Jelenleg nem vágyom másra, csak egy kiadós alvásra. Felbattyogtunk a lépcsőn és már nyitottam is az ajtót. Sajnos a pihe-puha ágyikóm előtt el kellett mennem zuhanyozni. Kórház szagom volt... Úgy mégsem akartam lefeküdni. Felkaptam az ágyról a pizsamámat, átsiettem a B szárnyba és bevettem a fürdőszobát.
Amikor mindennel készen lettem, indultam volna visszafelé, ha nem hallok orbitálisan nagy csörömpölést.
- Ez a D szárny felől jött.
Igen, több szárnyból is áll az épület. Az A-ban vagyunk mi, a B-ben van a Secret, a C-ben az Untouchable, de a D és az E üresen van... Legalábbis eddig azt hittem. Általában, mikor horror filmet szoktam nézni, mindig leszólom a színészeket, hogy milyen idióták. Mindig oda mennek, ahonnan furcsa zajokat hallanak. Nem az, hogy messzire elkerülnék a helyet, nem, ők közvetlen odamennek. De! Most már megértettem, miért. Pusztán kíváncsiságból.
Úgy éreztem nekem is meg kellett néznem a hang forrását, így hát elindultam. Miközben gyorsan, de annál halkabban közeledtem a helyszín felé, végigfutott valami az agyamon.
Mi van ha egy betörő az? Nem hiszem, hogy megijedne egy pizsamás lánytól. Legrosszabb esetben a törölközőt a fejére tekerem, a fogkefével pedig megverem. Viszont ez gondolatban is nevetségesen hangzik.
Elérkeztem egy résnyire nyitva hagyott ajtóhoz. Óvatosan tártam nagyobbra, hogy beférjek rajta. A lámpa égett, bőröndök szanaszét hevertek a földön, amiből pár ruhadarab ki is lógott. A nappaliban senkit sem láttam,ezért a konyha felé vettem az irányt. Ott is rendetlenség volt. Serpenyők és törött tányérok tömkelege volt a padlón (valószínűleg ezek okoztak akkora zajt). Lélegzet visszafojtva közeledtem a pulthoz, de gyorsan ki is fújtam, mikor barátom hülye fejét pillantottam meg.
- JB?! Te mi a jó isten nyilát csinálsz itt? - Gondoltam a "szemétdombra", meg arra is, hogy egyáltalán, mit keresett ebben az épületben.
- Hát az úgy volt, hogy nagyon éhes voltam, kaját akartam csinálni és ez lett belőle (ezek szerint a széthagyott bőröndjeit csak a hanyagságának köszönhette). A dolgaim meg azért vannak itt... - folytatta volna a mondatot, de félbeszakítottam.
- Tudod mit? Nem érdekel... - Legyintettem. - Én elmentem aludni. Azt csinálsz amit akarsz, csak maradj csendben. Szia!
- Ezt nem hiszem el - motyogtam orrom alatt, közben trappoltam vissza az A szárnyba.
Olyan fáradt vagyok, hogy kiesnek a szemeim, ennek meg pont most kell ramazúrit csapnia. Egy okból kifolyólag nem hallgattam meg mondandóját. Éreztem, ha elkezdi mondani, akkor ma tuti nem jutok el az ágyig.
Benyitottam DaeHyun-nal közös szobámba, bedőltem fekhelyemre és már aludtam is.
Reggel hangos vitára ébredtem. Kisétáltam a nappaliba. DaeHyun és YoungJae volt az. Míg Dae az átlagnál hangosabban, addig Jae örök higgadtsággal mondta el véleményét.
- Mi folyik itt? - Dörzsöltem meg szemeim. Mindketten elkezdtek kánonba magyarázni. Persze semmit nem értettem. Miután viszonylag befejezték YongGuk felé fordultam. - Kérlek szépen magyarázd ezt el nekem emberi nyelven vagy legalább úgy, hogy megértsem.
