Real Life with a Celebrity 8.fejezet

 

   Megfordultam tengelyem körül és szembetaláltam magam vele.

- T-te mit keresel itt JB? - Esett le állam a meglepettségtől.

- Várj! Ti ismeritek egymást? - kérdezte JongUp.

- Igen, már kis korom óta jó barátok vagyunk. - Mosolygott a többiekre, aztán pedig felém fordult. - Miért vagy ilyen feszült?

- Nem találom a telefonom és már szétver az ideg. - JB közelebb jött hozzám, becsúsztatta egyik kezét a nadrágom hátsó zsebébe, majd meglóbálta előttem a kis ketyerét.

- Mármint ezt a telefonod? - Nevetett. - Nem igaz, hogy ennyi év után is ugyanoda teszed és még mindig elfelejted. - Erre csak kikaptam kezéből a régóta keresett készülékem.

DaeHyun szemszöge:

   Nehogy valami jó dolog is történjen ma, áh dehogy.
   Ninával kicsit összekaptunk, amitől tök rosszul éreztem magam. Most meg felbukkant JB, két év után és kiderült, hogy kis koruk óta barátok?!
   Mikor megláttam, hogy belenyúlt Nina far zsebébe elöntött a harag és a féltékenység. Tudomásom szerint még a legjobb barátodat sem taperolod le csak úgy. Eközben megjött YongGuk és YoungJae. Ők is ugyanolyan ledöbbent fejet vágtak, mint mindenki. Ezután JB és YoungJae lepacsiztak (ők mindig nagyon jóban voltak).
   Ők ketten plusz még Nina is leültek a kanapéra és egész nap beszélgettek. Míg Zelo a szobájában gubbasztott addig HimChan, YongGuk és JongUp végezték a dolgukat. Én meg a konyhában tartózkodtam. Kivételesen nem enni voltam ott, hanem hallgatóztam. Kíváncsi voltam az édes hármas beszélgetésére. Viszont csak nosztalgiáztak. Számomra semmi érdekeset nem mondtak, így hát megkerestem JongUp-ot és félre hívtam.

- Mitől van ilyen elfancsalodott képed? - kérdezte.

- Mitől? Nem láttad, hogy enyelgett egymással Nina és JaeBum?

- Szerintem csak képzelődtél. Két éve nem látták egymást. Természetes, hogy örülnek egymás fejének.

- Képzelődök? Te tényleg nem láttad mit csinált JB? - kérdeztem ingerülten.

- Jó. Lehet, hogy kicsit váratlan volt... de honnan tudod, hogy nincs-e vagy volt-e köztük valami? Amúgy meg nem kéne túlreagálnod ennyire. Egyszerűen csak féltékeny vagy. Lásd be végre!

- Hogy én? Féltékeny? Arra a bájgúnárra? - Ezzel lezártam a beszélgetést és betrappoltam a szobámba. Átöltöztem, majd befeküdtem az ágyamba, de aludni nem tudtam.

   Fél óra múlva hallottam, hogy JB elhagyja a lakást (épp ideje volt). Néhány másodperc múlva nyílt az ajtó és egy felettébb boldog Nina lépett be rajta. Ő is bevágódott az ágyba. Nem bírtam ki, így hát rákérdeztem.

- Van köztetek valami JB-vel? - sajnos nem igen sikerült kedves hangnemben feltenni ezt a kérdést.

- Mi közöd hozzá? Törődj csak a saját dolgoddal! - Lehet, hogy a kérdésem nem csengett barátságosan, de ennél azért jóval kellemesebben hangzott.

- Miért vagy mindig ennyire ingerült másokkal szemben? - kérdeztem mogorvábban.

- Én ilyen vagyok. Ha nem tetszik keress mást, akivel beszélhetsz. - Hogy lett egy egyszerű kérdésből megint veszekedés?
   Utálom ezt. Nem vágyom más társaságára, csak az övére. Kár, hogy ezt ő nem veszi észre.

- Nem szeretek veled veszekedni, sőt senkivel. Nem fejezhetnénk be inkább? - kérdeztem most már lágy hangon.

