Real Life with a Celebrity 13.fejezet

   Mire hazaértünk már mindenki aludt. Halkan osontunk be a szobába. Figyeltünk arra, hogy ne keltsünk fel senkit. Ennek ellenére akkor is elmentünk lezuhanyozni. A városi koszt egyikünk sem akarta bevinni az ágyba.
   Mikor visszaértem a szobába, láttam, hogy DaeHyun összetolta az egyszemélyes ágyainkat, így egy francia ágyat kaptunk. Mosollyal nyugtáztam tettét, majd befeküdtem mellé. Pár másodpercig szemeimet fürkészte, majd lassan elkezdte kezeit felvezetni combomon. Közelebb hajolt és hosszú csókot adott ajkaimra. Hátamra fordultam és DaeHyun fölém tornyosult, nem szakítva meg csókunkat. Lejjebb csúszott, egészen a combomig, majd feltolta pólómat. Hasamra kezdett el apró puszikat nyomni, s fokozatosan haladt feljebb. Sóhajtások szakadtak fel tüdőmből. Hazudtam volna, ha azt mondom nem élveztem és nem akarok vele lenni. Mégis, valami előtört elmém legmélyebb szegletéből: egy emlék.
- Várj DaeHyun... - Toltam le magamról, mikor újra ajkamat vette volna birtokba. - Nekem ez... nem megy. - Húztam vissza pólómat eredeti helyzetébe.
- Te még... - kérdezett volna, de gyorsan félbeszakítottam.
- Nem erről van szó, csak... Nem kötnek boldog pillanatok az együttléthez - halkult el hangom.
   Felültem, lábaimat magam elé húztam és államat térdemre raktam.
- Ez az emlék... Köze van Jin-hez, igaz? - hangjában hallottam a megvetést, de ez nem hozzám irányult, hanem az említett személyhez. Kérdésére aprót bólintottam. - Elszeretnéd mondani mi történt? - Elakartam, de fájt még ennyi idő után is beszélni róla. Mégis beszédre nyitottam számat, s belekezdtem.
- Fiatal voltam (nem mintha most nem lennék) és naiv. Szánalmas az egész. Egy mesébe illő találkozással kezdődött. Egy esős napon futottunk egymásba. Tényleg olyan volt, mint egy film: egy csurig ázott lány találkozik egy helyes sráccal, aki beengedi az esernyője alá. Későbbiekben találkoznak, kellemesen elbeszélgetnek egymással és jól érzik magukat együtt... Mindennap ott volt a sulink előtt és várt rám, bármilyen is volt az idő. Ezzel is egyre jobban magába bolondított. Majd egy kis idő múltával összejöttünk. A vicces az egészben az volt (amire akkor nem gondoltam), hogy igazából semmit nem tudtam róla. Mármint lényeges dolgot. Nem ismertem a szüleit, nem tudtam milyen ember ő igazából. Azt az énjét ismertem csak, amit mutatott. Ki is derült, hogy az egész lénye hamis volt.
Fogalmam sincs, hogyan beszélhette az anyanyelvem. Lássuk be, a magyar nem valami vonzó az idegen nyelvet tanulni akaróknak. Egyetlen jó dolog van benne, hogy találkoztam vele. Általa megismerhettem JungKook-ot. Persze vele nem értettük meg egymást annyira, mert semelyikünk nem beszélt egy közös nyelven sem. Viszont mégis szerettük a másik társaságát. Akkor nem voltak még híresek és nem voltak BTS tagok sem. Nem értem mi a frászt kerestek ők Magyarországon.
Visszatérve Jin-re... a szüleim természetesen nem tudták, hogy találkozgatunk. Egyik nap felhívott magához, persze nem gondoltam semmi rosszra, mert hogy ő kedves és rendes ember. Persze hamar rájöttem, hogy tévedtem. Mikor bementem a szobájába, már csak az ajtózár kattanására lettem figyelmes. Aztán minden olyan gyorsan történt... Nem szeretném tovább ragozni, gondolom sejted mi volt. Senki sem volt, aki segíthetett volna. A történtek után csak egy sarokban ültem és bámultam magam elé. Órák múlva toppant be Kook és... mondhatni kimenekített, miközben Jin aludt.
Lelkileg összetörtem. Szüleimnek nem is tudtuk megmagyarázni a történteket. Máig kérdéses nekik a dolog, de egy idő után letudták azzal, hogy láttam, ahogy valakit elütnek... Hogy-hogy jutottak erre a következtetésre azt nem tudom, s már nem is érdekel.
Hetek múlva visszaakartam menni hozzá, mert egyáltalán nem éreztem közömbösen iránta. De mikor lakásához mentem... az ablakon keresztül láttam, ahogy egy másik lánnyal falták egymást. Szívem darabokra tört, s napokig sírtam... Felejteni akartam, erre megjelent az a vad barom... - Könnyek szöktek szemembe és arcomat tenyereimbe temettem.
   Körülbelül fél perc elteltével megéreztem DaeHyun kezét, ahogy az enyémet fogta meg. Keze melege biztonságot sugárzott, amitől azonnal megnyugodtam. Mintha egy szempillantás alatt minden fájdalmam elillant volna.
- Ha nem akarod még, nem baj. Tudd, hogy én nem kényszerítelek semmire. - Mosolygott rám.
- Tudom... - Mosolyogtam vissza én is. - De én akarom. - Csókoltam meg.
   Magam is meglepődtem tettemen és azon, amit mondtam. Holott még az előbb, mondhatni ellenkeztem. De valahogy mégis... DaeHyun szavai bizalmat, gyengédséget és védelmet adtak. Nem tudtam több okot miért mondjak nemet erre az egészre. Ma végre testestül-lelkestül neki adhattam magam.

