Real Life with a Celebrity 15.fejezet

   Ahogy csak tudtam kikerültem a többi járókelőt, majd háttal nekidőltem az egyik ház oldalának. Lehajtott fejjel támasztottam a falat, s próbáltam egyenletessé tenni levegővételem, mikor valaki megfogta vállam és megszólított.
- Jól érzi magát? - Felnéztem.
- Mrs. Jeon? - csodálkoztam el.
   Mit keres itt JungKook anyukája?
- Nina? - Nézett ő is meglepetten. - Jól vagy?
- Igen... Csak kicsit megszédültem... De már jobban vagyok. - Mosolyogtam.
- Akkor sem hagylak itt egyedül. Gyere velem. Igyunk meg egy kávét és beszélgessünk. - Bólintottam.
   Lassan eltoltam magam a faltól, majd elindultunk Mrs. Jeon házához. Először nem értettem, mit keres itt. Aztán rájöttem, hogy ez egy elég gazdag környék. Szóval egyáltalán nem fura az, hogyha itt lakik. Odafelé felhívta JungKook-ot. Mondtam, hogy nem szükséges, de ragaszkodott hozzá.
   Megérkeztünk a luxus panellakások épületéhez.
   Hihetetlen, milyen magas. Ahogy az is, hogy milyen igényesen néz ki.
   Pár pillanatig csak ámultam. Végül megindultunk a bejárat felé és fellifteztünk a harmadik emeletre. Egész úton frissnek éreztem magam, mintha az előző incidens meg sem történt volna... Viszont ezt kár volt elkiabálnom... Amint betettem lábam a küszöbön, újra elkezdtek elmosódni a képek előttem. Mrs. Jeon mellém sietett, majd odavezetett a kanapéhoz.
- Eszel te rendesen? - ezen jót derültem, aztán válaszoltam.
- Persze, hogy rendesen eszem - nevettem fel. De ami ezután következett... Rám jött a röhögő görcs.
   Egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Nem is értem, mi történhetett. Hiszen semmi vicces nem történt... Hangos zajongásom közepette, betoppant JungKook. Azonnal elkomorodtam. Mintha nem is vágytam volna a társaságára, vagy nem is tudom. Megmagyarázhatatlan dolgok kavarogtak bennem.
- Veled meg mi van? - kérdezte értetlenül.
   Mi van velem? Magam sem tudom.
   Ránéztem kezeimre, melyek remegni kezdtek.
- Mi történik velem? - hangom pánikszerűen töltötte be a szobát. JungKook leült mellém, megfogta kezeim, majd anyukájára nézett.
- Mi történt? - Mrs. Jeon elejétől a végéig elhadarta az egészet. Hol, mikor, hogyan találkoztunk egészen a mostani helyzetünkig.
- Figyelj anya... Én ezt elintézem. Te addig menj el, kérlek.
- Mi az, hogy menjek el? Itt lakom! Ráadásul én is aggódom.
- Menj el egy szállodába és szólj apának is, hogy ne jöjjön haza. Ha bármi baj lesz, úgyis szólok.
- Chh! - Felkapta táskáját. - Nem hiszem el, hogy a saját fiam mondja meg mit csináljak - mondta puffogva, majd elhagyta a lakást.
   Nem azért az egy fillérért, de ruhát vihetett volna. Bár az anyagi kereteiket nézve... Ha nagyon kell nekik valami, akkor majd a hotel melletti boltban vesznek.
- Miért küldted el? - Néztem rá csodálkozva.
- Nem akartam, hogy így lásson.
- Így? Ezt meg, hogy érted?
   Mi a halál folyik itt?
- Nina! Őszintén... Te drogozol? - Nézett rám, s komoly tekintettel fürkészni kezdett.
- Mi van? - Nevettem az arcába. - Dehogy is!
- Amint beléptem, már észrevettem, hogy mennyire tágak a pupilláid. Konkrétan ilyen közelről sem tudom megmondani milyen színű a szemed. Reméltem csak tévedek,de... Ha azt mondod nem szedtél be semmit, akkor mit csináltál? Egyáltalán mit kerestél egyedül az utcán? Látom DaeHyun nagyon odafigyel rád...
   Elmagyaráztam röviden, hogy jártam Yurinál. Azt, hogy mi volt ott és mikor tőle elindultam, akkor kezdődött ez az egész. Amint befejeztem JungKook ott termett a laptopnál, feltépte tetejét, s pötyögni kezdett.
- Mennyi idő telt el mióta megittad azt a teát?
- Nem tudom. Körülbelül fél óra. De miért fontos ez? - Értetlenkedtem. Közben szüntelenül remegő kezem bámultam.
- Nagyon is fontos! Valószínű, hogy az a kis ribanc volt az, aki beadott neked valamit. - Idegesebben és gyorsabban kezdte el nyomkodni a klaviatúrát. - Amit beadott neked, folyékony formában juttatta a szervezetedbe. Ez némiképp leszűkíti a keresési opciókat, de még mindig van pár anyag, ami felmerülhet. Nem volt más tünet? Bármi, akármi?
   Elmondtam neki, hogy talán (nem emlékeztem tisztán) láttam pár színes foltot, de amint pislogtam el is tűntek. Hasznos információnak tarthatta amit mondtam, mert már újra a képernyőt bújta.
- Meszkalin és mefedron. - Mi van?
- Mit motyogsz?
- Ez a két kábítószer jöhet még szóba. És ha minden igaz, maradt bő negyed óránk, míg eléred az eufórikus állapotot.
   Túl gyorsan történik minden. Nincs időm felfogni sem. Nekem... kell pár perc... Viszont sajnos az idő sürgetett. Megkérdeztem, hogy honnan tudta, hogy mit kell keresni és hogy-hogy ennyi mindent tud az ilyen fajta dolgokról. Fura, de mégis kielégítő választ adott.
- Mikor még suliba jártam odafigyeltem Biológián. - Felállt, majd karomnál fogva felhúzott a kanapéról. Egy ajtó elé vezetett ami egy szobára nyílt. - Ez volt a szobám, amikor még itt laktam... Lényegtelen... Most szépen bemész és leülsz a fenekedre. Itt maradsz, hogy ne tegyél kárt lehetőleg semmiben és magadban sem. Ne csinálj semmit amíg nem vagyok veled! Hívok segítséget, mert van egy olyan érzésem, egyedül nem fogok veled bírni. - Betuszkolt az ajtón és kulcsra zárta azt. Remek.
   Leültem az ágyra, majd nézni kezdtem a fehér plafont.

