- Félre érted! - Álltam elé könnyeimet visszafojtva. - Kérlek, hallgass meg! Nem...
- Mit nem? Minek hallgassam a hazugságaid? "Nem úgy volt, ahogy gondolod?" "Csak úgy megtörtént?" - Nézett lábaira hitetlenkedve, majd dühösen a falhoz szorított vállaimnál fogva. - Hogy bírtad, ezt tenni velem? - Üvöltött bele arcomba, mire JongUp megjelent, és eltaszította tőlem.
Dae ingatag lábakon állt. Kellett pár másodperc, mire visszanyerte egyensúlyát. A történtektől könnyeim folyni kezdtek.
- Megmondtam már az elején. Figyelmeztettelek! Ha bántod Ninát, még neked sem bocsátok meg.
- Én bántom? Ő csalt meg engem! - Mutatott felém vádló tekintettel.
- Ne tegyél úgy, mintha te olyan tiszta lennél! - kiabált vissza JongUp.
A többiek körülöttünk álltak, és csak bámultak.
- Tudom, hogy mit tettél, és tudom, hogy annyira emészt a bűntudat, hogy emiatt is magadat okolod! "Miattam történt!" Igen, meglehet - savazta tovább JongUp.
- Elég volt! - szólt közbe HimChan, mire el akarta vinni DaeHyun-t, aki erre elrántotta kezét.
- Vigyétek el innen... ezt a ribancot... - mondta elhűlve Dae, mire reccsenést hallottam.
Ijedten rezzentem össze, majd felnézvén láttam, hogy YongGuk ütötte meg.
- Tüntesd el innen! - mondta HimChannak, aki nagy lökdösődések közepette kivezette DaeHyun-t a bejárati ajtón.
Mikor a szoba elcsendesült térdre rogytam, és csak bámulni tudtam magam elé. JongUp idegesen felüvöltött, majd elvonult. Zelo elment YongGuk-kal a konyhába lejegelni sajgó öklét. YoungJae pedig leguggolt elém.
- Minden rendben lesz... Tudom, hogy most a szíved összetört, de idővel jobb lesz...
Lassan ráemeltem tekintetem. Aggódón nézett rám... Semleges arccal. Mindkettőnket védeni akarta.
- Összetört... a szívem? - makogtam alig hallhatóan. - Akkor, miért érzem úgy... hogy az egész testem szilánkokra tört?
YoungJae karjaiba vett, majd álomba sírtam magam.
Másnap ágyamban ébredtem. Első dolgom volt, hogy elküldtem az egy hét múltára szóló repülőjegyet Zitának. Utána felöltöztem, ami egy fehérneműből állt, és egy magamra kapott nagy fehér pólóból, ami a combom feléig ért. Felraktam napi sminkemet, majd a tükrös szekrényem elé álltam. Belenéztem. Sírni akartam, de helyette mérhetetlen dühöt éreztem. Oldalra kaptam fejem, odasiettem az éjjeliszekrényhez, és felkaptam a rajta lévő képkeretet. Láttam a képen, hogy mosolygunk. Utáltam. A földhöz vágtam, majd üvöltözni kezdtem, és mindent romba döntöttem magam körül. Tomboltam, és jól esett. Zelo rontott be nem sokkal utána.
- Nina... - szólalt meg nyugodt elnéző hangon, bár tudtam, hogy az csak palást volt. - Mégis mit művelsz?
Ránéztem. Egy köhintéssel kisöpörtem kócos hajam arcomból, majd Zelo elé sétáltam.
- Mondd meg a többieknek, hogy későn jövök - suttogtam.
Mit is jelent a későn. Eleve az, hogy délután négykor keltem fel, már ront a szó valódi jelentésén.
Kisétáltam, és egyenesen JB szobája felé tartottam. Feltéptem az ajtót, majd megpillantottam, hogy épp pelyhet eszik.
- Hogy tudsz ilyen nyugodtan enni? - Néztem rá vádló tekintetemmel.
- Ööö... Miért is? - kérdezett vissza teli szájjal.
- DaeHyun szakított velem! - Üvöltöttem rá enyhén előrehajolva, fejemet rázva, és kezemet magam mellé szorítva. Mint mikor egy hegyről kiabálunk le, hogy jobban terjedjen a hangunk.
JaeBum kanala a tányérba zuhant. - Annyira sajnálom... - Nézett a kavargó tejre.
- Sajnálod? - Cinikusan felnevettem. - A sajnálatoddal nem megyek semmire! Ne mondd, hogy nem örülsz neki! Minden erőddel azon voltál, hogy tönkre tegyél minket! Sikerült! Örülsz?
- Te megőrültél?
- Hogy mersz... - odarohantam, lerángattam a bárpult székéről - őrültnek nevezni? - Majd püfölni kezdtem. Ütöttem, csapkodtam, közben nyöszörögve próbáltam visszatartani könnyeim, és csak a haragra koncentrálni.
- Higgadj már le! - Fogta meg két csuklómat, úgy kiabált rám.
Megálltam. Pislogtam párat, majd kiszabadítottam csuklóimat. Odasétáltam a kanapéhoz, leültem, és magamhoz hívtam.
- Fejezzük ezt be... Mielőtt még rosszabb lesz - mondtam halkan, mikor már mellettem ült.
- Véget ér, mielőtt még bármi elkezdődhetett volna?
- Pontosan... Ne szenvedjünk tovább. Lássuk be... Vonzódunk egymáshoz. De legjobb barátok vagyunk. A végén még nagyobb fájdalommal kéne szembenéznünk.
- Akkor ennyi volt? Vége?
- Vége...
JaeBum sóhajtott egyet. - Okés... - mosolygott - túl leszek rajtad, ahogy te is rajtam. Nem fogom a barátságunk kockáztatni.
Felém fordult, és elkezdte hajamat igazgatni. - Úgy nézel ki, mint egy őrült istennő, ezzel a hajjal. - Nevetett rám, ami engem is mosolygásra késztetett.
Arcom két keze közt pihent, mire elmélyedtem szemeiben. - Faszomba ezzel az egésszel... Csókolj meg! - szólítottam fel, mire féloldalas mosolyt kaptam.
- Ugye tudod, hogy kihasználsz? Az igényeid eléggé váltakozóak...
- Tudom, de te is kihasználsz engem. - Mosolyogtam rá én is, mire hátradöntött a kanapé karfájára. - Mondd, hogy nem akarod és elmegyek.
- Próbálj meg elmenni, és soha többé nem engedlek haza. - Abban a pillanatban megcsókolt.
Keze feljebb tolta pólómat a combomon, mire még jobban magamhoz húztam őt. Heves csókunkat ő szakította félbe.
- Megfogod bánni - lehelte nyakamba.
- Már most bánom. - Néztem rá kiéhezett tekintettel, mire nyakamat kezdte csókolgatni. Hangos lihegés, és enyhe nyögések töltötték meg a szobát. JaeBum felkapott, lábamat dereka köré kulcsoltam, míg bevitt a szobájában levő ágyra. Testünk összeolvadt, és együtt értünk el abba a bizonyos mennyei paradicsomba.
Hajnali kettőkor tértem magamhoz. Legalábbis egy külső szemlélő ezt láthatta. Ugyanis nem aludtam el. A JaeBummal töltött csodás éjszaka után, megvártam míg elalszik. Felvettem az egyetlen ruhadarabom, majd írtam egy üzenetet egy kis cetlire. Azután beosontam a többiekhez. Összeszedtem egy kis bőröndnyi ruhát, annyi készpénzt, amennyit csak tudtam, plusz a kártyámat, irataimat. Telefonomat otthonhagyva, halkan sétálta ki a bejáraton.
Időre volt szükségem. Gondolkodni akartam. Rosszul voltam. Csak el akartam tűnni egy kis időre. Így elsétáltam az éjszakába. Elmenekülve a problémák elől.
JaeBum szemszöge:
Őrülten rohangáltam fel, s alá a lakásban, de Ninát sehol sem találtam. Majd megláttam a cetlit.
- A picsába, Nina!
A párnákat szétdobáltam, lerúgtam az éjjeli lámpát, a végén még a tükröt is betörtem. Azután felhívtam YoungJae-t, hátha ők tudnak valamit. Megmondtam neki, hogy együtt töltöttük az éjszakát, de utána hűlt helye sem maradt. Ők is keresni kezdték. Telefonja otthon volt, de pár cucca eltűnt. Rémképeket láttam vajon hova mehetett egyedül ebben az országban, ráadásul egyedül, mikor zaklatták.
- Mi van a cetlire írva? - kérdezte.
- "Ne aggódjatok, hamarosan visszajövök."
- A kérdés, hogy: mit jelent Ninának a hamarosan... - hallom halk hangját YoungJae-nek, aki ugyan olyan tanácstalan volt, mint én.
