos a pénztárcám is beletartozott. De mivel a szerencse megint megsegített, nem kellett sokat agyalnom a hazajutáson. A rendező volt olyan kedves, hogy hazavitt. Kérnem sem kellett. Tényleg kezdtem megkedvelni (természetesen nem úgy, ahogy egyesek gondolnák). Nagyon kedves és megnyugtató jelleme volt. Nehéz volt rá bármi rosszat mondani.

   Végre "otthon" voltam. Lenyomtam a kilincset, s beléptem az előszobába. Senki nem volt még ott rajtam kívül. Nem voltam se fáradt, se éhes. Így levettem cipőmet majd leültem a tévé elé és kapcsolgatni kezdtem a csatornák között. Mikor végre találtam egy rendes adót, amit nézni tudok... Rájöttem, hogy az sem jó. Ugyebár koreaiul beszéltek benne, de sajnos nem értettem semmit. Kikerekedett szemekkel és fintorogva próbáltam fülelni. Hülyének éreztem magam, hogy nem értettem. Idegesen kikapcsoltam a tévét majd abban a pillanatban betoppantak a fiúk. Hulla fáradtan. Ránéztem az órára, ami fél tizenegyet mutatott.
- Elég sokáig elvoltatok. - Erre a kijelentésemre nyöszörögve feleltek. Láttam rajtuk, hogy nem vágynak másra csak egy kis, avagy nagy pihenésre. Jobbnak láttam nem piszkálni őket, így hát bementem a hálóba és bedőltem az ágyba. Nem érdekelt a fürdés. Nem csináltam semmi megerőltetőt, amitől leizzadtam volna. A zuhanyzás várhatott reggelig.
   DaeHyun lépett be a szobába, egy szál törölközőben. Na, igen. Neki kellett a tisztálkodás a fárasztó táncpróbák után.
- Milyen volt a napod? - kérdezte, miközben én a fal felé fordulva, már majdnem aludtam. Mögém feküdt és hátulról átkarolt. Karjai közt megfordultam így láthattam álmos arcát.
   Elmeséltem neki mindent. Persze rövidre fogtam, nem akartam sokáig távol tartani az alvástól. Csukott szemmel hallgatta mondanivalóm, miközben én kis köröket írtam le mellkasán a mutatóujjammal.
- Aztán kiderült, hogy vele kell majd dolgoznom... Mármint a legtöbbet és... - Épp az Ukwon-os részhez értem, mikor Dae nagy sóhaj kíséretében hirtelen elengedett, s a hátára fordult.
- Hát, ez remek. - Hallottam az iróniát. Két kezét arcára helyezte és belefújtatott.
- Most mi van? Valami rosszat mondtam? - Támaszkodtam bal alkaromra és aggódva néztem le rá.
- Semmi, csak... Végre jött még egy srác, aki körülötted van.
- Ne kezdjük már ezt megint, kérlek. - Forgattam szemeim. - Rá sem nézek másra. Téged szeretlek, nem mást.
- Értem én. De tudod te milyen nehéz magam mellett tartanom téged, ha ennyi fiú lebzsel körülötted? Pláne, hogy nem rondák...
- Nekem mondod, hogy nehéz? Én osztozom rajtad ötmillió-háromszázhúszezer lánnyal. Ezek után merje bárki azt mondani nekem, hogy önző vagyok - motyogtam az utolsó mondatot.
- De ők csak rajongók. - Fordult végre oldalra, s ő is alkarjára támaszkodott.
- Én is csak egy rajongó voltam a sok közül és most nézd meg... - Majd megcsókolt. Gondolom megunta a "kifogásaimat", így kénytelen volt elhallgattatni.
- Lehet. De minden rajongó közül, nekem te jelentesz a legtöbbet. - Újra magához húzott, s azonnal el is nyomta az álom. Viszont mielőtt én is elaludtam volna, gondoltam valamire majd hangosan ki is mondtam.
- Szeretlek. És nem fogom hagyni, hogy bárki közénk álljon.