- Ne feledd, hogy te kezdted. - Majd befordult a fal felé. Makacs volt, mint mindig. Csak remélhettem, hogy holnap minden simán fog menni.

   Másnap reggel direkt nem állítottam be az ébresztőt. Felkeltem és lassan kiosontam a szobából. Rajtam kívül még senki nem volt fenn (szokás szerint). Csináltam magamnak egy kis kávét, majd elindultam a fürdőbe.
 

HimChan szemszöge:

 

   A kávéfőző hangjára keltem fel. (Biztos DaeHyun az). Még öt percig lustálkodtam, majd lerugdostam magamról a takarót és kimentem. A mosdó felé vettem az irányt, de mikor ráraktam kezem a kilincsre nem tudtam kinyitni.

   Na nem! Nekem be kell jutnom. Most!

- Dae! Siess már, én is be akarok jutni! - Dörömböltem az ajtón.

- Csak most jöttem be. Addig igyál meg egy bögre kávét vagy tudom is én.

- Nekem nem kell kávé, hogy reggel is friss legyek. - Dörömböltem tovább. Ekkor hirtelen egy törölközős DaeHyun-al találtam szembe magam.

- Tessék! Menjél! Csak ne hangoskodj már! - kiabált rám, amitől kicsit hátrább léptem. Megvártam, míg eláll az ajtó elől, majd gyorsan belépkedtem. Letusoltam, és gondolkodni kezdtem mit vegyek fel.
   Mégsem jelenhetek meg akárhogy. Még ha csak egy vidámparkról is van szó.
   Végül nagy nehezen eldöntöttem. Már elkezdtem a hajamat is belőni, mikor csapkodni kezdték a bejáratot.

- HimChan! Toldd már ki a segged! Mindenki rád vár! - üvöltött be YongGuk.

- Ne siettessetek! A jó munkához, idő kell.
   Ezeknek fogalmuk sincs, milyen sokat kell bajlódni egy ilyen frizurával. De! Megéri, hisz nagyon sármos vagyok tőle.

- Hagyd már békén a hajad. Úgy sem fogja látni senki. - Erre felkaptam a fejem.

- Mi az, hogy senki nem fogja látni? - Rontottam ki a fürdőből YoungJae-hoz.

- Úgy, ahogy mondtam. Kapucniban meg maszkban kell majd mennünk. Nem lenne jó ha lerohannának minket a rajongók.

- De... de... a drágám... a hajam... - Játszottam mű sírást. - Ezt az arcot nem lehet csak úgy elrejteni. - Mutatok gyönyörűséges pofimra.

- Kicsit tedd félre a nagyképűséged, egoizmusod és menj szépen öltözni - mondta YoungJae. Mindig mindent higgadtan kezelt, de mégis... tőle voltak legbántóbbak a szavak.
   Néha hatásosabb, mint YongGuk üvöltözése.
   Ennek folytán elmentem átöltözni.

Nina szemszöge:

   HimChan végzett az átöltözéssel. Mindenki felvett magára valami fekete árnyalatú göncöt, amitől kevésbé lettünk feltűnőek (bár nem értem nekem miért kellet). Felvettük a kapucnikat (a srácok felvették a maszkjaikat is) és mentünk a kocsihoz. Nem sofőrrel megyünk, mert az is elég feltűnő lenne.
   YongGuk vezetett, az anyós ülésen ült HimChan én pedig beültem hátul középre. Indulás előtt Zelo és JongUp "összevesztek", hogy ki üljön mellettem (Dae már elfoglalta az egyik oldalamat). Kő-papír-ollót játszottak. Zelo került mellém aminek nagyon, de tényleg nagyon örült. JongUp kicsit letörten beült Zelo mellé, majd elindultunk.