Másnap reggel:

   Lassan nyitottam ki szemeimet, mire egy engem bámuló Dae-el találtam szemben magam. Nagyokat pislogtam, majd megszólaltam.
- Mióta bámulsz? - kérdeztem fáradt hangomon.
- Negyed órája. - Mosolygott úgy, mintha ez természetes lett volna.
- Ya! És nem keltettél fel? - Nevettem fel.
- Olyan aranyosan aludtál, nem volt szívem hozzá. - Lehelt egy apró csókot homlokomra.
   Pár percig még fetrengtünk az ágyban, majd felültem, magamra tekertem az egyik takarót, s úgy álltam fel. Ruhadarabjaimat keresgettem, mire Dae megszólalt.
- Biztos kell az a takaró? A tegnap este után ilyen szégyenlős vagy? - Harapott alsó ajkába.
- Igen, az vagyok. Most pedig fordulj el ha kérhetlek, mert úgy nem tudok felöltözni, ha ilyen sokat mondó tekintettel mérsz végig. - Úgy tett ahogy mondtam. Gyorsan felkaptam fehérneműmet, pizsama felsőmet és kijelentettem, hogy nézhet.
   Ő is kikászálódott az ágyból, felvette ruháit és kézen fogva mentünk ki a nappaliba. Már mindenki kint volt. YongGuk dalszövegeket írt az új albumra, Zelo a tévét nézte, HimChan a tükröt bámulta és egy kósza tincsét próbálta a helyére rakni. JongUp-ot nem láttam sehol, így gondoltam a próbateremben állít össze valami koreográfiát, szintén az új albumra. YoungJae a tablet-jét bújta, majd mikor meglátott minket odajött.
- Örülök, hogy tényleg együtt vagytok... Máskor azért halkabbak legyetek, ha kérhetem. - Te jó ég.
   Érzem fülig vörösödtem. Kitéptem DaeHyun kezéből az enyémet, majd a fürdőszoba felé rohantam.

DaeHyun szemszöge:

