Real Life with a Celebrity 17.fejezet

JaeBum szemszöge:

   Kómás voltam. A földön ültem, s egész este Ninán tartottam szememet. Miután felhívtam Dae-t, rá fél órára Nina bealudt. JungKook végre leszállhatott hátáról, de utána őt is elnyomta az álom. Valószínűleg kimerült, hiszen nagyon sokat pesztrálta Ninát. Mondhatni szerepet cseréltünk és most ő viselkedett érettebben.
   A függönyön keresztül már utat törtek maguknak a nap sugarai, s egyenesen Nina arcára sütöttek. Nyitogatni kezdte szemeimet, közben én ránéztem telefonomra, ami fél kilencet mutatott.
- Mi történt? - Túrt bele hajába és megnyalta kiszáradt ajkait.
- Nem emlékszel? - kérdeztem olyan éberen, ahogy tudtam. Legszívesebben ott helyben eldőltem volna és álomra hajtottam volna fejem.
   Nina csak nézett ki a fejéből és kereste agyában a tegnap történteket. Megláttam elszörnyedt arcát, így arra következtettem, hogy mindenre nagyon jól emlékezett.
- Sajnálom - hajtotta le fejét -, amiket tettem. És bocsánat az arcodért is. - Felállt az ágyról majd felém sétált.
- Mi? - Gondolkodtam el egy pillanatra, majd beugrott. - Ja, hogy ez? - Nyúltam automatikusan a szemem alatt éktelenkedő karmoláshoz. - Nem para. - Mosolyogtam.
   Azt akkor szereztem, mikor próbáltuk lefogni és becipelni a hálószobába. Nem különösebben foglalkoztam vele. Egészen addig, míg Nina mellém nem guggolt, s hozzá nem nyúlt.
- Hé! Ez fáj! - Toltam el kezét arcomtól. Kedves, hogy aggódik, de elég lett volna, ha csak ránéz.
- Bocsi... - Tette ölébe kezeit. - Nem valami szép, úgyhogy hozok rá valamit. - Bólintottam. De nem értettem, minek rá bármi, hiszen ez csak egy karcolás... vagy karmolás... Az mindegy. Kis seb volt, ráadásul nem is fájt, ha nem értek hozzá.
   Pár perc múlva Nina visszatért egy vizes papír zsebkendővel, meg egy ragtapasszal. Újra visszaguggolt mellém majd óvatosan elkezdte törölgetni a sebem. Felszisszentem.
- Ez csíp, te! - Fogtam meg csuklóját és közelebb hajoltam hozzá.
   Szemei elkerekedtek, s arca elpirult. Kölcsönösen bámultuk egymást pár pillanatig majd Nina elhúzta kezét. Kibontotta a ragtapaszt és óvatosan felhelyezte azt. Hideg ujjaival elegyengette, hogy rendesen fedjen. Újra szemébe néztem és próbáltam kitalálni, mire gondolt. De látványosan kerülte a szemkontaktust.
- Ti már fent vagytok? - kérdezte rekedtes hangján JungKook, s felült az ágyában. Úgy vettük, hogy ezt a mondatát költői kérdésnek szánta, így nem válaszoltunk. Nina csak megköszörülte torkát, felállt, s kiballagott a fürdőbe.
- Hazavinnéd? Persze csak, ha nem gond - szóltam JungKook-hoz, aki erre értetlenül bólintott. Biztos azon járt az agya, miért nem én teszem ezt meg. Hisz egy helyen lakunk. De szerencsére nem kérdezett semmit, aminek örültem. Nagyon nem volt kedvem magyarázkodni.
   Sajnos van még egy kis elintézni valóm.

Nina szemszöge:

   Miután JaeBum közölte, hogy nem ő visz haza, furcsán éreztem magam. Nem tudtam miért.
   Hogy-hogy nem együtt megyünk? Hisz egy helyre mennénk. Nem akar velem jönni? Egy ideig ezek a kérdések kavarogtak bennem, de aztán hagytam az egészet. Rájöttem, hogy ez pont kapóra jött nekem, mert így JungKook-al elmehettünk ahhoz az antipatikus fazonhoz, aki összevarrta a sebemet. Igen. Én hülye elfelejtettem kiszedetni, így hulla fáradtan kellett odamennünk. Kedves volt Kook-tól, hogy elkísért, s az is, hogy ennyire figyelt rám. 'Ilyen egy igaz barát' - gondoltam magamban. Amikor végeztünk, azonnal hazavitt. Pontosabban beszállt mellém a taxiba és haza kísért. Mivel neki sem volt jogosítványa.
