Real Life with a Celebrity 6.fejezet

- Te mit keresel itt? Ráadásul az ágyamban?
- Gondoltam megleplek. Nem hittem, hogy annyira fogsz örülni, hogy rám ugrasz. - Fogta sajgó lábát Zita, a barátnőm. - Lényegtelen. Most szépen leülsz ide és mindent elmesélsz.
- Nagyon fáradt vagyok. Nem ér rá holnap? - néztem rá könyörgő tekintettel.
- Éreztem, hogy ezt fogod mondani. Úgyhogy ma itt alszom. - Mutat az asztalon lévő kis táskára.
- Felőlem. - Vontam meg vállam.
   Zita már befeküdt az ágyba és lekapcsolta a villanyt, míg én elmentem fürdeni. Körülbelül fél óráig állhattam a zuhany alatt (legalábbis az óra ezt mutatta). Pedig nem tűnt többnek pár percnél. Átvettem a pizsamámat is.
- Csússz arrébb. - Furakodtam be saját ágyamba.
   Váltottunk még pár szót egymással, de hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel:

   Szeretek arra kelni reggel, hogy hideg kakaóval várnak és nem szűrődik be az ablakomon semmi fény.
   Kár, hogy ennek a fele sem valósult meg. A nap fényére keltem föl (amit utálok) főleg úgy, hogy Zita könyöke a bordáimban pihent. Kikászálódtam és hálótársamat keltegettem. Lassan elkészülődtünk. A szobámban reggeliztünk, miközben néztük a Revolution félévadzáró részét. Tegnap este (még mielőtt elaludtunk) azt terveztük, hogy ma délután elmegyünk a Campona-ba suli cuccokat venni. Viszont hamarabb felkeltünk, így most tíz órakor fogunk elindulni.
   Megérkeztünk a bevásárló központba. Rögtön a papír-írószer bolt felé vettük az irányt.
- Nézd ezt a cuki cicás füzetet. - Majd felmutatott egy A/4-es keményborítású füzetet.
- Nagyon. Most nézd meg milyen cuki az ára - mondtam cinikusan.
- Most miért vagy ilyen? - Biggyesztette le száját.
- Bocsi, de nincs valami jó kedvem.
   Tovább nézelődtünk, de minden nagyon drága volt. Ezért csak pár tűfilcet vettem. Utána a TESCO-ba vezetett utunk. Ott mindent beszereztünk, amit kellett. Nagyjából nyolcszor átszámoltunk mindent, hogy-hogy jöhetnénk ki olcsóbban belőle. Ezután beültünk a McDonalds-ba. Zita rendelt egy sertés Mcfarm menüt és egy almás pitét. Én meg egy salátát, egy sajtburgert és egy csokis shaket. Evés közben kitárgyaltuk a nyarat.
   Mikor befejeztük, még beugrottunk pár boltba, de nem vettünk semmit. Főleg én, aki egy csomó mindent kapott a fiúktól. Fiúk. Annyira hiányoznak. Pedig csak most "váltunk" el. Annyit hülyültünk... olyan klassz volt. Nagyon kiányoznak. Olyan érzésem van, mintha megint minden a régi lenne, s nem történt volna semmi.
   Talán ezért is van rossz kedvem.
   Hazafelé indultunk. Zita leszállt az egyik megállóban, én meg mehettem tovább. Utáltam buszozni, főleg egyedül. Leszálltam én is és hazasétáltam. Bementem a szobámba. Próbáltam olvasni kicsit, de nem ment. A gondolataim utat törtek maguknak. Hiányoltam a srácokat és amióta itthon vagyok, nem is hívtak. Persze én se őket. De az igazság az, hogy nem is mertem. Nem tudom, miért... Ha távol vagyok, az olyan, mintha megint egy átlagos rajongó lennék. Vagyis csak dadognék a telefonba, ha beleszólnának. Míg ezeken gondolkodtam, elnyomott az álom.