- Jae! Minek kellett ezt mondanod?
- Nyugi van - nevetett fel -, nem hallottam semmit, csak ugrattalak titeket. Nem hittem, hogy ilyen reakciót vállt ki belőle. - Veregette meg vállam.
   YoungJae visszament intézni dolgait. Én addig készítettem pár szendvicset magamnak meg Ninának. Nem vártam meg szegényt (kitudja mikor jön ki a fürdőből) mert farkas éhes voltam. Pont mire visszaért a konyhába már megettem a kaját... az ő részét is. Elmagyaráztam, hogy Jae csak viccelt az előbb és bocsánatot kértem, hogy feledtem a neki készített ételt is. Ráadásul semmi más nem volt már a hűtőben.
- Semmi gond, elmegyek bevásárolok, aztán közben bekapok valamit. - Mosolygott.
   Mindenkit végigkérdezett, hogy mi kell neki a boltból. Senki nem kért különösebben semmit. Kivéve Zelo-t. Neki egy adag koktél paradicsom kellett. Nina adott egy puszit arcomra, s elindult. Becsuktam az ajtót, utána levágódtam a kanapéra Zelo mellé. Beszélgettünk egy kicsit, néztük a tévét, majd körülbelül egy óra elteltével hallottam, hogy szólt a telefonom. Felálltam, s kiültem az erkélyre. Felvettem és beleszóltam.
- Szia Yuri. Mit szeretnél?
- Akarnom kell bármit is, ha felhívlak? - Kuncogott bele. - Csak kicsit beszélgetni akartam régi barátommal.
- Akkor mesélj valamit. - Dőltem hátra a kinti fotelben és hallgatni kezdtem sztorijait.
   Elmesélte mi van vele mostanság, hogy mennek a dolgai, satöbbi. Meg, hogy majd összefuthatnánk valamikor, mert olyan rég voltunk valahol együtt. Elég sokáig beszélt, de nem bántam. Szerettem vele dumálni.
- És mi van Ninával? - kérdezett rá az egyik legfontosabb személyre az életemben.
   Elmondtam, hogy összejöttünk. Miket csináltunk az utóbbi pár napban, és hogy most épp vásárolt. Azt is felhoztam, hogy JB idejött, felforgatva mindent, és ennek kicsit sem örültem.
   Főleg, hogy Nina közelében van.
- Biztos jól döntöttél? Nem hiszem, hogy titeket egymásnak szánt a sors. Gondolj bele... Öt évvel idősebb vagy. Te már családot akarsz, mikor ő még ki sem repült a családi fészekből. Komolyan elhiszed, hogy az a kislány szülni fog neked gyerekeket? Ne legyél ennyire naiv. Ráadásul minden nyár végén elmegy, magadra hagyva téged. Tényleg boldog lennél egy távkapcsolatban?
- Nem vagyok naiv. Ez igenis működhet és működik is köztünk. Most nem is a gyerekekről van szó, tudom, hogy még nem fog gyereket vállalni, de abban nincs igazad, hogy kislány. Büszke vagyok arra, hogy fiatal barátnőm van. És igen boldog vagyok és leszek. Az sem érdekel, ha minden ősszel elmegy. Rá megéri várni. - Nem értettem, mi ütött Yuri-ba, furcsa dolgokat mondott. Nagyon furákat.
- Felőlem. Csak aztán vigyázz. Nem tudhatod, hogy nem csak a pénzetekért van-e veletek. Nem bízhatsz meg benne.
- Hülyeségeket beszélsz... Egyáltalán, hogy érted, hogy nem bízhatok benne?
- Biztos mindent elmond neked? Honnan veszed, hogy nem titkolózik? Például hol van most?
- Boltban van, de ezt már mondtam. Nem értem mi bajod van vele. Nem tett veled semmit rosszat. - Kezdett felhúzni, de Yuri-ra még sosem haragudtam.
   Ő az egyik legjobb barátom. Nem akarok a későbbiekben közte és Nina közt választani.
- Boltban? Ugyan kérlek. Ezt mondta neked? Várd meg mire hazaér és kérdezd meg kivel töltötte a délutánt.
- Hogy érted, hogy kivel? - Megnéztem mennyi az idő. Már négy óra volt. Tényleg órák óta elment.
- Na? Nem gyanús egy kicsit? Órákig vásárol egy ember? Kaját? Ne viccelj. A helyedben én kérdőre vonnám és rövidebben tartanám a pórázát, ha meg akarod magadnak tartani. Én mentem is, egyenlőre nincs több tanácsom. Puszi - mire bármit felelhettem volna, már lerakta.
   Sokkoltak azok, amiket mondott. Nem akartam hinni füleimnek. Mikor lett ennyire ellenszenves? Honnan vette ezt a sok baromságot?
   Gondolataimból, Nina és egy másik hang nevetgélése zökkentett ki. Kimentem a nappaliba és megláttam szerelmem az előszobában... JaeBum-mal. Yuri-nak hála mindenre gondoltam. Fejemet elöntötte a düh, s kezem ökölbe szorult. Nem akartam kiabálni, egyszerűen csak magyarázatot szerettem volna kapni erre az egészre.
- Nem úgy volt, hogy vásárolni mész? Akkor mégis mit keres ő veled? - Böktem fejemmel JB felé.
- Elmentem boltba - emelte fel a zacskókat kezében -, és közben találkoztunk. Ezért utána elmentünk egy cukrászdába.
- Micsoda véletlen. - Yuri-nak igaza lett volna? Honnan tudta, hogy nem egyedül volt?
- Igen, DaeHyun véletlen. Nem értem mi bajod van... - JaeBum felé fordult, elköszöntek, majd Nina beviharzott a hálóba. Utána mentem. - Mégis mi a jó isten van veled? Hihetetlen milyen bunkó tudsz lenni. Kérdőre vonsz engem, hogy kivel voltam, úgy, hogy az illető ott áll mellettem. Szoktál gondolkodni?
- Képzeld szoktam. Ezért viselkedtem úgy, ahogy. Azt hittem csak ételt mész el venni. Aztán beszéltem Yurival, aki csomó fura dolgot mondott. Miatta eszméltem fel, hogy már órákat voltál el. Majd beállítasz a bájgúnárral. Szerinted mire gondoljak?
- Ne nevezd így, ha megkérhetlek. Nem kell semmire sem gondolnod. Az történt, amit mondtam. Útközben találkoztunk, beültünk egy sütire és beszélgettünk. Ennyi.
- Ennyi? Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? Honnan tudjam, hogy igazat mondasz?