   Megérkeztünk. Mint a holdkórosok, úgy baktattunk fel. Én is fáradt voltam, de szegény Kook sokkal jobban le volt strapálva. Amint betettük a lábunkat mindenki körénk gyűlt. Ahogy láttam, nagyon aggódtak. Agyon ölelgettek és mindenki egymás szavába vágva beszélt hozzám. Sajnos csak annyi tellett tőlem, hogy mosolyogtam rájuk. A fáradtság nem engedett ennél többet. Kérdezték, hogy hol voltam, mit csináltunk, meg az ehhez hasonló dolgokat. Még idefele a taxiban megkértem Kook-ot, hogy ne beszéljünk erről senkinek. Arról, hogy Yurinál jártam, hogy mit tett a teámba és az ezek után történteket sem. Nem akartam, hogy tudjanak róla. Minek kellett volna Yurit és őket egymás ellen szítani? Valószínűleg, úgy sem hittek volna nekem. Úgy gondoltam nem kell nekem segítség, megoldom egyedül is...
   YoungJae felhívta Dae-t, hogy visszatértem. Megtudtam, hogy a keresésemre indult. De miért? Amikor jól tudta hol vagyok. Minek akart megkeresni? Ez csak benzin pazarlás volt a részéről. Viszont sajnáltam, hogy így aggódnia kellett miattam. Bele sem gondoltam, hogy milyen rossz lehetett neki. Igaza volt akkor, mikor a kórházban veszekedtünk.
   Mindig csak a saját fejem után megyek. Ezért is gázolok át sokszor mások érzésein.
- Nina! - Automatikusan megfordultam majd DaeHyun-nal találtam szemben magam. - Soha többet ne csinálj ilyet. Annyira aggódtam érted. - Szorosan magához ölelt. Könnyek szöktek szemembe, majd kezeim derekára fűztem. Nem értettem, miért hatódtam meg, de nagyon hiányzott a közelsége.
   JungKook elköszönt és elindult saját lakóhelyére. Ezután azt hittem, Dae elkezd majd faggatni, megint rátör a féltékenységi roham és kiabálni kezd... De nem így történt. Talán... ha volt is bármi ilyen alapú problémája, akkor már minden dühe elszállt. Lenyugodott. Úgy hogy minden a legnagyobb rendben volt. Szerettem volna elfelejteni ezt az egészet.
   De, hogy Yuri milyen is valójában... arra mindig emlékezni fogok.
   Mondtam a többieknek, hogy nagyon fáradt vagyok és szeretnék lepihenni. Igaz aludtam Mrs. Jeon lakásán, de mégis olyan érzésem volt, mintha húsz éve ébren lettem volna. Levetettem cipőmet, táskámat csak letettem egy étkező székre, én meg besétáltam a hálóba. Levettem ruháim majd fehérneműben befeküdtem az álmokat hozó ágyba.

   Nagy nyújtózkodások közepette ültem fel. Szemeimmel végigkémleltem a szobát, de hiába. Nem láttam semmit. Nem azért, mert csipás volt látószervem, hanem mert minden korom sötét volt. Óvatosan kikeltem ágyamból. Lassan, kezemet előrenyújtva mentem, nehogy neki menjek valaminek. Mikor megtaláltam a kilincset, halkan lenyomtam azt majd fojtattam utam a konyha felé. Mikor elérkeztem a székekhez, táskámért tapogattam. Sikeresen megtaláltam. Kivettem telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő.
   Hajnali fél három?
- Mi az isten... - suttogtam amilyen halkan tudtam. - Végig aludtam az egész napot? - mondtam ki gondolatom még mindig halkan.
   Megindultam a B szárny felé, s a telefonommal világítottam meg az oda vezető utat. Lassan battyogtam. Hiszen nem volt sietős. Ráértem. Két perc múlva már ott voltam a fürdőszoba ajtajánál. Benyitottam. Felkapcsoltam a villanyt és vettem egy forró fürdőt. Ezzel is leáztatva magamról a tegnapi sós vizet.
   Miután kész lettem, arra jutottam, hogy ott maradok. Minek mentem volna vissza? Aludni már úgy sem tudtam volna. Villanyt, tévét és egyéb zavaró tényezőt nem kapcsolhattam, hisz akkor felkelnek. Inkább ott maradtam magamban, gondolataimba merülve. Vagy csak játszottam telefonomon.
