Real Life with a Celebrity 2.fejezet

Nina szemszöge:

   Ekkor hátulról hallottam egy hangot. Nem értettem, amit mondott. Az őr valamiért elengedte a kezem, hátrafordultam és ott állt ő. JongUp, életnagyságban.
   Teljesen elvörösödtem (mert hát órákig álltam/ugráltam és nem nézhetek ki valami fényesen). A biztonságiak odébbálltak, JongUp meg egyre közelebb lépett hozzám, amitől még jobban elpirultam. Mosolyogva megkérdezte, hogy tud-e segíteni. Nem jutottam szóhoz... majd kinyögtem azt hogy: I lost my bag. (Nagyon rosszul beszélek angolul, ezért csak ennyit tudtam mondani).
   Elindult. Intett nekem, hogy kövessem. Így is tettem. Követtem egészen az öltözőjük elé. Nagyon zavarban voltam... majd megkérdezte: ez az?
   Én csak bólintottam, átvettem a táskát és megköszöntem. Kifelé vettem az irányt, mire utánam kiáltott, hogy várjak és mondott valamit, amit megint nem értettem. (Kezd kicsit elegem lenni,hogy ilyen hülye vagyok).
- Sorry I don't understand. I don't speak English - mondtam.
JongUp lebiggyesztette a száját, majd (mintha támadt volna egy ötlete) mutatta kezével, hogy itt várjak. (Ezt úgy mutogatta el mintha fogyatékos lennék). Míg távol volt fújtam magamra egy kis parfümöt és ujjaimmal helyre raktam a kósza hajszálaimat. Ez idő alatt egy kis szájfény is felkerült a számra.
   Pár perc múlva visszatért egy másik sráccal. Értetlenül néztem, majd JongUp helyett a másik fiú szólalt meg: így könnyebb lesz?
   Aztán megértettem. A srác egy tolmács akit Kyle-nak hívnak. A nevét a ruháján levő névjegykártyáról olvastam le.
- Várjunk csak... Honnan tudod milyen nyelvet beszélek?
- Megnéztem a személyidet. Nem akartam kutakodni vagy ilyesmi csak tudnunk kellett, hogy hova küldjük postán a táskádat - magyarázkodott.
- Oké, semmi gond. - Vontam meg vállam.
Elkezdtünk beszélgetni mi "hárman". Körülbelül negyed óra múlva már "ideges" voltam. Egyszerűen kifakadt belőlem, ami annyira zavart, persze próbáltam nem olyan komolyan mondani.
- Kyle, megpróbálnál több érzelemmel és életkedvvel fordítani?
- Fizetsz azért, hogy én itt legyek?
- Nem, de...
- Nem? Akkor fogd be és ne panaszkodj - szakította félbe mondatom.
   Pukkancs fejjel visszafordultam JongUp-hoz, aki ezen felnevetett és megjegyezte, hogy az az arckifejezés nagyon aranyosan állt nekem.
   Lassacskán elértük a nyolc órát.
- Nekem mennem kell. - Szomorodtam el.
- Miért? - Szomorodott el ő is.
- Késő lesz mire hazaérek. Mégsem szeretnék éjjel egyedül sétálni egy idegen országban.
- Gyere fel hozzánk és holnap hazaviszünk. Mármint ahol megszálltál.
   Köpni, nyelni nem tudtam ettől az ajánlattól. Nem hiszem el, hogy ez velem történik.
- Na, kérlek, gyere fel! - kérlelt kölyök kutya szemekkel.
- Nem akarok zavarni és nem hiszem, hogy jó ötlet ha felviszel egy "Baby"-t.
- Őrült rajongó vagy? - Vonta fel a szemöldökét.
- Dehogy is! Bár valószínűleg akkor is ezt mondanám ha az lennék. - Vágtam gondolkodó fejet.
- Akkor gyere! - megragadta a kezem, s elvonszolt a TS épülethez. Sajnos Kyle is jött...
- Megérkeztünk - szólt JongUp.
- El se hiszem, hogy elrángattál ide. - Rám mosolygott, utána húzott tovább a lépcsők felé. Felértünk és bementünk a nappaliba.
-Várj itt, szólok a többieknek. - Majd JongUp kiment a szobából. Nagyon izgultam, azt hiszem még a tenyerem is izzadt.
- Mindjárt jövök én is - szólt mögülem Kyle.
- N-ne menj, nélküled nem értek semmit - dadogtam.
- A mosdóba azért elmehetek? Vagy talán oda is jönni akarsz? - nevetett fel.
   Kyle elment a mosdóba, én meg körülnéztem. Odasétáltam a bárhoz (a nappaliban van egy bár). Bele volt építve egy akvárium.
   Lehajoltam megnézni milyen halak vannak benne. Abban a pillanatban hallottam, hogy valaki füttyent. Felkaptam a fejem, majd gyorsan megfordultam.
- YongGuk? - kérdeztem nagyon halkan.
- Nem talált, próbáld újra - mondta kacér mosollyal az arcán.
- YongNam?! - kérdeztem, sőt inkább határozottan kimondtam.
- Ding Ding Ding, megnyerted a főnyereményt, ami nem más mint... egy teljes éjszaka velem - mondta angolul. Erre egy WTF fejet vágtam, majd megkérdeztem: jól érzed magad? Vagy esetleg beverted a fejed?!
   Nyersen felnevetett és mintha meg sem hallotta volna, dumált tovább.
- Formás kis hátsód van neked - mondja vigyorogva, s megnyalja szája szélét.
- Na jó nekem erre nincs időm... ezzel a dumával nehezen fogsz csajt szerezni. - Felkaptam a táskám és gyors léptekkel az ajtó felé vettem az irányt.
- Nem mész sehova - hallottam hangját a hátam mögül.
Megragadta a karom és erővel visszarántott. Felsikítottam.

JongUp szemszöge:

- Csáo, megjöttem!
- Hol voltál eddig? - kérdezte HimChan morcosan.
- Hát az úgy volt... - mosolyodtam el.
- Hallgatunk - mondta HimChan karba tett kézzel.
- Éppen indultam haza, de láttam ahogy az őrök kiráncigálnak egy lányt a kapuból. Odamentem és azt mondtam, majd én elintézem. Kiderült, hogy elhagyta a táskáját és csak visszaakart érte menni. Behívtam az öltözőbe és vissza adtam neki. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Képzeljétek Magyarországról jött és egy hónap múlva, július tizenkilencedikén lesz tizenhat éves. Most ott van kint a nappaliban.
- Ez mind szép és jó - mosolygott a leader -, de te ide hoztál egy idegen csajt? - emelte fel a hangját YongGuk.
- Nem idegen, ő is egy "Baby", nagyon kedves és vicces. Szinte már mindent tudunk egymásról.
- Nekem mindegy, én nem keveredek ebbe bele - mondta DaeHyun.
- Akkor minek szólalsz meg? - nézett értetlenül YoungJae. - Én kíváncsi vagyok erre a lányra - mosolygott.
- JongUp barátja az enyém is - vigyorgott rám Zelo.
- Kérlek hadd maradjon itt, nem fog zavarni ígérem. - Tettem a szívemre jobb kezem.
- Rendben van, de ez volt az első és utolsó alkalom.
- Köszönöm YongGuk. Most menjünk bemu... - hirtelen sikítást hallottunk.
- Mi volt ez? - kérdezte HimChan.
- Lehet, hogy egy horror filmbe csöppentünk - mondta halkan Zelo, és HimChan háta mögé bújt.
- Ne szórakozzál már! - Fintorgott DaeHyun.
- NINA! - kiáltottam fel és kirohantam a szobából.

Real Life with a Celebrity 1.fejezet

Nina szemszöge:

- Anya menjünk már, lekéssük a gépet - kiabáltam a nappaliból.
Mire kimondtam a mondatot, anya csuklón ragadott és azzal a lendülettel kirántott az ajtón. Sikerült elérnünk a repülőgépet és CSAK  pár órát utaztunk, mire megérkeztünk az úti célunkhoz, ami nem más, mint: Dél-Korea. A kezdetek óta gyűjtögettem erre az útra, hogy végre láthassam őket és élőben hallhassam a zenéjüket. Nagy B.A.P fan vagyok, de nem vagyok őrült rajongó.
   Bepakoltunk a szállodába, persze megint hallgathattam anyám kis mondókáját: hogy ne álljak szóba idegenekkel és hogy vigyázzak a tolvajokkal satöbbi, merthogy a koncertre egyedül fogok menni. Persze még csak az kéne, hogy ő is jöjjön. "Anya a tinédzserek között" jó kis könyv cím lenne belőle. Na, mindegy is.
   Ma korán lefekszem, hogy holnap az egészet végig tudjam ugrálni.

Másnap:
   Hajnalban keltem fel, nem voltam képes aludni tovább az izgalomtól. Nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel. Hűvös volt kint és az eső is szemerkélt. Végül egy kék nadrágot, laza kék felsőt, farmerdzsekit és egy fekete magas sarkú bokacsizmát választottam.
   Ez a cipő nem valami kényelmes koncertre, de ezzel magasabb és csinosabb is vagyok. Elindultam hétkor és nyolc előtt pár perccel odaértem, igaz csak délkor kezdődik, de jó helyet akartam szerezni az első sorban. Így is egy csomóan voltak, azonban még kényelmesen befértem legelőre.
   Teltek az órák és kezdett megjelenni a tömeg a stadionban. Ahol álltam ott tökéletesen beláttam a "színfalak" mögé. A hangosítókkal babráltak, a táncosok meg próbáltak. Vagy valami ilyesmi.
   Lassan dél van és kezdenek. Már nem éreztem lábaimat, órák óta ott szobroztam. Ekkor (nagy panaszkodásaim közepette) megszólalt a Hurricane zenéjük és már a fájdalmam el is illant a nagy sikolyok miatt. Én is a többiekkel sikítoztam, egymást követték a jobbnál-jobb számok. A legvégén a 3OH!3-től a My first kiss számot adták elő ráadásként.
   Hátast dobok (persze nem szó szerint)... olyan cukik, olyan helyesek és szexik.
A következő dolog, amitől azt hittem elájulok... YoungJae végigsimított a kezeimen, miközben feléje nyúltam.
   El sem hiszem, hogy itt vagyok, de minden jónak vége van egyszer és hát ez itt sincs másként. A fiúk mondtak egy rövid kis beszédet, amit sajnos nem értettem, mert koreaiul volt, de ennek ellenére elolvadtam a gyönyörű mosolyuktól.
   Mivel legelöl voltam... logikusan az első sor jutott ki utoljára. Már mindenki kiment, én voltam az utolsó. Éppen kiléptem a stadionból, mikor észrevettem, hogy valami nincs rendben. Egy perc után leesett, hogy nincs meg a táskám. Fogalmam sincs, hol hagytam. Lehet, hogy ellopták vagy elejtettem valahol. Odamentem az őrökhöz és kértem, hogy eresszenek be. Gondolhattam volna, hogy nem jutok be...
   Muszáj valamit kitalálnom.
Megláttam egy konténert, odasiettem és mögé bújtam. Elkezdtem kiabálni: HELP, HELP ME! Majd az őrök halál lazán (mi van, ha tényleg bajban vagyok?) idesétáltak. Elosontam a hátuk mögött, rohantam a bejárati kapuhoz, de épp, hogy csak beléptem, valaki megragadott.
   Egy harmadik őr állt mögöttem (ekkora szerencsém is csak nekem lehet). Kiráncigált az ajtón (amin már többször átmentem, mint a saját fürdőszobám ajtaján). Ekkor hátulról hallottam egy hangot. Nem értettem, amit mondott. Az őr elengedte a kezem, hátrafordultam és ott állt ő.