Két hét múlva:

A telefonom csörgésére keltem. Hajnali kettőkor.
   Ki a franc hív ilyenkor?
- Igen? - szóltam bele rekedt hangon.
- Szia. DaeHyun vagyok.
- DaeHyun? - pattant ki az álmosság szemeimből.
- Igen. Remélem még nem felejtettél el. - Nevetett bele a telefonba. - Gondoltam felhívlak. Mostanság elég sok dolgunk van, ezért nem volt időnk felhívni téged.
- Nagyon aranyos vagy... de tényleg. Viszont elfelejtettél egy kis apróságot. Itt hét órával korábban van.
- Basszus, tényleg. Sajnálom. Nem akartalak felkelteni.
- Semmi gond.
- Akkor... később felhívlak... mikor... már nem alszol - dadogott zavartan. - Na... Szia.
- DaeHyun?
- Hmm?
- Köszönöm, hogy felhívtál.
- Bármikor - mondta lágy hangon, majd letettük a telefont.
   Ez után a beszélgetés után azt hittem simán visszaalszom, de nem így lett. Csak forgolódtam egész éjjel. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már szólt is az ébresztőm. Feltápászkodtam az ágyból. Összekaptam magam és már mentem is a suliba.
   Rögtön a barátnőm felé vettem az irányt. Ledobtam táskám a pad mellé és belekezdtem mondókámba.
- Nem hiszed el ki hívott fel.
- Ki?
- DaeHyun!
- Ááá! - kiabált a barátnőm és közben kaparászta az asztalt. Körülbelül úgy nézett ki és olyan hangokat hallatott, hogy azt hinné az ember egy vajúdó hód ül az iskola padban. Az osztályban mindenki ránk nézett (nem csodálom). Ekkor bejött a tanár és a helyére parancsolt mindenkit.
   Földrajz óránk volt. Kiment az egyik osztálytársam felelni, de ebből a tantárgyból olyan segg szegény, hogy az nem igaz. Kínát tanultuk. A kérdés a következő volt: mi Kína fővárosa? Elkezdte mondani, hogy Hong-... ott segítettünk neki, mindenki súgott neki jobbról-balról, hogy Peking, Peking.
   Szerintem azt se tudja, hogy azt eszik-e vagy isszák.
   Ez a feltételezésem be is bizonyosodott, mikor benyögte válaszként azt, hogy : Hoking. A tanárnő a fejét fogta és egy nagy egyessel a helyére küldte. Eközben az egész osztály fetrengett a röhögéstől. "Hey SMS" - hallottam az üzenet jelzőmet, a nagy hangzavar közepette. A nevetéstől kicsordult könnyeimet letöröltem és már éppen elkezdtem volna olvasni mikor...
- Nina! - hallottam nevemet.
- Mi van? - Néztem fel a telefonomról. Majd mikor észrevettem, hogy a tanár szólt elnézést kértem.
- Ne fetrengj abban a padban, hanem gyere ki felelni - mondta kissé idegesen. Már csak ez hiányzott.
   Az orrom alatt morogtam, kimásztam a padból és kimentem. (Egyedül a földrajz tanárom nem képes felfogni, hogy én vagyok az egyetlen diák, aki sose úgy ül a padban ahogy kéne... és nincsenek hatással a fenyegetései sem).
- Jó, kezd el Kína iparát. És kérlek, ha nem tanultál most szólj mert nem akarom, hogy tovább építsétek le az agysejtjeimet.
- Hát... mondjuk, hogy egyszer elolvastam. - Mire a tanárnő erre bármit reagálhatott volna, más folytatta.
- Ninaaa! JongUp azt mondja szeret - hallottam a padsorban mögöttem ülő, idióta osztálytársam hangját.
   Mi? Elolvasta az üzenetem? Ekkor kicsöngettek. Megúsztam a felelést. Gyorsan ott termettem a pad mellett és kicsavartam a srác kezéből a telefonom.
- Te normális vagy? Hülye barom! - Azzal kimentem a teremből. Az üzenetben röviden az állt, hogy JongUp bocsánatot kér, amiért nem kerestek, de sok dolguk volt. Viszont ma ráérnek és szeretnék, ha video chatten beszélnénk. A végére meg leírta hogy: "Tudod, hogy szeretlek." és egy pirulós fej a végére. Épp ideje volt. Már azt hittem sosem keresnek.