   Nem tudtam mennyi ideje ülhettem ott, de már láttam az ablakon keresztül, hogy a nap kezd éledezni. Nyolc óra volt. Gondoltam valaki biztos már fent van, így vissza akartam indulni. Kiléptem a fürdőből. Mentem volna az A szárny felé, de megtorpantam. Lassan fordultam hátra és a másik irányba vezető folyosót bámultam. Erős késztetést éreztem, hogy ránézzek JaeBum-ra. De miért?
   Miért akarok bemenni hozzá? Megráztam fejem, hogy tűnjenek el a hülye gondolatok. Megint megfordultam és végre visszamehettem a többiekhez. A nappali már teljes fénypompában úszott. A közepén álltam és füleltem. Vártam, hogy halljak valami zajt. És hallottam is. Nyílt a fürdőajtó, amin YoungJae lépett ki.
- Rajtad kívül nincs még fent más? - kérdeztem, mire bólintott. - Még Dae sem?
- Nem, én vagyok az első... vagyis második. - Célzott rám. - Dae is eléggé nyúzott volt tegnap, akár csak te. Nem csodálom, hogy még alszik. - Közelebb jött hozzám és összekócolta hajamat. - Örülök, hogy tényleg nincs bajod. - Azzal visszament szobájába. Összehúzott szemöldökkel raktam helyre frizurámat majd leültem a fotelba.
   Komolyan itt hagyott egyedül? Most mit fogok megint csinálni? Unatkozom. Nem volt más választásom. Valakit fel akartam kelteni, de inkább mégis meggondoltam magam. Elég nagy bunkóság lett volna tőlem. Így hát felhelyeztem fejhallgatóm és beindítottam a zenét. Tátogva énekeltem majd egy idő után fel akartam kelni táncolni. Aztán rájöttem, hogy hiba lett volna, mert kezdtek a többiek kiszállingózni és nem akartam, hogy meglássanak. Ezért csak ültem tovább, várva, hogy felkeljenek.
   Végül mindenki kibújt barlangjából. Még mindig ugyanúgy unatkoztam, ezért felvetettem, hogy nézzünk meg egy filmet. Egy horror filmet. Persze YongGuk kivételével mindenki tiltakozott. Be kellett vetnem a boci szemeket. Szüntelenül kérleltem őket, de így sem törtek meg.
- A francba srácok. Ne csináljátok már. - Könyörögtem tovább, de kezdtem megunni.
- Nem! És még egyszer mondom, nem! Te miért nem tudsz kedves, aranyos, szivárványon táncoló  pónis filmeket nézni, mint a korodbeli lányok? - kérdezte halál komolyan HimChan.
- Mert én értelmes vagyok? Bocsi, de ha én megnézek egy olyan filmet, nem garantálom, hogy a gyomrom tartalma bennem marad. Kiráz tőlük a hideg. És kikérem a lányok nevében... Igenis vannak még olyanok rajtam kívül, akik jobban szeretik a horrort, a rajzfilmeknél.
- Még a Frozen-t sem szereted? - nézett érdeklődőn Zelo.
- De igen... - Mindenki mosolyra húzta száját. - De az más! Az nem idiótán éneklő, táncoló pónikról szól. - Forgattam szemeimet.
- Rendben. Akkor azt nézzük - jelentette ki YoungJae. Mi van? Ne már? Aish!
   Ellenkezni akartam, de JongUp mögém állt és egyik kezével befogta számat. Mondtam még pár dolgot, de teljesen értelmetlenül hangozhattak. Próbáltam eltávolítani kezét szám elől, de persze nem sikerült. Feladtam. Mikor észrevették, hogy már nem próbálkoztam, JongUp elvette kezét. Elmentek csinálni popcorn-t majd bementünk a videó szobába. Mindenki kényelmesen elhelyezkedett a nagy kanapén. Én egy rakás párna és Dae mellett foglaltam helyet.
- Csak, hogy tudjátok... Csak a hóember miatt nézem meg még egyszer ezt a filmet. - Duzzogtam. Senki nem szólt semmit. Még mindig úgy vigyorogtak, mint a száz wattos villanykörte. DaeHyun hirtelen magához húzott, nyomott egy csókot ajkaimra majd ölelkezve ültünk tovább.