- Tegnap történt valami, amiről csak most szereztünk tudomást. JB otthagyta a JYP Entertainment-et és átszerződött hozzánk. Azt nem kötötték az orrunkra, hogy miért. YoungJae ennek örült, DaeHyun már kevésbé. Azon vitatkoztak, hogy JaeBum itt maradjon-e vagy nem. Bár nem értem miért, hiszen az ő véleményük mit sem számít ilyen helyzetekben. - Figyelmesen végighallgattam, azután Dae felé fordultam és kérdő pillantásokat vetettem rá. Választ persze nem kaptam, helyette bevonult szobájába.
Természetesen még mindig kíváncsi vagyok miért szúrja neki a szemét gyermekkori barátom.
JongUp szemszöge:
YoungJae és DaeHyun eszmecseréjét Nina szakította félbe. Már egy ideje ezt csinálták, épp ideje volt. Ezután Ninával kiültünk az erkélyre beszélgetni.
- Nyugi, csak féltékeny.
- De nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk. Ráadásul nem is csináltam semmi félreérthetőt, így semmi oka nem is lehet rá.
- Én is tudom. Tisztában vagy vele milyen, nem?! Úgysem tudsz vele mit csinálni. Amúgy meg... honnan ismered JB-t? Azon kívül, hogy kiskori barátod.
- Hát öhm... JaeBum-nak az apja koreai, anyukája meg magyar. Még mielőtt híres lett volna,
- Nem is tudtam, hogy JB félig magyar. Viszont ha jobban belegondolok, ő tanította meg ezt a nyelvet YoungJae-nek.
- Nem nagyon szokta híresztelni...
Meg akartam kérdezni, hogy volt-e valaha köztük valami. Aztán meggondoltam magam. Elsősorban azért, mert nem hiszem, hogy őszintén válaszolt volna. Másodszor pedig valaki megzavart minket.
- Srácok! Van egy kis probléma. - Nézett rám YongGuk olyan aggódó arckifejezéssel, amit még soha sem láttam. Intett, majd követtük egészen az előszobáig. Utána megláttam a dühös igazgatót.
- Elmagyaráznátok miért van ő itt? - Mutatott Ninára. Remek. Már csak ez hiányzott.
Úgy érzem ez a beszélgetés elfog tartani egy darabig. Nina épp mutatkozott volna be, de az igazgató nem engedte szóhoz jutni.
- Nem kell bemutatkoznod. Tudom ki vagy. Előző nyáron is itt voltál, de csak azért, mert engedélyt adtam rá. Arról viszont nem volt szó, hogy most is itt fogsz lézengeni.
- Megtudjuk magyarázni... - mondtam ezt annak reményében, hogy meghallgat.
- Nem érdekel a kis mesétek. Nincs joga itt tartózkodnia. Amióta itt van rossz fényt vet rátok. Most is ez a vidámparkos eset... Az egész média ezzel van tele. A pletykák futótűzként terjednek. Belegondoltatok ebbe akár egy kicsit is? Hátráltatja a munkátokat. Rég elkellett volna kezdeni az új albumon dolgozni, de mindent elhanyagoltok ő miatta. Nem gyámhivatal vagyunk. Mennie kell!
- Azért vagyok itt, mert szeretem velük tölteni a szabadidőmet. Nem gyámot keresek magamnak, elhiheti. Azt nagyon sajnálom, ha visszatartom őket a munkától, többé nem fordul elő. Viszont más okot is tudna mondani miért nem lehetek itt? Csak mert nekem ezek az érvek nem elegek ahhoz, hogy innen távozzak, Mr...?!
- Mr. Kim...- Köhintett. - Nekem kell ecsetelnem miért nem lehetsz még itt? Na ne nevettess. A legnagyobb probléma az az, hogy nincs szerződésed. Ha azzal rendelkeznél, semmi akadálya nem lenne az itt maradásodnak. Tudsz táncolni, énekelni? Vagy bármi mást csinálni? Nem hinném... - Meg sem várta Nina válaszát.