Real Life with a Celebrity 18.fejezet

 

      Itt áll előttem... Kim Yoo Kwon. Ez lehetetlen.Vele kell dolgoznom? Mióta színészkedik egyáltalán? Megszólalni sem tudtam. Sokkos állapotban voltam és néztem ki a fejemből. Ukwon flegmán nézett rám, miközben rágójával újabb buborékot fújt. Úgy éreztem, amint megszólal minden összeomlik. Hiszen... én is csak egy fan voltam a sok közül. S elég sok önuralomra volt szükségem, hogy ne ölelgessem agyon egyik kedvencemet. Mielőtt elvesztettem volna a fejem gyorsan megszólaltam.
- Elnézést, de ki kell mennem a mosdóba - mondtam koreaiul, ami láthatóan meglepte Ukwon-t. Gondolom nem nézte ki belőlem, hogy (valamennyire) beszélem a nyelvet.
   Egymás után szedtem lábaimat. Nem álltam meg addig, míg minden zaj el nem halkult. Egy kihalt folyosóra érkeztem. Nem is tudtam, hol a mosdó, de jobb mentő mondat nem jutott eszembe. Néztem jobbra-balra. Már azt sem tudtam, merről jöttem. Nem akartam még jobban eltévedni. Ennek folytán leültem, a falnak támasztottam hátam, lábaimat felhúztam mellkasomig majd térdeimre helyeztem homlokom. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy nem akarok semmit. Semmit, csak a nagy ürességet magam körül. Nem szerettem volna vissza menni oda. Annyi teherrel jár ez az egész. Nem érzem késznek magam.
   Nem gondolom, hogy színésznek, sztárnak avagy híresnek születtem. Nem hiszem, hogy ez az egész nekem való lenne. Megijedtem, s visszakozni akartam. Minden porcikám azt kívánta, hogy ne vegyék észre, hogy eltűntem. Csak mikor már vége ennek a napnak. Persze az agyam legmélyén tudtam, hogy nem "menekülhetek" el.
- Végre megvagy! - Homlokom még mindig térdemen pihent. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a hang forrásának. - Hé, ugye nem sírsz? - Erre felkaptam fejemet.
- Sír a halál! - Pattantam fel a földről. Persze a következő mondat belém fagyott, mikor megláttam, hogy újra YooKwon állt előttem. Őt küldték felmentő seregnek? Hisz' miatta sétáltam ki a teremből.
   Az a kis idő, amíg itt üldögéltem... Már elmúltak a fangirl gondolataim, viszont még mindig zavarban voltam, így elfordítottam fejem. Ukwon észrevette, hogy kerülöm a szemkontaktust. Elkezdett közeledni felém és én hátráltam volna, de a fal megállított. Jót mosolygott zavartságomon. Még közelebb jött, s én lélegzet-visszafojtva vártam, mi fog történni. Arcunk vészesen közel volt egymáshoz, szemeim tágra nyíltak.
   Most tényleg meg akar csókolni? Szerencsére nem ajkaimhoz hajolt, hanem a jobb fülemhez.
- Csaknem... tetszem neked? - Amint lehelete végigsimított fülemen, libabőrös lettem. Bűntudatom támadt. El kellett volna tolnom magamtól, de leblokkoltam. Én sem örültem volna, ha DaeHyun-t egy csajjal látom egy olyan helyzetben, mint ez. Így hát összeszedtem egy kisujjnyi erőt magamban.
- N-nem tetszel. - Nyeltem egyet, még több "erő" reményében. - El vagy tévedve.
- Igen? - Hajolt el tőlem, s megláttam kacér mosolyát. - És ezután se fogok? - Akkor már teljesen biztos voltam abban, hogy szám felé közeledett. De mielőtt célba ért volna, meglendítettem kezem és arcán csattant a pofon. Mikor tudatosult bennem, hogy mit is csináltam, szám elé kaptam kezeim. Megütöttem egy idol-t?
- Úristen, nagyon sajnálom... Én... Én... - Kerestem a szavakat, de nem találtam.
- Semmi... - Nyúlt piros arcához. - Ezt megérdemeltem... Bár poénnak szántam, de...
- Poénnak? Valamelyik rajongód ettől már elájult volna. Nem vicces ilyennel szórakozni... - motyogtam el az utolsó mondatot.
- Na ne... Te egy rajongóm vagy? - Vigyorgott. - Szóval ezért voltál ennyire zavarban?!
- Mondhatni... - Elpirultam. Terelni akartam a témát, de Ukwon hirtelen megölelt. Pár másodpercig gyengéden szorított magához, majd elengedett.
- Tessék. Most már szerencsés rajongó vagy. - Aranyosan rám mosolygott. - Na menjünk vissza mielőtt bajba kerülsz. - Bólintottam. Kedves volt tőle, hogy megölelt. Hiszen minden fan arról álmodik, hogy ilyen dolgok történjenek vele.
   Szerencsésnek érzem magam.