   Körülbelül a film felénél járhattunk, mikor váratlan személy jelent meg a videó szoba ajtajában. YongGuk kapkodva kinyomta a filmet, mi meg DaeHyun-nal azonnal szétrebbentünk, mint a galambok. Mr.Kim állt az ajtóban. Lélegzet visszafojtva vártuk, mit fog mondani. Bennem a vér is megfagyott. Hiszen látott minket DaeHyun-nal, ahogy ölelkeztünk. És ezt állítólag nem lehetett volna. Mármint... Nem kaptunk engedélyt, hogy mi ketten... együtt legyünk.
   Mindenki felállt, s kisétált a nappaliba. Senki nem szólt semmit. Csak vártuk mi fog történni.
- Nináért jöttem. - Nyögte ki végül.
   Mi van? Miért? Mit csináltam? Félek. Nem akarom hallani, amit mondani fog. El akar vinni. Mégis hova? Persze, hogy haza. Kidob innen, mint macskát szarni. Felrak az első gépre és soha többé nem láthatom a többieket.
- Megbeszéltünk valamit. El kell kezdened a próbaidőszakot. - Nagyokat pislogtam a meglepettségtől. Ez most a színészkedésről beszél? Ezek szerint túldrámáztam az egészet?! - Nem hallottad? Indulunk. Most!
- Nem kell üvöltözni. Elsőre is hallottam. - Vágtam egy fintort. Majd mikor szúrós pillantással nézett rám, rájöttem, hogy nem most volt itt az ideje a visszaszólogatásnak.
   Főleg úgy, hogy tőle függ, hogy maradhatok-e.
   Könyörögve néztem a srácokra, hogy valamelyikük jöjjön velem. De hasztalan volt. Mr. Kim mindenre gondolt. Parancsba adta, hogy nekik is dolgozniuk kell. A többieknek el kellett menniük a táncpróbákra, az énekpróbákra... meg minden ügyes-bajos dologra, ami az album elkészítéséhez szükséges. Beletörődve követtem az igazgatót. Lementünk a földszintre majd beszálltunk az autójába. Egész úton egy szót sem szólt. De nem is bántam...
   Őszintén... Nekem fogalmam sincs, hogy-hogy mennek itt a dolgok. Azt sem értem, minek megyünk át máshová. Halvány gőzöm sincs, hogy-hogy kell neki kezdeni ennek az egésznek. Nem tudok semmit... Kár volt JaeBum-nak belerángatnia ebbe. Az itt maradást megoldottam volna másképp is.
   Megérkeztünk arra a helyszínre, ahol a "nem kültéri" jeleneteket fogjuk felvenni. Mr.Kim mindenkinek bemutatott. Elmagyarázta nekem, ki kicsoda és milyen szerepet tölt be. Arra jutottak, hogy a főszereplő húgát fogom alakítani, aki a Hwang Min Jee nevet viseli. Miközben lapozgattam a mostanra kapott szövegem, hallottam, hogy a rendező ki volt akadva. A baja az volt, hogy az egyik szereplő csak most volt képes beesni.
   Én is csak most jöttem. Akkor meg mit problémázik? Nem fordultam meg, még mindig háttal álltam a történteknek. Egészen addig, míg meg nem szólítottak.
- Kisasszony, ő a másik mellékszereplő, akivel dolgozni fog. Sajnos csak most van alkalmam bemutatni... mert elkésett. - Mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy nincs semmi probléma.
   Kisasszony? Ez fura. De megtudnám szokni. Ő legalább normális velem. Nem úgy, mint Mr.Kim. Illedelmesen köszönni akartam a nekem háttal álló személynek, de arra sem méltatott, hogy megforduljon.
- Sajnálom, kisasszony. Ő elég udvariatlan tud lenni. Nem nagyon szereti, ha...  - megköszörülte torkát - váratlan személyek jelennek meg - mondta halkan majd vállánál fogva megfordította a makacs személyt, így most már szemtől szemben állhattam vele. De mikor megláttam ki az, szívem kihagyott egy ütemet.

Real Life with a Celebrity 16.fejezet

Figyelmeztetés: Ez a rész nem lett (valami) jó. Nem kellett volna belevágnom ebbe az egész drogos dologba, de most már nem tudom vissza csinálni. Tanultam a hibámból és sajnálom, ha valakinek ez a fejezet csalódást fog okozni. Remélem azért a történetet tovább követitek majd:)

   Csak reménykedhetünk, hogy minden a legnagyobb rendben van.

   Az ajtóhoz érve, rögtön kutatni kezdtem zsebeimben a kulcs után. Mikor végre előkerült, gyorsan beleakartam rakni a zárba, de sajnos az idegeskedéstől, csak sokadik próbálkozásra sikerült.
   Berontottunk az ajtón, számítva a legrosszabbra. Szemeim ide-oda vándoroltak Ninát keresve, kit sikeresen megtaláltak. Az ablak nyitva volt, ő meg a párkányon ült és vidáman lógatva lábát nézett ki a fejéből. Mikor észrevett minket, gyönyörűen ránk mosolygott.
- Nina... - Nyeltem egy nagyot. - Nagyon szépen kérlek, mássz vissza a szobába. - Közben lassan lépkedtem felé, szüntetve köztünk a távolságot.
- Nem akarok. - Húzta össze szemöldökét. - Mindig is tudni akartam milyen ejtőernyőzni.
   He? Ne mondd nekem, hogy ki akar ugrani...
- Azt kipróbálhatod máskor is. Most gyere be szépen és mutatok valami sokkal jobbat. - Sietett segítségemre JaeBum.
   Nina kelletlenül bár, de mégis visszamászott a szobába. Hirtelen ott termettem az ablaknál, s bezártam azt. Végre kifújhattam a bent rekedt levegőm, és megnyugodhattam egy kicsit. Nina két vállára raktam kezeim és lassan tolni kezdtem a nappali felé. Leültettem a kanapéra majd mi is leültünk vele szemben a kávézóasztalra.
- Hol van az a sokkal jobb dolog? - kérdezte ezt lebiggyesztett szájjal, s oldalra billentette fejét.
- Mégis mit fogunk vele csinálni nyolc óráig? - kérdezte JB ignorálva Nina kérdését.
- Nem tudom... - Könyököltem térdemre, s államat öklömre helyeztem. - Hagyjuk békén. Csináljon, amit akar, és ha valami hülyeséget szeretne tenni, akkor megakadályozzuk. Többet nagyon úgy sem tehetünk. - JaeBum egyetértett velem, így csak Ninát figyeltük. Nem vettük le egy pillanatra sem róla szemünket. Unalmas volt.
   De inkább ez, mint hogy a sürgősségin kössünk ki, mert ő ejtőernyőzni akar. Pár perc elteltével Nina csillogó szemekkel elkezdett köröket, meg különböző formákat rajzolni a levegőbe.
   Lefogadom, hogy most hallucinál. Remek.
- De szépek! - szólalt meg. Nem foglalkoztunk vele. Csak tovább bámultuk.
   Kár, hogy ez a "levegőben rajzolunk" dolog, nem tartott tovább pár percnél. Sajnos Nina felállt. Szerencsére nem csinált semmit. Járkált fel, s alá. Hangot adott hülyeségeinek, de ennél több nem történt. Eközben mi átültünk a kanapéra, így kényelmesen figyelhettük és hallgathattuk a műsort.
- Fürdeni akarok... Rákokat akarok... Sós vizet akarok... Rákokkal akarok fürdeni a tengerben! - Dobbantott lábával Nina, mint egy öt éves.
- De itt nincs tenger - mondtam egyhangúan.
- Rákokkal akarok fürdeni a tengerben! - Dobbantott ismét, s összeráncolta szemöldökét.
- Fogd már fel, hogy itt nincs tenger! - Ugrott fel JB mellőlem és ráüvöltött. Nina megrémült. Torkában ragadt a szó. Szipogni kezdett, majd... felsírt... mint egy gyerek.
- Hallod! Inkább fogd be a szád és ne mondj semmit. Csak rontasz a helyzeten. - Magamhoz öleltem, s úgy nyugtatgattam.
   Tudtam, hogy csak megjátszotta, hisz egy könnycseppet sem éreztem meg pólómon. Kértem, hogy nyugodjon meg és lassan eltoltam magamtól. Aztán, mintha mi sem történt volna, mosolyogva elment mellettem az előszobába. Hagytam, csinálja tovább, amit akart. Visszaültem a kanapéra és újra csak rajta tartottuk szemünket.