JungKook szemszöge:

   Ha Yuri a kezem közé kerül én megfogom fojtani... Aish!
   Most nincs időm ezen agyalni. Fel kell hívnom valakit... De kit? Névjegyzékemben kutatva megtaláltam Nina egyetlen barátját Koreában (a B.A.P és persze rajtam kívül). Kicsöngött.
- JB? Nagy gáz van! - felvázoltam neki a helyzetet, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Azonnal ott vagyok. - Ledobtam telefonom az asztalra.
   Föl alá járkáltam az előszobában. Minden perc egy órának tűnt. Már nagyon ki voltam... Aggódtam Nina miatt, dühös voltam Yurira és ilyen krízis helyzetben JaeBum segítségét kértem. Nem lesz egyszerű...
   Emlegetett szamár végre kopogott az ajtón. Rögtön kinyitottam, s beengedtem. Térdére támaszkodva lihegett. Miért nem használta a liftet? Tök mindegy.
- Hol van Nina? - kérdezte, mikor végre kifújta magát.
- A szobámban.
- Te egyedül hagytad? Normális vagy?
- Nyugi. Bezártam az ajtót. Így nem tud sok mindent csinálni.
- Szerinted ér bármennyit is, ha bezárod egy ablakos szobába, ami a HARMADIKON van? - üvöltött rám JaeBum. Igaza volt. Most tudatosult bennem, mekkora ostobaságot csináltam... Egy emberként rohantunk szobám bejárata elé.
   Csak reménykedhetünk, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Real Life with a Celebrity 14.fejezet

Nina szemszöge:

   Dühösen kapkodtam lábaimat. Ideges voltam, de nem DaeHyun-ra, hanem Yuri-ra. Miközben Dae kérdőre vont elszólta magát, így nagyon jól tudtam, hogy ő tömte tele a fejét mindenféle szarsággal. Fogtam egy taxit. Az úti célom Yuri lakása volt.
   Őszintén nem értettem, ő miért nem a saját Entertainment kuckójában lakott. Az is lehet, hogy egy bizonyos koron felül elköltözhetsz?
   Aish, most nem is ez a lényeg. Szerencsére megjegyeztem hol lakik, így gond nélkül megérkezhettem hozzá. Felcsöngettem. Kedves hangon szólt bele a kaputelefonba. Amilyen higgadtan tudtam, közöltem vele, hogy szeretnék vele beszélni. Beengedett. Felbaktattam a lépcsőkön. Mire felértem az ajtó már nyitva volt és azonnal be is invitált. Köszöntünk egymásnak és leültünk a kis étkezőasztalához. Kitett mindkettőnknek egy bögre teát, ő is leült, így végre a tárgyra térhettem.
- Megkérdezhetlek miért találsz ki hülyeségeket és tömöd tele vele a barátom fejét? - tettem fel nyugodtan a kérdést, s közben a bögrében lévő teát néztem.
- Tessék? Nem értelek.
- Ha megkérhetlek ne nehezítsd meg, s ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled.
- Nem értem mi a baj. Nem csináltam semmit. Dae-el csak beszélgettünk. Miért? Mondott valamit? Nem lehet, hogy magától mondta azokat amiket mondott? - Még mindig a gőzölgő teát néztem, de ahogy felsandítottam szempilláim mögül, tisztán láttam sunyi mosolyát.
   Milyen idegesítő. És elhitte, hogy nem láttam.
- Nem szeretem ismételni magam... de úgy látszik ez elkerülhetetlen nálad. Mondd el, mi okod volt erre az egészre. - S kortyoltam egyet a még mindig forró italból.
   Ha jól gondolom ez fekete tea, de mintha más íze lenne.
- Nem kéne ismételgetned magad, ha világosan beszélnél. - Kész. Ennél a kijelentésnél elpattant valami a fejemben.
- Na ide figyelj. Fejezd be ezt a "nem tudom miről beszélsz" dolgot, mert esküszöm úgy tarkón váglak, hogy végig nyalod a frissen polírozott padlót! - már közvetlen a szemébe mondtam ezeket, de még mindig csak kicsit emeltem fel a hangom.
- Nahát. Gondoltam, hogy ki fogsz akadni. De nem hittem, hogy ilyen hamar. Látom nem lehet téged könnyen megtéveszteni, pedig ez a "hülye szőke vagyok" stílus általában bejön. DaeHyun-nak is tetszik. Ezért kedvel. Mert kicsit butuska és esetlen vagyok. Na persze. - Nevetett bele a mondat végébe.
- Tudod... most legszívesebben rádönteném ezt a gőzölgő folyadékot. De tudod miért nem teszem? Mert túl finom ahhoz. - Mosolyogtam az arcába, aminek láttán lehervadt a vigyor képéről.
   Azt várta, hogy majd ezzel a kijelentésével csak még jobban felhúz. Sikerült neki.
   De nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ki is mutatom.
- Ahogy látom elmondtad amit akartál, akár mehetsz is.
- Ne kapkodj. Korán sem fejeztem még be. Még mindig nem adtál kielégítő választ. Mivel már tudom, milyen romlott is vagy valójában, nincs már mit titkolnod. - Dőltem hátra a székben és kezemet összefontam mellkasom alatt.
   Így tudatom, hogy én türelmesen várok.
- Nem az eszedről vagy híres. Azt hittem, hogy már magadtól is rájöttél. De úgy látszik beléd kell magyarázni... Mindent elkövetek annak érdekében, hogy Dae kitegye a formás kis valagadat a TS Entertainment-ből. Ha ő nem is, majd befűzöm az igazgatót. Nem lesz nehéz. Nem fogom engedni, hogy valami kis jött-ment elvegye őt tőlem. Nem fogok ellened veszíteni. Egy olyan kislány mint te... nem is értem mit lát benned. Kavarsz jobbra-balra mindenkivel. Jin-nel, JungKook-al, JongUp-al a többi sráccal, akivel egy fedél alatt vagy. De ez nem gond. Így könnyebb dolgom van. Ezért sem volt nehéz beetetni DaeHyun féltékeny fejét azzal, hogy JaeBum-mal flörtölgetsz. Jól figyelj rám. Tönkre-foglak-tenni - mondta lassan tagolva a szavakat, s túlzottan artikulálva.
- Szánalmas vagy. - Kacagtam fel, aminek láttán szerintem ő is kezdett már ideges lenni. - Először is, ha azt hiszed, hogy bármit el fogsz ezzel érni... Tévedsz. Úgy gondolod ez egy verseny? Mert akkor már vesztettél is. Tudtommal én alszom a karjai között és engem csókol meg reggelente. Ja igen. Tisztázzuk... nincs viszonyom senkivel. Ennyire féltékeny vagy rám, vagy mi? Akarod őket? Ezért meséled be még magadnak is, hogy velük enyelgek? Szánalmas vagy Kwon Yuri. És én még felnéztem rád. Hányok az olyan emberektől, mint amilyen te vagy. Csak, hogy tudd DaeHyun és én együtt vagyunk, és mindig együtt is leszünk. Ezt jól vésd a szép kis fejedbe. - Kacsintottam rá.
   Ennyi. Láttam, hogy elborult az agya. Onnan tudom, mert pont mikor felálltam, kiabálva neki lökött a falnak.
- Na ide figyelj. Te... te nem fogsz engem kioktatni, világos? Semmit nem tettél le az asztalra! Egy jelentéktelen alak vagy, és az hogy Dae lát benned valamit az is el fog múlni nagyon hamar. És ne merészelj még egyszer így beszélni velem! Tudd, hol a helyed. Nyolc évvel vagyok idősebb nálad, te kis taknyos. Ne hidd ho... - félbeszakítottam.
- Nyolc év. Hűha. Ezzel vigasztalod magad? Attól, hogy idősebb vagy, tudod itt - mutattam halántékomra -, nem biztos, hogy okosabb vagy.
   Máris csattant a pofon arcomon. Odakaptam és mosolyra húzódott szám. - Na látod? Ezt kár volt! - ahogy kimondtam, kigáncsoltam és átléptem fölötte. - Lent vagy, és az én szememben lent is maradsz örökre. - Hátat fordítottam, de az ajtóból még visszaszóltam. - Kössz a teát. - Azzal kisétáltam.
   Elhatároztam, hogy sétálva megyek haza, ezzel is kieresztve a gőzt. Amúgy sem volt kedvem taxizni. Pár perce lehetett, amióta elindultam attól a kétszínű idiótától. Egyre jobban lehiggadtam.
   Mentem a járdán, de egyszer csak elkezdtek összemosódni a dolgok. A látókörömben mintha minden... megőrült volna. A villanyoszlopok és az emberek... pontosan úgy hullámoztak, mint a tenger vize...
   Vagy csak... én szédelgek?