   Imádom a vidámparkot.
   Mikor megérkeztünk, repestem az izgalomtól. Minél előbb fel akartam ülni valahová. Először elmentünk dodzsemezni. Nagyokat ütköztünk és jól is szórakoztunk. Utána elmentünk egy céllövöldébe, ahol pisztolyból kellet vizet kilőni, különböző figurákra. Sajnos nem én nyertem, hanem HimChan, de ő odaadta nekem a nyereményét (ami egy kis plüss volt) és kivitte a kocsiba.
   Következő állomásunk egy nagy bikához vezetett. Mindenki kipróbálta magát. Míg JongUp ujjongott, hogy ő nyert (neki van köztünk a legjobb egyensúly és tartó érzéke) addig szegény ÉN a sajgó hátamat fogtam, annyira levágott magáról az az izé.
   Teljesen fel voltam pörögve. Annyi, de annyi minden volt ott. Főleg hullámvasutakból. Tele volt vele az egész park.
   Imádom az adrenalint, ezért ezek a kedvenceim.
   Mindegyiket ki akartam próbálni. Először a legmagasabbhoz futottam, amire DaeHyun kivételével mindenki felült (arra hivatkozott, hogy nem nagyon bírja a magasat). Három egész öt tized másodperc alatt gyorsult fel kétszáz kilóméterre. Így nekiindulhattunk, a százharminckilenc méter magas, függőleges emelkedőnek. Mikor leérkeztünk ugráltam és remegtem is egyszerre. YoungJae már nem volt ilyen vidám, ő inkább a földet csókolgatta, hogy túlélte.
   Ezután egy olyanra ültünk fel, ami a csúcsról százhuszonegy fokos dőlésben, szinte fejjel lefelé indult el. Nem is kell mondanom, hogy hogy sikítoztunk, üvöltöztünk a többiekkel.
   Későbbi vasutunk, egy eléggé rémisztőnek kinéző dolog volt. A sín az ülések fölött helyezkedett el, és a nyolcszáznegyven méteres pályát, egy perc alatt végigvittük. Mondanom sem kellett, hogy ez még YongGuk-nak is betett.
   Felültünk még párra, de ezek nem voltak olyan jók és adrenalin dúsak, mint az előzőek. Legutoljára hagytuk a leggyorsabbat, ami képes volt, kétszáznegyven kilóméterre felgyorsulni. Miközben húztak fel minket, azt hittük, tudjuk mikor dobnak le. Már láttuk magunk előtt a magasságot, de nem!
   Elkezdtünk hátrafelé zuhanni. Kiugrott a szívem, mégis élveztem. Mikor újra felhúztak már nem hátra, hanem előre mentünk. Így a számat felhajtva éreztem az arcomon, olyan gyors volt.
- Végre leérkeztünk. - Száll ki a szerelvényből Zelo. - Azt hittem sosem lesz vége.
- Komolyan Nina... te nem vagy ember. Mindegyikre felültél, s semelyiktől sem féltél. Ráadásul kibírtad anélkül, hogy a gyomrod tartalma a mosdóban kössön ki. Vagy a nyakamban - hüledezett YoungJae.
- Még szép, hogy kibírtam. A gyomrom, mint az acél. - Simogattam meg hasamat, mire mindenki nevetni kezdett. Pár perc múlva elmentünk vattacukrot venni. Én simán betoltam, de nem értettem... Ha a fiúk azt mondták, hányingerük van akkor miért ettek?!
   Fene se tud kiigazodni rajtuk.
   Emellett DaeHyun-t és engem felköszöntöttek a többiek. Ennek örömére, ettünk még, óriás nyalókákat is.
- Most, hogy ezeket befaltuk - dörzsölte össze kezeit YongGuk, félelmetes vigyorral az arcán -, jöjjön az amit én szeretnék. - Jaj ne. Tegnapelőtt nagyon örült, hogy eljövünk ide.
   Mit akarhat ennyire?
- Nina. Mivel "új" vagy köztünk, ezért téged is be kell avatni. - Tette kezét egyik vállamra.
- Ne csináld már YongGuk. Nem lehetne, hogy tőle eltekintünk?
   Miről beszélnek ezek?
- Nem. Mindenkinek túl kell esnie rajta. - Rázta meg a fejét.
- Nekem is egy hétig rémálmaim voltak és ÉN idősebb vagyok Ninánál. - Mutogatott magára Zelo.
- Nyögjétek már ki, hogy mi van! - szóltam közbe.
- Be kell jönnöd velem a kísértetházba. - Nézett sajnálkozó tekintettel YongGuk.
   Ez most komoly?
- Ennyi? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Mi az, hogy ennyi? Ez a világ legfélelmetesebb horror háza, amiben valaha jártam. A többiek is sírva jöttek ki - magyarázott úgy, mintha meg akarna félemlíteni.
- Szeretem a rémisztő dolgokat, ugyanannyira, mint az adrenalin löketet. - Vontam meg vállaim.
- Te... nem... vagy... ember - ismételte meg Zelo, YoungJae fél órával előbbi kijelentését.
- Nem értem, ti mit szartok ennyire?! - Nevettem fel a többiek tekintetét látva. - Mehetünk? - Karoltam YongGukba.