- Nem tudhatod. Ez bizalom kérdése.

   Ezekre a szavakra lefagytam.
   Tényleg nem hiszek a barátnőmnek? Miért feltételezek egyből rosszat? Miért vagyok ennyire féltékeny? De ki ne lenne az? JB egyfolytában a közelében van. Több ideje ismeri. Fogalmam sincs mi történt velük a múltban, és ez megőrjít. A fejemben folyamatosan halmozódtak a kérdések, míg nem arra lettem figyelmes, hogy Nina felvette a táskáját, s kifelé tartott az előszobába. Követtem.
   Amikor a cipőjét kezdte felvenni, újra megszólaltam:
- Most meg hová mész? - Néztem rá megbánó tekintettel.
- El! - Azzal becsapta maga után a bejárati ajtót.

Real Life with a Celebrity 12.fejezet

   Hazaérkeztünk. Jóval elmúlt kilenc óra.
   Jelenleg nem vágyom másra, csak egy kiadós alvásra. Felbattyogtunk a lépcsőn és már nyitottam is az ajtót. Sajnos a pihe-puha ágyikóm előtt el kellett mennem zuhanyozni. Kórház szagom volt... Úgy mégsem akartam lefeküdni. Felkaptam az ágyról a pizsamámat, átsiettem a B szárnyba és bevettem a fürdőszobát.
   Amikor mindennel készen lettem, indultam volna visszafelé, ha nem hallok orbitálisan nagy csörömpölést.
- Ez a D szárny felől jött.
   Igen, több szárnyból is áll az épület. Az A-ban vagyunk mi, a B-ben van a Secret, a C-ben az Untouchable, de a D és az E üresen van... Legalábbis eddig azt hittem. Általában, mikor horror filmet szoktam nézni, mindig leszólom a színészeket, hogy milyen idióták. Mindig oda mennek, ahonnan furcsa zajokat hallanak. Nem az, hogy messzire elkerülnék a helyet, nem, ők közvetlen odamennek. De! Most már megértettem, miért. Pusztán kíváncsiságból.
   Úgy éreztem nekem is meg kellett néznem a hang forrását, így hát elindultam. Miközben gyorsan, de annál halkabban közeledtem a helyszín felé, végigfutott valami az agyamon.
   Mi van ha egy betörő az? Nem hiszem, hogy megijedne egy pizsamás lánytól. Legrosszabb esetben a törölközőt a fejére tekerem, a fogkefével pedig megverem. Viszont ez gondolatban is nevetségesen hangzik.
   Elérkeztem egy résnyire nyitva hagyott ajtóhoz. Óvatosan tártam nagyobbra, hogy beférjek rajta. A lámpa égett, bőröndök szanaszét hevertek a földön, amiből pár ruhadarab ki is lógott. A nappaliban senkit sem láttam,ezért a konyha felé vettem az irányt. Ott is rendetlenség volt. Serpenyők és törött tányérok tömkelege volt a padlón (valószínűleg ezek okoztak akkora zajt). Lélegzet visszafojtva közeledtem a pulthoz, de gyorsan ki is fújtam, mikor barátom hülye fejét pillantottam meg.
- JB?! Te mi a jó isten nyilát csinálsz itt? - Gondoltam a "szemétdombra", meg arra is, hogy egyáltalán, mit keresett ebben az épületben.
- Hát az úgy volt, hogy nagyon éhes voltam, kaját akartam csinálni és ez lett belőle (ezek szerint a széthagyott bőröndjeit csak a hanyagságának köszönhette). A dolgaim meg azért vannak itt... - folytatta volna a mondatot, de félbeszakítottam.
- Tudod mit? Nem érdekel... - Legyintettem. - Én elmentem aludni. Azt csinálsz amit akarsz, csak maradj csendben. Szia!
- Ezt nem hiszem el - motyogtam orrom alatt, közben trappoltam vissza az A szárnyba.
   Olyan fáradt vagyok, hogy kiesnek a szemeim, ennek meg pont most kell ramazúrit csapnia. Egy okból kifolyólag nem hallgattam meg mondandóját. Éreztem, ha elkezdi mondani, akkor ma tuti nem jutok el az ágyig.
   Benyitottam DaeHyun-nal közös szobámba, bedőltem fekhelyemre és már aludtam is.