   Már eltelt több, mint egy óra. Szerencsére még nem történt semmi. És csend is volt... egészen mostanáig. Ninának kedve támadt tűzoltósat játszani. S előszeretettel adott hangot a szirénának is. Az egész lakásban futkosott. Közben néha kiabált, de még mindig a sziréna hang volt nála a nyerő.
- Tűz van! Tűz van! - Szaladt be a konyhába. - Égnek az emberek! - Sipákolt, majd idefutott hozzánk, s a két kezében lévő poharak tartalmát ránk öntötte. JaeBum-mal egy emberként ugrottunk fel a hideg víztől, amit az arcunkba kaptunk.
- Normális vagy? Fejezd már be! Könyörgöm térj már észhez! - JB odasétált Ninához és vállánál fogva megrázta, remélte hátha az segít. Nina persze jót mosolygott ezen és a két pohárral visszasétált a konyhába.
- Hagyd már. - Töröltem pólómba nedves arcomat. - Úgy viselkedik, mint egy gyerek. Ez legalább még elviselhető.
- Gyerek? Mint egy gyerek? Ez nem gyerek. Ez egy szörnyeteg! Nem bírom tovább elviselni, kikészít. - Ült vissza a kanapéra és fejét fogta. Követtem példáját. Titkon persze én is reméltem, hogy Ninának nem lesz több ilyen húzása.
   Mint kiderült, csak emlegetni kellett őt, és már meg is jelent. Haláli nyugodtságal sétált be, majd leült elénk a parkettára. Lábaival elkezdett rúgkapálni és kezeivel a levegőben hadonászott.
   Ennek láttán mire gondoljon az ember? Arra, hogy olyan, mint egy gyerek. JB felé fordultam, s mondani akartam neki, hogy: na, látod, nekem volt igazam. De ő csak leintett, hogy inkább meg se szólaljak. Nina még mindig szüntelenül rángatózott, mint egy óvodás. Mikor látta, hogy ez hidegen hagy minket, felállt, s dobbantott.
   Ne... Kérlek ne mondd ki...
- Rákokkal akarok fürdeni a tengerben! - és kimondta... megint.
- Sós vizet akarsz rákokkal? Akkor megkapod! - JB felém fordult majd folytatta. - Engedd meg neki a vizet a kádba és szórj bele sót. - Vont vállat.
- Hát te hülye vagy. - Nevettem fel. - Nem fogom sós vízbe tenni. - Erre Nina toporzékolni kezdett, mire segéd társam odasétált hozzá.
- Nyugi... Kook csak azért nem segít, mert egy vén ló seprűnyéllel a seggében. - Simogatta meg Nina fejét.
- Sze-szegény... - Szomorodott el Nina, majd JB vezetésével a fürdőbe mentek.
   Haha! De vicces valaki. Röhög a vakbelem.
   Utánuk mentem, megengedtük a vizet majd raktunk bele sót. Nina panaszkodott, hogy nem voltak a "tengerben" rákok. JB már ideges volt, így az összes tusfürdőt, sampont és bármilyen flakont, amit talált azt belevágta a vízbe. Úgy látszott Ninának ez elég volt és már szállt volna bele, de megállítottuk. Mégsem mehetett bele ruhába. Inkább beküldtük fehérneműbe, hogy utána legyen száraz ruhája, amit felvehet. Semmi rossz szándék nem fordult meg a fejünkben...
   Nina beleereszkedett a meleg, sós vízbe és örömmel kijelentette, hogy tökéletes hőmérsékletű a tenger. Miközben beszélt, JaeBum ráfigyelt, de nekem máshova tévedt szemem.
   Még nem ment el kiszedni a varratokat? Hasán még mindig látszott az összevarrt seb. Tudtam, hogy nem szerette volna, ha JaeBum tudomást szerez róla. Így karon fogtam barátom és kihúztam a fürdőből. Ninára rácsuktam az ajtót, s reménykedtem, hogy el lesz egy darabig. Mi addig ettünk egy szendvicset. Dumáltunk és közben zenei aláfestés gyanánt hallgattuk Nina hülyeségeit, amik kiszűrődtek a fürdőszoba ajtaján. Egy idő után már nem hallottuk, ahogy a vízben szórakozik, így arra következtettünk, hogy kiszállt. Mivel csöndben volt, jobbnak láttuk, ha nem zavarjuk. Addig nekünk is nyugtunk volt.
- Lassan három órája bent van. Nem kéne ránézni? - tettem fel kérdésem, miközben a földön ültem, háttal nekidőlve a falnak.
- Jó ötlet. - JB felállt, s benyitott Ninához.
- Minek jössz be te barom! - üvöltött olyan hangosan, hogy szerintem az egész épület hallotta. Nina becsapta az ajtót majd a meglepett JaeBum felém fordult.
- Ennek meg mi baja? - Mutatott az ajtóra, ami abban a pillanatban újra kinyílt. Nina kiviharzott rajta (már vissza is vette a ruháját), odajött hozzám majd rátaposott a lábfejemre. Felugrottam a fájdalomtól és káromkodtam egy sort.
- Ne csapd rám az ajtót, te seggfej! - JB szakadni kezdett a röhögéstől.
   Na jó! Gondolom Ninának megvolt a hangulatváltozása. Lesz dolgunk bőven...
   Idegesen körbejárta a lakást, és az összes ajtót becsapta. Mikor ezzel kész lett, lerántotta az abroszt az étkezőasztalról. Persze, ami rajta volt az is a földön landolt. Szerencse, hogy csak használt szalvétákat hagytunk rajta.
   Sajnos Nina ezzel nem elégedett meg. Tovább tört, zúzott. Szó szerint...
- A picsába, Nina! Az anyám kedvenc vázája volt. - Üvöltöttem rá most már én is. Hasztalan volt. Levert a polcról egy kép keretet is, amin ennek folytán megrepedt az üveglap. - JaeBum segíts lefogni! -  Betelt a pohár. Igaz volt egy kis nyugtunk, de már hat órája őt pesztráltuk.
   Elvileg még két óra és vége. De ki tudja, hogy nem húzódik-e el...
- Eresszetek el! - ordibált Nina és kapálózott.
- Fogd erősebben! - Utasított JB.
- Te könnyen beszélsz. Nem te fogod a lábát. - Nina folyamatosan rugdosódott. Elég nehéz volt tartani.
   Be akartuk vinni a szobámba. Vesződtünk vele pár percig, de végre sikerült. Leraktuk az ágyra. Gondolkodtunk, hogy-hogy tudnánk rajta tartani. Végül csak arra jutottam, hogy ráülök a hátára. Nina párhuzamosan feküdt az ággyal, én meg rajta ültem merőlegesen, így lelógott a lábam.
- Végül is, ez is egy megoldás - ismerte el JaeBum.
- Fel kéne hívni YongGuk-ot vagy valakit, hogy Nina velünk van. Így is már este tizenegy óra. Ha tovább halogatjuk, szerintem kihívnák a rendőrséget is. - Egyet értett velem. Rögtön elővette telefonját és felhívta egyiküket.

DaeHyun szemszöge:

   Délután négy óta nem láttam Ninát. Pontosan azóta, amióta elhagyta az épületet. Aggódtam érte. Fogalmam sem volt, hol lehetett. Késő este volt és még mindig nem ért vissza. Idegesen járkáltam fel, s alá. Mindenre gondoltam. Elütötték, elrabolták és az ehhez hasonló rossz dolgok. A többiek sem voltak nyugodtabbak. Mindenki tűkön ült, s csak remélhette, hogy minden rendben lesz.
   Hirtelen megszólalt a telefonom. Gyorsan vettem elő zsebemből. Nem is néztem meg, hogy ki hívott.
- Nina? Jól vagy?
- Neked is szia. JaeBum vagyok. Csak azért hívlak, hogy szóljak, nem kell aggódnotok. Nina jól van.
- Mi? Hol van most? Tudsz valamit? - Nem tudtam semmire gondolni. A többiek körém gyűlve hallgatták a kihangosított telefonom.
- Nyugi, itt van velem. Nem kell félned... Majd én vigyázok rá. - Letette. Nagyon mérges lettem. Hangjában hallottam, hogy örült...
   Annak, hogy ilyen helyzetben vagyok. Ha egy újjal is hozzá ér, én megölöm. Egyre jobban elöntött a düh. Megszorítottam markomban lévő telefonom és hozzávágtam a falhoz.
- A rohadt életbe! - Üvöltöttem fel. Nem igaz, hogy ez történt...
   Amilyen hamar csak tudtam, felkaptam kabátom és feltéptem a bejárati ajtót.
- Hova mész? - kérdezte aggódva Zelo.
- Megyek és megkeresem őket. - Ha JB tényleg csinált vele valamit, akkor...
    ...tényleg nem fogja megélni a holnapot.