   Ugorjunk egy szépen és békésen eltelt nyolc hónapot.

- Utolsó tanítási nap! - Emeltem a levegőbe mindkét kezem.
- Imádom a szabadság édes illatát! - kiabálta Zita. Már majdnem kimentünk az iskola kapun, mikor...
- Hé, csajok! Várjatok egy pillanatra - szólított le minket az egyik osztálytársunk Peti. Jöttök a vasárnapi bulira? - S két kezét a vállainkra rakta.
- Sorry, utazok el. - Majd egy mozdulattal lesöpörtem kézfejét, amit vállaimon pihentetett. Zita is ekképpen tett.
- Hova? - Nézett meglepődötten Peti.
- Koreába. Az egész nyarat ott töltöm.
- Ja persze. Én meg a Dalai Láma vagyok. Na ne csináld már! Nélküled nem az igazi. - Húzott közelebb magához a derekamnál fogva.
- Tényleg megy el. És... mióta vagy ennyire ráállva Ninára? - Eközben kioperáltam magam az öleléséből.
- Amióta az előző bulin nem sikerült megkapnia. - Teszem keresztbe karjaimat a mellkasom alatt.
   Zita kérdését válaszra sem méltatva felém fordult.
- Ez nem igaz. Tudod, hogy már régóta tetszel.
- Hagyjad már magad! Mindenki tudja, hogy csak ágyba akarsz vinni. Csak, hogy ki kell ábrándítsalak, én nem olyan vagyok mint az előző "csajaid". Menjünk Zita. - Csuklón fogtam barátnőmet és elindultunk.
- Sírva fogsz majd könyörögni, hogy legyek a tiéd! - kiálltott utánam, amire csak intettem egyet.
   Elbúcsúztam Zitától a buszmegállóban. Megint nem találkozunk egész nyáron. Hiányozni fog, ahogy a családom is. De jelenleg kiéhezve vártam, hogy mikor látom már meg újra a fiúk arcát. Igaz suli kezdéstől eltelt egy hónap és utána már minden nap beszéltem velük, de az nem ugyan az.
   Anyáéktól már egy hete búcsúzkodom.
   Végül karácsony után apának is elmondtuk a nyári "kis kalandomat". Aminek nem örült. Egy kicsit sem. Teljesen kiborult, hogy mi az már, hogy az ő "kicsi" lánya hat sráccal töltötte a nyarat. Mi lett volna ha megtudja, hogy az egyikükkel aludtam? Mármint egy szobában. Összesen egy hétig volt mérges, majd végül megbékélt és beadta a derekát, hogy jövőre vagyis most is elmenjek.
   Gyorsan hazamentem. Összepakoltam mindenemet, ami kellhet abba a két bőröndbe, amit még anno tőlük kaptam. Elkezdtem készülődni. Gondolkodtam, hogy hagyjam egyenesen a hajam vagy begöndörítsem-e.
   Az előbbit választottam. De csak annyira sütöttem be, hogy laza viseletet kölcsönzött. Ne pedig olyat, mintha porcelán baba lettem volna. (Nekik szokott nagyon habos lokniuk lenni). Ehhez a hajhoz egy szürke leggings-et, egy sötétkék ujjatlan (hosszított) pólót és egy fekete convers cipőt választottam. Plusz, feldobtam egy enyhe sminket. A kedvenc parfümöm (amit tavaly HimChan-tól kaptam) is felkerült és az indulásra kész is voltam.
   Anyum hazaért és már indulhatunk is a repülőtérre. Mikor odaértünk elbúcsúztam és már mentem is becsekkolni. A repülőút elég unalmasan telt. Végig zenét hallgattam vagy olvastam.
   Azt hiszem egy kicsit aludtam is.
   Megérkeztem. Leszálltam és amilyen gyorsan tudtam haladtam kifelé. Alig vártam, hogy lássam a többieket. Tekintetemmel a tömeget fürkésztem, mikor megláttam DaeHyun-t. Gyors léptekkel elindultam és szám mosolyra húzódott. De azonnal le is hervadt arcomról mikor megláttam, hogy egy másik személy is van mellette, akivel vidáman nevetgél...