   Reggel hangos vitára ébredtem. Kisétáltam a nappaliba. DaeHyun és YoungJae volt az. Míg Dae az átlagnál hangosabban, addig Jae örök higgadtsággal mondta el véleményét.
- Mi folyik itt? - Dörzsöltem meg szemeim. Mindketten elkezdtek kánonba magyarázni. Persze semmit nem értettem. Miután viszonylag befejezték YongGuk felé fordultam. - Kérlek szépen magyarázd ezt el nekem emberi nyelven vagy legalább úgy, hogy megértsem.
- Tegnap történt valami, amiről csak most szereztünk tudomást. JB otthagyta a JYP Entertainment-et és átszerződött hozzánk. Azt nem kötötték az orrunkra, hogy miért. YoungJae ennek örült, DaeHyun már kevésbé. Azon vitatkoztak, hogy JaeBum itt maradjon-e vagy nem. Bár nem értem miért, hiszen az ő véleményük mit sem számít ilyen helyzetekben. - Figyelmesen végighallgattam, azután Dae felé fordultam és kérdő pillantásokat vetettem rá. Választ persze nem kaptam, helyette bevonult szobájába.
   Természetesen még mindig kíváncsi vagyok miért szúrja neki a szemét gyermekkori barátom.

JongUp szemszöge:

   YoungJae és DaeHyun eszmecseréjét Nina szakította félbe. Már egy ideje ezt csinálták, épp ideje volt. Ezután Ninával kiültünk az erkélyre beszélgetni.
- Nyugi, csak féltékeny.
- De nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk. Ráadásul nem is csináltam semmi félreérthetőt, így semmi oka nem is lehet rá.
- Én is tudom. Tisztában vagy vele milyen, nem?! Úgysem tudsz vele mit csinálni. Amúgy meg... honnan ismered JB-t? Azon kívül, hogy kiskori barátod.
- Hát öhm... JaeBum-nak az apja koreai, anyukája meg magyar. Még mielőtt híres lett volna,

Magyarországon éltek, és az én anyukám az övével dolgozott egy cégnél. Így ismerkedtünk meg. Hat éves korom óta sülve-főve együtt voltunk. Mindig gondoskodott rólam és törődött velem. Mindent megosztottunk egymással. Mikor elkezdtem nálatok tanulni a koreai nyelvet, írni már tudtam. De csak azért, mert megtanított. Sokat tanultam tőle és ő volt a legjobb barátom. Sajnos, végül a cég megszűnt. JaeBum szülei pedig úgy döntöttek, hogy kiköltöznek ide, jobb munkalehetőségek reményében. Sokáig nem láttuk egymást, majd két évvel ezelőtt eljött hozzám szülinapom alkalmából. Felköszöntött, de már mennie is kellett. Nem is volt időnk igazán beszélgetni. Most meg itt van a közvetlen közelemben... Tömören ennyi a történet.
- Nem is tudtam, hogy JB félig magyar. Viszont ha jobban belegondolok, ő tanította meg ezt a nyelvet YoungJae-nek.
- Nem nagyon szokta híresztelni...
   Meg akartam kérdezni, hogy volt-e valaha köztük valami. Aztán meggondoltam magam. Elsősorban azért, mert nem hiszem, hogy őszintén válaszolt volna. Másodszor pedig valaki megzavart minket.
- Srácok! Van egy kis probléma. - Nézett rám YongGuk olyan aggódó arckifejezéssel, amit még soha sem láttam. Intett, majd követtük egészen az előszobáig. Utána megláttam a dühös igazgatót.
- Elmagyaráznátok miért van ő itt? - Mutatott Ninára. Remek. Már csak ez hiányzott.
   Úgy érzem ez a beszélgetés elfog tartani egy darabig. Nina épp mutatkozott volna be, de az igazgató nem engedte szóhoz jutni.
- Nem kell bemutatkoznod. Tudom ki vagy. Előző nyáron is itt voltál, de csak azért, mert engedélyt adtam rá. Arról viszont nem volt szó, hogy most is itt fogsz lézengeni.
- Megtudjuk magyarázni... - mondtam ezt annak reményében, hogy meghallgat.
- Nem érdekel a kis mesétek. Nincs joga itt tartózkodnia. Amióta itt van rossz fényt vet rátok. Most is ez a vidámparkos eset... Az egész média ezzel van tele. A pletykák futótűzként terjednek. Belegondoltatok ebbe akár egy kicsit is? Hátráltatja a munkátokat. Rég elkellett volna kezdeni az új albumon dolgozni, de mindent elhanyagoltok ő miatta. Nem gyámhivatal vagyunk. Mennie kell!
- Azért vagyok itt, mert szeretem velük tölteni a szabadidőmet. Nem gyámot keresek magamnak, elhiheti. Azt nagyon sajnálom, ha visszatartom őket a munkától, többé nem fordul elő. Viszont más okot is tudna mondani miért nem lehetek itt? Csak mert nekem ezek az érvek nem elegek ahhoz, hogy innen távozzak, Mr...?!
- Mr. Kim...- Köhintett. - Nekem kell ecsetelnem miért nem lehetsz még itt? Na ne nevettess. A legnagyobb probléma az az, hogy nincs szerződésed. Ha azzal rendelkeznél, semmi akadálya nem lenne az itt maradásodnak. Tudsz táncolni, énekelni? Vagy bármi mást csinálni? Nem hinném... - Meg sem várta Nina válaszát.
   Ilyenkor a falra mászom ettől az embertől.
- Viszont van tehetsége a színészkedéshez - mondtaa egyhangúan JB. Addig észre sem vettem, hogy ő is ott volt.
- Valóban? - Szűkítette össze szemeit Mr. Kim, majd végigmérte Ninát. - Végül is, szépnek szép... talán a kamera is megszereti... - Gondolkodott egy ideig, majd folytatta. - Legyen, felveszem próbaidőre. De ha bármi olyat tesz, ami nem tetszik, repül innen, világos? - Erre mindannyian bólintottunk, majd Mr. Kim sietve távozott.
   Mindenki sokkoltan állt az előszoba közepén. Azt hinné az ember, hogy ezt a helyzetet meg kellett volna vitatni. Azonban egyáltalán nem így történt. Mindenki egy szó nélkül bevonult a szobájába.
   JaeBum meg visszament saját helyiségébe.

Nina szemszöge:

   Bevonultam a szobámba.
   Dae alszik... lemaradt erről az egészről. Vissza akartam aludni, de inkább az ébren maradásnál maradtam. Feleszméltem, hogy az előző beszélgetést pizsamában tettem meg Mr. Kim-mel, ezért elmentem a fürdőbe. Rekord sebességgel kész lettem majd leültem a hideg csempére gondolkodni.
   Kicsit... nagyon sok dolog történt ezalatt a két nap alatt (na meg előtte is). Épp, hogy most jutottam ki abból az isten verte kórházból, örültem, hogy megszabadultam végre az orvosoktól. Majd máris jött az újabb probléma. Amikor megláttam a magas, fekete hajú, középkorú férfi haragos tekintetét, nagyon megijedtem.
   Nem is tudom mi lett volna, ha el kell hagynom ezt a helyet, végleg. Szerencsére JaeBum kihúzott a bajból, amiért nagyon hálás voltam. Sajnos még nem volt alkalmam megköszönni.
   Viszont, ha el is kezdek színészkedni... nekem nyár végén haza kell mennem. Meg úgy tudom szülői aláírás és engedély kell, mert még kiskorú vagyok.
- Aish! Megőrülök! - Túrtam össze idegesen hajamat. Alig van olyan nap, amin nem történt semmi. Kellett egy kis nyugalom... de előtte felhívtam Zitát. Ezekről neki is tudnia kellett.
   A telefon kicsöngött. Hamar drága barátnőm hangja szólalt meg. Bocsánatot kértem, amiért legutóbb megint lepasszoltam a telefont valaki másnak. Majd felvázoltam neki az eddig történteket. Először azért visítozott, mert megtudta, hogy DaeHyun és én együtt vagyunk. Aztán azért, mert JaeBum átszerződött. Nagyon biztos volt abban, hogy csak miattam csinálta mind ezt. Végül sikerült befejeznem, de a végén mégis előjött a legfrusztrálóbb kérdés.
- És mi lesz Jin-nel?
- Nem tudom... De van egy olyan érzésem, hogy nem most láttam utoljára - halkult el hangom.
- Na jó! Nincs itt az ideje a depizésnek. Nekem is van egy hírem.
   Elmesélte, hogy Kyle-al beszélgettek aznap, mikor még a kórházban voltam. Meg, hogy ma reggel is váltottak pár szót. Azonban Zita utolsó mondatára nem tudtam, hogy-hogy reagáljak.
   Legszívesebben nevettem volna.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de hülyeségeket beszélsz. Nem lehetsz szerelmes Kyle-ba. Mármint nem az, hogy nem szabad, csak... Nem is ismered igazán. Persze normális srác meg minden, de csak párszor beszéltetek. Kérlek, még csak nem is találkoztatok.
- Attól függetlenül nem kedvelhetem?
- Dehogy nem! De az, hogy tetszik az nem egyenlő a szerelemmel. Gondold végig, mielőtt bármi ilyesmit mondasz.
- Jó akkor nem szeretem, de nagyon nagyon megkedveltem. Nem mindegy melyik kifejezést használom? Számomra ugyanaz.
- Nem, édes kicsi szívem. Nem ugyanaz. - Sóhajtottam. - Jobb ha most megyek. - Elköszöntünk, majd leraktuk a telefont. Féltem olyat mondok, amivel beletiportam volna lelki világába. Jobbnak láttam viszonylag ráhagyni az egészet.
   Felkeltem a hűvös padlóról és visszasétáltam a szobába. DaeHyun már fenn volt. Elmeséltem neki miről maradt le. Tisztáztam vele, hogy semmi nincs köztem és JB között. Győzködtem, hogy csak őt szeretem, mindennél jobban. Végül abbahagyta a durcázást és berántott maga mellé az ágyba.
- Nagyon szeretlek. - Adott egy apró puszit ajkaimra majd magához ölelt.
- Én jobban. - Fúrtam fejem mellkasába.
- Akarok neked adni egy becenevet - mondta aranyosan és gondolkodni kezdett. - Mondjuk... mackó!
- Te most... álszóval lekövéreztél? Még sose mondtak ilyet nekem, hogy mackó. A medve az kövér! Keress mást. - Pöcköltem meg homlokát.
- Akkor... sajttorta! Te leszel az én kicsi sajttortám. - Ölelt még szorosabban magához.
- Inkább maradjunk a Ninánál.
- Akkor is kitalálok valamit. Addig is, csinálj nekem légyszi egy rántottát. - Ült fel hirtelen, majd boci szemekkel és lebiggyesztett szájjal nézett le rám. Nem mondtam semmit. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.
   Mi vagyok én? Konyhás néni? Csináljon magának! Gondoltam először. Aztán rájöttem, hogy hiába ellenkeztem volna, addig úgy sem hagyná annyiban, ameddig igent nem mondok.
   Az egyetlen akadály a tervében az az, hogy nem tudok főzni, se sütni. Remélem azért egy rántottát tudok csinálni. Neki is láttam. Kivettem három tojást a hűtőből, megmostam őket és óvatosan beletörtem őket a megolajozott serpenyőbe. Ekkor valaki hátulról magához ölelt. Hamar rájöttem, hogy szerelmem áll mögöttem.