YongGuk szemszöge:

Nina nagyon meglepett azzal a kijelentéssel, miszerint nem fél az ilyen dolgoktól.
   Elég vagány csaj, mit ne mondjak.
Odalépdeltünk a bejárathoz és bementünk. Persze előtte alá kellett írni egy "Saját felelősségre" szóló papírt.
   Remélem Nina nem küzd szív bajokkal, bár a hullámvasutak után nem kételkedem.
Bementünk. Már az első sarokból kiugrott valami véres és lógó belű zombiféleség. Erre felsikított.
- Nem azt mondtad, hogy nem félsz az ilyenektől? - kérdeztem félmosolyra húzott számmal.
- Tévedés! Én azt mondtam, hogy szeretem az ilyen dolgokat. Attól függetlenül ugyanúgy bepánikolok tőlük. - Közelebb húzódott, majd átkarolt és a vállam mögé bújt. Így folytattuk az utat.
   Egyre sötétebb és sötétebb lett. Sorra jöttek az ijesztő és gusztustalan dolgok. Persze Nina szája mindegyikre elhagyott egy sikolyt, amin én csak jót derültem. Már egy ideje mentünk, mikor halvány fény jelent meg előttünk, ami két ajtóra világított rá.
- Te nézd meg ezt, én meg azt kinyitom. - Mutattam az ajtókra.
- Persze! Még mit nem! Nyisd ki te mindkettőt, én addig itt megállok. - Tett hátrébb egy lépést.
   Elindultam az egyik felé és óvatosan lenyomtam a kilincset. Felkészültem arra, hogy bármelyik pillanatban rám ugorhat egy "szőrös hegyi szörny". Viszont nem nyílt ki.
   Akkor biztos a másik ajtó az.
   Megálltam a másik előtt is, és azt is óvatosan nyomtam le, csak az ki is nyílt. Észrevettem, hogy ez kifelé vezet, így elégedett mosollyal hátrafordultam.
- És itt a... kijárat - mondtam ki lassan a mondat végét. - Nina? Hol vagy? - kérdeztem megszeppenve. - Oké. Most már gyere elő. Ez egyáltalán nem vicces. - Nevettem kínomban. - Ha meg akarsz ijeszteni akkor siessünk, mert a többiek már várnak. - Erre a mondatomra se jött semmi válasz. Semmilyen neszt nem hallottam. Megijedtem. Kifutottam az ajtón és egészen a srácokig meg sem álltam.
- Na mi van? - kérdezték nagy vigyorral látva azt, hogy lihegek. De mikor felnéztem aggódó tekintetemmel, akkor elkomorodtak.
- Hol hagytad Ninát? - Nézett értetlenül JongUp.
- Eltűnt!

Real Life with a Celebrity 7.fejezet

 

   Megérkeztem, majd leszálltam. Amilyen gyorsan tudtam haladtam kifelé. Alig vártam, hogy lássam a többieket. Tekintetemmel a tömeget fürkésztem, mikor megláttam DaeHyun-t. Gyors léptekkel elindultam és szám mosolyra húzódott. De azonnal le is hervadt arcomról, mikor láttam, hogy egy másik személy is van mellette, akivel vidáman nevetgél...
   Újból mosolyt erőltettem arcomra. Miközben egyre közelebb mentem, a következő gondolatok cikáztak az agyamban: ki ez a csaj? Miért vannak ennyire közel egymáshoz?...
   Amúgy, nem vagyok féltékeny típus.
- Sziasztok. - Léptem oda hozzájuk.
- Szia! - köszönt DaeHyun. Szorosan magához ölelt és adott egy puszit is.
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem arcomhoz nyúlva, mert ez volt az utolsó dolog, amire jelen pillanatban számítottam.
- Csak. Mert hiányoztál. - Vonta meg vállait. - Ő itt Kwon Yuri. Egy nagyon régi barátom - mutatta be a mellette lévő csajt.
   Huh csak barátok, ez megkönnyebülés. De várjunk csak... Yuri? Dehát... ő a Girls Generation-ban énekel. Imádom őket.
- Szia. Örülök, hogy megismerhetlek. Én Horváth Nina vagyok és meg kell, hogy súgjam a bandából te vagy a kedvencem. - Erre mind a hárman elkezdtünk nevetni. De most mit mondhattam volna? Ezt a tényt mindenképpen közölni akartam.
- Öröm jobban is megismerni egy rajongómat - mosolygott.
   Azzal elindultunk. Az autóban megtudtam azt, hogy DaeHyun azért jött egyedül, mert a többiek lusták voltak. (Látom nagyon hiányozhattam). Azt is mondta, hogy útközben találkozott Yurival, ezért volt ott ő is. Őt kiraktuk a lakásánál, majd ketten folytattuk az utat. Egész évben mindennap beszéltünk, de még így is volt témánk.
   Megérkeztünk. Felcipeltük a bőröndöket és már nyitottuk is az ajtót.
- Ninaaa! - Sietett felém Zelo. (Ahogy sejtettem, ő az első aki üdvözöl). Olyan mint egy nagy gyerek, de ezért is szeretem annyira.
- Zelooo! - viszonoztam kiabálását. Megölelt, én meg adtam neki egy puszit, de ehhez lábujjhegyre kellett állnom. (Elég nagyra nőtt). Aztán jöttek sorra a többiek is. Mindenkinek nagyon örültem és boldog voltam, hogy megint velük lehetek.
   Végül JongUp jött oda.
- Végre itt vagy. - Nagyon szorosan megölelt, amit örömmel viszonoztam. Szerintem így álltunk egy percig, mire elengedtük egymást.
- El sem hiszem, hogy már húsz éves vagy. - Böktem meg JongUp vállát.
- Én sem, hogy te meg nemsokára tizenhét leszel.
- Hát igen Nina. Öreg vagy. - Nevetett fel YongGuk és összeborzolta a hajam.
- Mondod te huszonöt éves létedre. - Erre mindenkiből dőlni kezdett a röhögés.
- Ha már szóba hoztuk a kort. Mivel DaeHyun és Nina szülinapja elég közel van egymáshoz... Mit szólnátok, ha egyszerre tartánok meg? - érdeklődött HimChan.
- Én benne vagyok. DE! Most ne vegyetek nekem semmit. - Tettem fel figyelmeztetően mutatóujjamat.
- Akkor... Mi lenne, ha elmennénk valahová?! - vetette fel ötletét YoungJae.
- Ó, én tudom hova! Menjünk el a vidámparkba. - Kalimpál a kezével Zelo.
- Jó akkor holnapután irány a vidámpark. - Vigyorog YongGuk, mint aki készül valamire. Nagyon feldobta a hangulatát ez a dolog. Előre félek mit talált ki.
   Most, hogy ezt lebeszéltük el is mentem fürdeni (mert este érkeztem), majd beugrottam az ágyba.

Másnap mire keltem? Hát persze, hogy arra a kibaszott ébresztőre. Nem készültünk sehova, de Dae még így is beállította hétre, HÉTRE! Ráadásul fel sem kelt rá. Nagy nehezen kikászálódtam kuckómból. Felemeltem a zajos dobozt és egy nagy lendülettel hozzávágtam DaeHyun-hoz. Utána visszakúsztam az ágyamba.
- Te normális vagy? Mi van ha a fejemet találod el? - Ült fel hirtelen ágyában.
- Leszarom! Ezt kapod azért, ha ilyen korán felkeltesz. Amúgy is mit csinálsz ilyenkor? Kimész juhokat legeltetni vagy mi?! - kérdeztem dühösen. (Gyűlölöm, ha korán felkeltenek és ilyenkor nem is vagyok jó társaság). Erre nem mondott semmit. Visszarakta a ketyerét az éjjeli szekrényre, kiment, majd becsapta az ajtót.
   Két óra múlva megint felkeltem... Igen, megint az ébresztőre. Dühös lettem.
- DAEHYUN! - kiabáltam, miközben kirohantam a nappaliba.
- Mit csináltál már megint? - kérdezte JongUp fejét fogva.
- Mi az, hogy megint? Nem csináltam semmit. - Aha persze.
- Te most szívatsz engem, igaz? - förmedtem rá. - Minek állítottad be két órával későbbre azt a szart?
- Megérdemelted. Miért is te vagy felháborodva? Te vágtad hozzám! - Mutat magára.
- Jaj te szegény. Biztos nagyon fájhatott. - Forgattam szemeim.
- Fordulj fel!
- Hülye bunkó!
- Hisztis!
- ELÉG VOLT! - szólt vagyis inkább üvöltött ránk YongGuk, amitől a vér is megfagyott bennem. - Olyanok vagytok, mint egy rossz házaspár. Én elhúztam, mert nem bírom ezt tovább hallgatni.
- Megyek én is. - Azzal YoungJae-al elmentek. Szúrós szemmel pásztáztam DaeHyun-t, mire Zelo is beállított.
- Ááá egy zombi! - kiálltott fel lányos hangon.
- Hol? - Csillant fel szemem. (Tudni kell, hogy imádom a zombikat meg az ilyen fantasy dolgokat).
- Szerintem rád gondolt. - Mutatott rám HimChan.
- Te most tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod? - intéztem Zelo-hoz kérdésem.
   Tudom hogy ronda vagyok reggelente, de azért ennyire nem.
- Nem tudom megjátszani. Sose voltam jó színész. - Biggyesztette le száját és bezárkózott a szobájába.
   Ez most... lehülyézte magát a saját tudta nélkül? Szegény srác... elég kis aggyal áldotta meg az élet. Bár ez az üresség kifejezetten jól állt neki, na mindegy. DaeHyun-al befejeztük a vitatkozást. JongUp meg HimChan mentek a dolgukra. Én meg elmentem a B szárnyba. Beleültem egy kád vízbe, amibe az egyik kedvenc habfürdőmet öntöttem (vörös mák). Vérvörös színe van, ami a vizet enyhe pirosra színezi.
   Relaxáltam kicsit majd utána kimásztam. Megmostam a fogam és az arcom. Felöltöztem, megfésülködtem és felraktam magamra egy enyhe sminket, majd mentem is vissza. Bebattyogtam a hálóba.
   Gondoltam hallgatok egy kis zenét és olvasok mellé. Az is lehet, hogy felhívom Zitát. De... hol a telefonom? Nem hiszem el, hogy megint nem találom.
   Elkezdtem keresni. Az egész szobát felforgattam, még az ágyneműről is leszedtem a huzatot, hátha abban van. A szoba már-már úgy nézett ki, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Átszaladtam a fürdőbe, de ott sem volt.
   Hát ezt komolyan nem hiszem el.
   Kimentem az előszobába. Átkutattam a pulcsijaim zsebeit. Ez is felesleges próbálkozás volt. Jó. Oké. Akkor átmentem a nappaliba. Már úgy éreztem eldurran az agyam, mikor csöngettek.
- Valaki nyissa ki. - Nézek kérlelőn a fiúkra, mire JongUp felemelte hátsóját és elment kinyitni az ajtót.
   Én továbbra is a kanapé párnái közt kerestem a készüléket. Már a hajamat téptem idegességemben. Ekkor valaki hátulról megfogta kezeim. Gyengéden lerakta őket testem mellé, majd magához ölelt. Olyan gyorsan történt minden, hogy időm sem volt reagálni, csak kikerekedett szemekkel álltam.
- Hallod?! Te mit csinálsz? - Ugrott fel HimChan a fotelből, majd lefejtette az idegen személy kezeit derekamról. De még mielőtt ez megtörtént volna az illető belesúgta a fülembe: hiányoztál.