Mindenkinek Boldog Új Évet!:)

Real Life with a Celebrity 5.fejezet

JongUp szemszöge:

- Ez... ezek mi vagyunk Ninával... - mondtam halkan és lassan ránéztem DaeHyun-ra. Nem tudtam kivenni érzelmeit, hogy most dühös-e vagy szomorú. Gyorsan kiviharzott a teremből. Mindenki értetlenül nézett rá, kivéve engem és Ninát. Ő üveges tekintettel bámulta a videófelvételt.
   Lassan a billentyűzet felé nyúlt és benyomta a PLAY gombot, de mielőtt elkezdte nézni, nagyon kicsit visszatekerte. A kamerákon keresztül, most DaeHyun szobájára koncentráltunk, akinek a tulajdonosa ott ült, az ajtó melletti sarokban. Nina, Zelo és én kinyitottuk az ajtót és bementünk.
- Gyere te is táncolni - hallottuk Nina hangját a felvételről, aki próbálta DaeHyun-t felhúzni a földről.
- Ahh, most nem - nyöszörögte. Zelo lehuppant mellé.
- Nekem van egy ötletem, mit csinálhatnánk tánc helyett - hallottam saját hangomat, majd Ninát az egyik kezénél fogva, magamhoz rántottam és megcsókoltam. Hogy mit csináltam? Ezután szorosan magamhoz öleltem és fenekéről a kezem, lejjebb csúsztattam a combjára. Felemeltem és ő lábaival átfogta derekam. Az ágy felé mentünk és közben hevesen csókolóztunk. Ninán már nem a kis koktél ruha volt, hanem egy mini rövidnadrág és egy laza póló. Amit könnyen eltávolítottam.
- Állítsátok le! - kiáltotta Nina és könnyek szöktek szemébe. Meg akartam nyugtatni, de mikor feléje nyúltam, gyorsan kirohant a teremből. Követve DaeHyun példáját.
- El ne merjétek indítani, ameddig nem jöttem vele vissza. - Mutattam a számítógépre.
- Én már összezavarodtam. DaeHyun dühösen kiviharzik, majd Nina is sírva. Aztán lehet, hogy lefeküdtetek... - kezdte YongGuk.
- Késöbb megnézzük, de most utána kell mennem. - Megálltam a nappali közepén, gondolkodtam hova "bújhatott". Ekkor meghallottam, ahogy zokogott.
- A fürdőből jön! - Odamentem és lassan benyitottam.

Nina szemszöge:

   Berohantam a fürdőbe, s lehúztam a redőnyt az ablakon. Leültem és a falnak dőltem, majd úgy sírtam tovább. Sós könnyeim végigfolytak arcomon. Alig kaptam levegőt az égető fájdalomtól a mellkasomban. Egyszer csak kinyílt az ajtó. JongUp lépett be rajta. Leült mellém, majd magához ölelt.
- Kérlek ne sírj, annyira rossz így látni - mondta. Eltolt magától és hüvelykujjával letörölte könnyeimet.
- Miért sírsz?
- Ezt most komolyan kérdezed? Felvételre van véve ahogy... - elcsuklott a hangom.
- Nem biztos, hogy megtörtént... Tegyük fel ha mégis... Az olyan rossz lenne? - Villantott egy kicsit kacér mosolyt.
- JongUp! - szóltam rá kicsit dühösen. - Nagyon jól tudod, hogy ez nagy baj. Először is fel van véve VIDEÓRA! Másodszor... nekem nagyon jó barátom vagy és te se érzel többet barátságnál. Minek tennénk tönkre ezt a "kapcsolatot"?!
- Meg DaeHyun-t is megbántottuk.
- Micsoda? - kérdeztem vissza, mert nem hallottam mit mondott.
- S-semmi. Inkább gyere, menjünk vissza és nézzük meg a felvételt a legelejéről. Akkor minden kiderül.
- Rendben. - Bólintottam, majd felhúzott a hideg csempéről.
    Visszafáradtunk a többiekhez.
- Itt vagyunk - szólt JongUp.
- Na végre. Tudni akarom mi történt tegnap este. - Fordult vissza a képernyőhöz HimChan.
   A legelejére tekertük a buliról készült "kis filmet". Az elején még minden normálisnak mondható volt. Táncoltunk, ugráltunk, jól éreztük magunkat. Pár perc után YongGuk ellopta HimChan karóráját, ezért végigkergetőztek a házon. (Ez alatt én átöltöztem egy kényelmesebb ruhába). YongGuk viszont gyorsabbnak bizonyult, így volt ideje bebújni a hűtő mögé. HimChan nem találta meg, ezért fáradtságában ledőlt a kanapéra fetrengeni. Később DaeHyun ment be a szobájába és leült a sarokba. Ezek szerint egész reggelig meg sem moccant onnan?!
- Te mit csinálsz? - gondolkodtam hangosan és közelebb hajoltam a géphez. YoungJae bemászott a szekrénybe.
- Miért másztál be a szekrénybe? - kérdezte Zelo.
- Fogalmam sincs.-  Rázta a fejét YoungJae.
   Ekkor maradtunk Zelo, JongUp és én hármasban. Itt jön az a rész, amit már láthattunk. Ebbe kicsit belepörgettünk. Most ott vagyunk, hogy JongUp levette a fölsőm és a nadrágom. Én kicsit eltoltam magamtól és súgtam valamit a fülébe. Ennek következtében leszállt rólam, mellém feküdt és csak összebújtunk.
- Nem feküdtetek le - jelentette ki HimChan... csalódottan?!
- Nem feküdtünk le! - Ujjongtam és JongUp-ot nyakánál fogva átöleltem.
- De mit súgtál a fülébe? - kérdezte YongGuk.
- Nem tudom, nem emlékszem... - válaszoltam.
- Nézzétek Zelo megmozdult. - Mutatott a videóra YoungJae.
   Zelo feltápászkodott DaeHyun mellől. Odajött az ágyhoz, rámászott és fölém hajolt. Megnézte, hogy alszom-e, majd befeküdt mögém és derekamnál foga átkarolt.
- Na de Zelooo! - Nézett rá HimChan perverz mosollyal, ami kicsit ijesztő volt.
- Bocsi, Nina. Nem tudtam, mit csinálok.
- Semmi gond. - Legyintettem egyet.
   YongGuk kikapcsolta a videókamerákat és kitörölte a felvételeket, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljenek.
- Hát gyerekek... én erre az egészre inkább nem mondok semmit. -  Majd sietősen kiment. Őt követve, mindenki ment a dolgára.
- Máskor ne engedj alkohol közelébe - súgtam végül JongUp fülébe.

DaeHyun szemszöge:
 
   Fortyog bennem a düh és egyszerre a szívem is megszakad, ahogy látom magam előtt Ninát és JongUp-ot egymás karjaiban.
   Kimentem az erkélyre. Hűvös nyári szellő csapta meg arcomat, amitől kirázott a hideg. Rátámaszkodtam a fehérre mázolt korlátra és próbáltam kusza gondolataimat a helyükre rakni. Hirtelen valaki megfogta a vállam. JongUp volt az.
- Na mi van? Vége van a kis műsornak? - kérdeztem gorombán.
- Ne csináld már ezt. - Mellém állt és nekidőlt háttal a korlátnak. - Ha tudni akarod... és szerintem tudni akarod... nem történt semmi.
- Ja, mondd annak, aki ezt elhiszi.
- Tudod jól, hogy a barátom vagy. Sose szúrnálak hátba.
- Mégis megtetted.
- De az... más volt. Nem tudtuk, hogy mit csinálunk. Nina nagyon jó barátom, de el kell ismerni, dögösen néz ki. - Mikor ezt kimondta, alig bírtam visszafogni magam, hogy ne verjek be neki egyet. - Úgy látszik berúgva elvesztettem a fejem. Hidd el... sőt inkább megígérem, hogy soha többet nem fordul elő - ígérte meg JongUp.
- Mi nem fordul elő többet? - nézett érdeklődőn Nina.
- Ööö... hogy a romlott tejet otthagyom a hűtőben... DaeHyun meg ivott belőle és hát... a többi magától értetődik. - Ránéztem JongUp-ra amolyan "ennél jobb nem jutott eszedbe" nézéssel. De nem törődve velem, tovább folytatta.
- Én viszont bementem, mert fázom. - Azzal becsukta maga után az erkély ajtaját.
- Egy idő után nem láttalak a teremben. Hová tűntél?
- Fájt a fejem és hányingerem is volt, ezért kijöttem levegőzni - hazudtam az első dolgot, ami az eszembe jutott.
- A romlott tejtől? - kuncogott fel Nina.
- Ja, attól. - Húztam én is félmosolyra a számát. - Fázol? - kérdeztem, mert láttam, ahogy két kezével dörzsölgette felkarját és közben vacogtak fogai.
- Egy kicsit.
- Akkor menjünk be. - Elindultam befelé, de kezem után nyúlt és megfogta azt. - Ne menj... Nincs kedved kinn maradni még egy picit? - kérdezte elpirult arccal.
- De akkor meg fogunk fáz... várj csak! - Gyorsan beszaladtam a nappaliba. Megragadtam két párnát és egy meleg takarót.
- Ez jó lesz? - Emeltem fel a dolgokat kezemben.
- Tökéletes - mondta, majd lefeküdtünk a kinti kihúzható kanapéra és jól betakaróztunk. Csak néztük a gyönyörű csillagos eget. Néha-néha ránéztem Ninára.
   Vele minden olyan más... ha tudná mit érzek... aish, tök mindegy.
   Annyira nyugis volt most a környék, hogy hamar lecsukódtak szemeim és el is aludtam.

HimChan szemszöge:

- Ébresztő csillagászok - szóltam a kint fekvő Ninának és DaeHyun-nak.
- Minek keltettél fel? Egyáltalán mennyi az idő? - kérdezte fáradt hangjával DaeHyun.
- Tíz óra van. Általában nem te vagy az aki korán kel?! Mindegy, nem is ez a lényeg. Nina anyukád keresett telefonon. Azt mondta, ha felkelsz hívd vissza.
- Mégis minek? Már beszéltünk tegnap. Még van egy napom felhívni.
- Halvány gőzöd sincs hanyadika van ugye? - tettem fel a kérdést. Nina és Dae kérdőn néztek rám.
- Augusztus huszonnyolc van. Ami azt jelenti, hogy vége van a nyárnak.
- Mi? Máris? - Nézett aggódón Nina.
- Gyertek be reggelizni. - Intettem nekik, majd kelletlenül kikeltek a takaró alól és bejöttek.
   Már eléggé nyilvánvaló volt számomra, hogy mindketten éreznek valamit a másik iránt. Csak hülyék bevallani egymásnak. Nem tudom hogy-hogy fogja DaeHyun kibírni Nina nélkül...
- Nem akarom, hogy elmenj. - Ölelte meg Zelo.
- Én se akarok, de muszáj és amú... - Nina odahajolt Zelo nyakához.
- Már megint az én parfümöm van rajtad? - Nézett felhúzott szemöldökkel.
- Nem tudok mit csinálni. Olyan jó illata van. - Csillant fel szeme.
- Ne legyél már ennyire hülye. Ha tetszik az illata fújd a párnádra, de ne magadra. Még azt hiszik meleg vagy - mondtam ezt kicsi lenézéssel a hangomban.
   Leültünk reggelizni. Mindez hamar lezajlott. Nina elment felhívni az anyukáját. Nem is volt több pár percnél, mire visszajött a konyhába.
- Na mi volt? - kérdeztem.
- Azt mondta szeretné, ha harmincadikán, már otthon lennék - mondta lehangoltan -, merthogy el kell kezdeni összeszedni a sulis dolgokat meg ilyenek. - Fintorgott.
- Mikor kezdődik a sulid? - tette fel az engem is foglalkoztató kérdést YongGuk.
- Szeptember negyedikén, csütörtökön.
- Ha anyud azt akarja, hogy harmincadikán legyél otthon, akkor holnap fel kell raknunk téged a repülőre.
- Nem egy rakomány vagyok, de... igen, akkor kell elindulnom. Úgyhogy szerintem megyek is pakolni.
- Minek? Még van egy egész napod rá. - Próbáltam visszamarasztalni a nappaliba.
- Ismersz már annyira, hogyha most nem állok neki, akkor tuti itt hagyok valamit. - És már be is ment.