Ilyenkor a falra mászom ettől az embertől.
- Viszont van tehetsége a színészkedéshez - mondtaa egyhangúan JB. Addig észre sem vettem, hogy ő is ott volt.
- Valóban? - Szűkítette össze szemeit Mr. Kim, majd végigmérte Ninát. - Végül is, szépnek szép... talán a kamera is megszereti... - Gondolkodott egy ideig, majd folytatta. - Legyen, felveszem próbaidőre. De ha bármi olyat tesz, ami nem tetszik, repül innen, világos? - Erre mindannyian bólintottunk, majd Mr. Kim sietve távozott.
Mindenki sokkoltan állt az előszoba közepén. Azt hinné az ember, hogy ezt a helyzetet meg kellett volna vitatni. Azonban egyáltalán nem így történt. Mindenki egy szó nélkül bevonult a szobájába.
JaeBum meg visszament saját helyiségébe.
Nina szemszöge:
Bevonultam a szobámba.
Dae alszik... lemaradt erről az egészről. Vissza akartam aludni, de inkább az ébren maradásnál maradtam. Feleszméltem, hogy az előző beszélgetést pizsamában tettem meg Mr. Kim-mel, ezért elmentem a fürdőbe. Rekord sebességgel kész lettem majd leültem a hideg csempére gondolkodni.
Kicsit... nagyon sok dolog történt ezalatt a két nap alatt (na meg előtte is). Épp, hogy most jutottam ki abból az isten verte kórházból, örültem, hogy megszabadultam végre az orvosoktól. Majd máris jött az újabb probléma. Amikor megláttam a magas, fekete hajú, középkorú férfi haragos tekintetét, nagyon megijedtem.
Nem is tudom mi lett volna, ha el kell hagynom ezt a helyet, végleg. Szerencsére JaeBum kihúzott a bajból, amiért nagyon hálás voltam. Sajnos még nem volt alkalmam megköszönni.
Viszont, ha el is kezdek színészkedni... nekem nyár végén haza kell mennem. Meg úgy tudom szülői aláírás és engedély kell, mert még kiskorú vagyok.
- Aish! Megőrülök! - Túrtam össze idegesen hajamat. Alig van olyan nap, amin nem történt semmi. Kellett egy kis nyugalom... de előtte felhívtam Zitát. Ezekről neki is tudnia kellett.
A telefon kicsöngött. Hamar drága barátnőm hangja szólalt meg. Bocsánatot kértem, amiért legutóbb megint lepasszoltam a telefont valaki másnak. Majd felvázoltam neki az eddig történteket. Először azért visítozott, mert megtudta, hogy DaeHyun és én együtt vagyunk. Aztán azért, mert JaeBum átszerződött. Nagyon biztos volt abban, hogy csak miattam csinálta mind ezt. Végül sikerült befejeznem, de a végén mégis előjött a legfrusztrálóbb kérdés.
- És mi lesz Jin-nel?
- Nem tudom... De van egy olyan érzésem, hogy nem most láttam utoljára - halkult el hangom.
- Na jó! Nincs itt az ideje a depizésnek. Nekem is van egy hírem.
Elmesélte, hogy Kyle-al beszélgettek aznap, mikor még a kórházban voltam. Meg, hogy ma reggel is váltottak pár szót. Azonban Zita utolsó mondatára nem tudtam, hogy-hogy reagáljak.
Legszívesebben nevettem volna.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de hülyeségeket beszélsz. Nem lehetsz szerelmes Kyle-ba. Mármint nem az, hogy nem szabad, csak... Nem is ismered igazán. Persze normális srác meg minden, de csak párszor beszéltetek. Kérlek, még csak nem is találkoztatok.
- Attól függetlenül nem kedvelhetem?
- Dehogy nem! De az, hogy tetszik az nem egyenlő a szerelemmel. Gondold végig, mielőtt bármi ilyesmit mondasz.