- Mit csinálsz? Odaég a tojás, ha nem engedsz el. - kacagtam fel.
- Kit érdekel a tojás? Te sokkal finomabb vagy. - Majd megcsókolta nyakamat.
- Kérem szépen, ez egy konyha. Menjetek szobára - mondta diplomatikusan YongGuk.
   Próbált komoly lenni, de sajnos nem sikerült neki. Nevetni kezdett, így tovább állt. Dae rögtön felvetette, hogy menjünk el valahová kettesben (örültem, hogy nem rögtön ágyba akart vinni). Nem utasítottam vissza.
    Elmentem készülődni. Felvettem egy farmer felsőt, egy finom, lágy esésű szoknyával. Derekán egy barna övtakaróval. Ehhez a szetthez pedig felvettem egy pici sarkú, szintén barna színű szandált. Kicsit behullámosítottam hajamat és már indulásra készen álltam. (link)
   Gyalog mentünk. Szép idő volt, nem lett volna értelme autóval menni. Az elején csak kézen fogva sétálgattunk az utcán és beszélgettünk. Néha kicsit csöndben voltunk. De nem az a kínos csend volt. Inkább az, mikor szavak nélkül is tudod, mit gondol a másik.
   Jártuk az utcákat. Néha féltem attól, hogy DaeHyun-t észreveszik, hiszen most nem burkolózott álruhába. De megnyugtatott, hogy nem fog történni semmi. Azt mondta nem fogja magát láthatatlanná tenni, mikor velem sétálhat kézen fogva. Mindenkinek tudnia kell, hogy én az ő barátnője vagyok. Ezekbe a szavakba belepirultam. Olyan boldog voltam, hogy vele lehetek.
   Még most is kissé szégyenlős vagyok a jelenlétében. Ezt persze nem mutattam ki, hisz az ellent mondott volna a személyiségemnek.
   Útközben találtunk egy parkot, ahol leültünk egy padra. Az egész terület kör alakú volt és bokorral volt körbevéve. Nem volt nagy, épp ezért tette olyan kellemessé és meghitté. Itt-ott virágokat is meglehetett pillantani, de inkább a hatalmas lombkoronájú fáké volt a főszerep. Ez a hely távolabb volt a forgalmas főutaktól, így hallani lehetett a madarak énekhangját. A sima, zöld pázsiton gyerekek rohangáltak és játszottak egymással. Valahogy megnyugtató volt őket nézni. Melegséggel töltötte el az ember szívét. DaeHyun megjegyezte, hogy ő is szeretne gyereket. Miközben ezt mondta nem fordult felém, hanem csak nézte őket. Nem tudtam, hogy ez célzás volt-e, vagy csak a mély gondolkodása közepette csúszott ki a száján. Minden esetre, derültem rajta egy jót és fejemet vállára hajtottam.
   Még egy kicsit élveztük ezt a nyugodt környezetet, aztán elindultunk keresni egy étkezdét. Mindketten megéheztünk. Betévedtünk egy kávézóba. Dae rendelt egy sajttortát (mi mást) és egy kávét. Én meg egy habos cappuchino-t és pár szem teasüteményt. A kávézó otthonosan volt berendezve, lágy zene szólt, amitől kicsit elgondolkodtam.
   Én akarok lenni az egyetlen számára. Örökké magam mellett szeretném tudni DaeHyun-t. Vele minden perc örömöt okoz. Még akkor is ha veszekszünk, de melyik kapcsolat zökkenőmentes? Ezek az apró viták csak még erősebbé teszik a közöttünk lévő köteléket.
   Gondolataimat az említett személy zavarta meg. Szegény magyarázott valamit, de nem figyeltem. Persze nem vette magára, tovább folytatta. Közben kicsiket kortyoltam finom italomból. DaeHyun megint abbahagyta mondandóját, mire kérdőn néztem rá. Elmosolyodott, áthajolt az asztal fölött, majd egy lágy csókot adott ajkamra. Nem tudtam, hogy jött ez ilyen hirtelen. Aztán megvilágosodtam. Számon tejszínhab ült. Ahelyett, hogy szólt volna nekem, inkább romantikusan eltávolította azt. Mikor befejeztük a késői ebédet (már ha ez annak mondható) újra nekiindultunk az utcáknak.
   Elszaladt az idő, és már csak azt vettük észre, hogy a sötét ég ölel minket körül. Úgy gondoltam, ideje lesz hazamenni, de DaeHyun tiltakozott. Akart mutatni még valamit, mielőtt visszamegyünk. Kérdeztem mi az, de azt mondta meglepetés, így hát nem faggattam tovább. Hagytam, hogy vezessen. Nem sokat kellett várnom, míg azt mondta, hogy csukjam be a szemem. Viszont az sokáig tartott, mire kinyithattam őket (legalábbis így éreztem).
   Mikor kinyitottam, szavak nem jöttek ki torkomon. Csak ámultam. Dae sem mondott semmit. Egy perc néma csend után, végre megszólaltam.
- E-ez gyönyörű. - Csillogtak még mindig szemeim.
   A Han folyó szélén álltunk. Meseszép volt. A fények, amik a Banpo hídról világítottak, színesen gyöngyöztek a víztükör felszínén.
- Örülök, hogy tetszik. Azt éreztem, ezt muszáj látnod, mielőtt hazamegyünk.
- Régóta szerettem volna megnézni, eddig csak képeken láttam. Élőben még gyönyörűbb. Mindig is el akartam jönni ide... egy sráccal. - Pirultam bele a gondolatba, hiszen Dae itt volt velem.
- Hadd legyek én az az egy. - Derekamnál fogva magához húzott, majd gyengéden megcsókolt.