JongUp szemszöge:

   Nina most este szál fel arra a gépre, ami hazarepíti Magyarországra.
- Annyira fogsz hiányozni. - Szorította magához Zelo.
- N-nem... kapok... le-levegőt - mondta oxigénért kapkodva Nina. Majd Zelo elengedte.
- Ha bármi gond van nyugodtan hívj fel minket. - Ölelte meg YoungJae.
- Ha tudunk minden nap beszéljünk. - Mosolygott elbűvölően Nina.
- Vigyázz magadra hugi és tartsd kordában az udvarlóidat. - Ölelte meg YongGuk is.
- Úgy lesz. - Nevetett fel.
   DaeHyun és HimChan is elbúcsúzott tőle. Meg persze én is. Nina még egyszer körül nézett, majd lementünk a parkolóba. Beszálltunk a fekete furgonba és elindultunk. Becsekkolás előtt váltottam még vele pár szót.
- Tényleg vigyázz magadra és jövő nyáron ugyanitt találkozunk.
- Persze csak, ha elengednek megint. Életem egyik legjobb nyara volt. Köszönöm. - Majd nyomott egy puszit az arcomra és elment.

Nina szemszöge:

   Leszálltam a repülőről, megfogtam a két nagy bőröndöm és elindultam megkeresni anyát. Szerencsére nem egy "Üdv itthon kincsem" táblával várt, de így is könnyen megtaláltam a tömegben. Élveztem a TS épületben töltött nyaramat, de mégis hiányoztak a szüleim és persze a barátaim.
- Hogy lehet az, hogy négyszer annyi cuccal jöttél haza, mint amennyivel elmentél?
- Neked is szia, anya. Én is örülök, hogy látlak. - Majd megöleltem. - Sok mindent vettek nekem a fiúk, így több bőröndre volt szükség.
- Értem. Na menjünk, apád már vár ránk... gondolom.
- Miii? Tudja, hogy nem keresztanyuéknál voltam?
- Nem, nem tudja. De mivel nem látott két hónapig, az a normális ha vár haza, nem?! - tette fel a költői kérdést anyum.
   Azzal beszálltunk a jó öreg Suzuki-ba és elhajtottunk a pályaudvarról. Beléptem a házba. Apa szokás szerint a gép előtt ült, de hamar kikászálódott a székéből.
- Ó, hát itt vagy. Azt hittem már haza se jössz. Már tervezgettem, hogy csinálok a szobádból egy számítógép termet. - Mosolyodott el apa a reakciómat látva.
- Jaj, de kedves.-  Villantottam egy műmosolyt, majd adtam neki egy puszit.
   Levettem a cipőm és két bőröndömet húzva beballagtam a szobámba. Sötét van, mert be van húzva a függöny. Leraktam a földre a cuccaim és kisebb lendülettel ráhuppantam a puha ágyamra... ami most... kemény és púpos?!
- Aú! - hallottam egy hangot.
- Mi a...? - mondtam hangosan és egy rántással lehúztam a takarót.