- Jó akkor nem szeretem, de nagyon nagyon megkedveltem. Nem mindegy melyik kifejezést használom? Számomra ugyanaz.
- Nem, édes kicsi szívem. Nem ugyanaz. - Sóhajtottam. - Jobb ha most megyek. - Elköszöntünk, majd leraktuk a telefont. Féltem olyat mondok, amivel beletiportam volna lelki világába. Jobbnak láttam viszonylag ráhagyni az egészet.
Felkeltem a hűvös padlóról és visszasétáltam a szobába. DaeHyun már fenn volt. Elmeséltem neki miről maradt le. Tisztáztam vele, hogy semmi nincs köztem és JB között. Győzködtem, hogy csak őt szeretem, mindennél jobban. Végül abbahagyta a durcázást és berántott maga mellé az ágyba.
- Nagyon szeretlek. - Adott egy apró puszit ajkaimra majd magához ölelt.
- Én jobban. - Fúrtam fejem mellkasába.
- Akarok neked adni egy becenevet - mondta aranyosan és gondolkodni kezdett. - Mondjuk... mackó!
- Te most... álszóval lekövéreztél? Még sose mondtak ilyet nekem, hogy mackó. A medve az kövér! Keress mást. - Pöcköltem meg homlokát.
- Akkor... sajttorta! Te leszel az én kicsi sajttortám. - Ölelt még szorosabban magához.
- Inkább maradjunk a Ninánál.
- Akkor is kitalálok valamit. Addig is, csinálj nekem légyszi egy rántottát. - Ült fel hirtelen, majd boci szemekkel és lebiggyesztett szájjal nézett le rám. Nem mondtam semmit. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.
Mi vagyok én? Konyhás néni? Csináljon magának! Gondoltam először. Aztán rájöttem, hogy hiába ellenkeztem volna, addig úgy sem hagyná annyiban, ameddig igent nem mondok.
Az egyetlen akadály a tervében az az, hogy nem tudok főzni, se sütni. Remélem azért egy rántottát tudok csinálni. Neki is láttam. Kivettem három tojást a hűtőből, megmostam őket és óvatosan beletörtem őket a megolajozott serpenyőbe. Ekkor valaki hátulról magához ölelt. Hamar rájöttem, hogy szerelmem áll mögöttem.
- Kit érdekel a tojás? Te sokkal finomabb vagy. - Majd megcsókolta nyakamat.
- Kérem szépen, ez egy konyha. Menjetek szobára - mondta diplomatikusan YongGuk.
Próbált komoly lenni, de sajnos nem sikerült neki. Nevetni kezdett, így tovább állt. Dae rögtön felvetette, hogy menjünk el valahová kettesben (örültem, hogy nem rögtön ágyba akart vinni). Nem utasítottam vissza.
Elmentem készülődni. Felvettem egy farmer felsőt, egy finom, lágy esésű szoknyával. Derekán egy barna övtakaróval. Ehhez a szetthez pedig felvettem egy pici sarkú, szintén barna színű szandált. Kicsit behullámosítottam hajamat és már indulásra készen álltam. (link)
Gyalog mentünk. Szép idő volt, nem lett volna értelme autóval menni. Az elején csak kézen fogva sétálgattunk az utcán és beszélgettünk. Néha kicsit csöndben voltunk. De nem az a kínos csend volt. Inkább az, mikor szavak nélkül is tudod, mit gondol a másik.
Jártuk az utcákat. Néha féltem attól, hogy DaeHyun-t észreveszik, hiszen most nem burkolózott álruhába. De megnyugtatott, hogy nem fog történni semmi. Azt mondta nem fogja magát láthatatlanná tenni, mikor velem sétálhat kézen fogva. Mindenkinek tudnia kell, hogy én az ő barátnője vagyok. Ezekbe a szavakba belepirultam. Olyan boldog voltam, hogy vele lehetek.
Még most is kissé szégyenlős vagyok a jelenlétében. Ezt persze nem mutattam ki, hisz az ellent mondott volna a személyiségemnek.
Útközben találtunk egy parkot, ahol leültünk egy padra. Az egész terület kör alakú volt és bokorral volt körbevéve. Nem volt nagy, épp ezért tette olyan kellemessé és meghitté. Itt-ott virágokat is meglehetett pillantani, de inkább a hatalmas lombkoronájú fáké volt a főszerep. Ez a hely távolabb volt a forgalmas főutaktól, így hallani lehetett a madarak énekhangját. A sima, zöld pázsiton gyerekek rohangáltak és játszottak egymással. Valahogy megnyugtató volt őket nézni. Melegséggel töltötte el az ember szívét. DaeHyun megjegyezte, hogy ő is szeretne gyereket. Miközben ezt mondta nem fordult felém, hanem csak nézte őket. Nem tudtam, hogy ez célzás volt-e, vagy csak a mély gondolkodása közepette csúszott ki a száján. Minden esetre, derültem rajta egy jót és fejemet vállára hajtottam.
Még egy kicsit élveztük ezt a nyugodt környezetet, aztán elindultunk keresni egy étkezdét. Mindketten megéheztünk. Betévedtünk egy kávézóba. Dae rendelt egy sajttortát (mi mást) és egy kávét. Én meg egy habos cappuchino-t és pár szem teasüteményt. A kávézó otthonosan volt berendezve, lágy zene szólt, amitől kicsit elgondolkodtam.
Én akarok lenni az egyetlen számára. Örökké magam mellett szeretném tudni DaeHyun-t. Vele minden perc örömöt okoz. Még akkor is ha veszekszünk, de melyik kapcsolat zökkenőmentes? Ezek az apró viták csak még erősebbé teszik a közöttünk lévő köteléket.
Gondolataimat az említett személy zavarta meg. Szegény magyarázott valamit, de nem figyeltem. Persze nem vette magára, tovább folytatta. Közben kicsiket kortyoltam finom italomból. DaeHyun megint abbahagyta mondandóját, mire kérdőn néztem rá. Elmosolyodott, áthajolt az asztal fölött, majd egy lágy csókot adott ajkamra. Nem tudtam, hogy jött ez ilyen hirtelen. Aztán megvilágosodtam. Számon tejszínhab ült. Ahelyett, hogy szólt volna nekem, inkább romantikusan eltávolította azt. Mikor befejeztük a késői ebédet (már ha ez annak mondható) újra nekiindultunk az utcáknak.
Elszaladt az idő, és már csak azt vettük észre, hogy a sötét ég ölel minket körül. Úgy gondoltam, ideje lesz hazamenni, de DaeHyun tiltakozott. Akart mutatni még valamit, mielőtt visszamegyünk. Kérdeztem mi az, de azt mondta meglepetés, így hát nem faggattam tovább. Hagytam, hogy vezessen. Nem sokat kellett várnom, míg azt mondta, hogy csukjam be a szemem. Viszont az sokáig tartott, mire kinyithattam őket (legalábbis így éreztem).Mikor kinyitottam, szavak nem jöttek ki torkomon. Csak ámultam. Dae sem mondott semmit. Egy perc néma csend után, végre megszólaltam.
- E-ez gyönyörű. - Csillogtak még mindig szemeim.
A Han folyó szélén álltunk. Meseszép volt. A fények, amik a Banpo hídról világítottak, színesen gyöngyöztek a víztükör felszínén.
- Örülök, hogy tetszik. Azt éreztem, ezt muszáj látnod, mielőtt hazamegyünk.
- Régóta szerettem volna megnézni, eddig csak képeken láttam. Élőben még gyönyörűbb. Mindig is el akartam jönni ide... egy sráccal. - Pirultam bele a gondolatba, hiszen Dae itt volt velem.
- Hadd legyek én az az egy. - Derekamnál fogva magához húzott, majd gyengéden megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése